Hiányzik…

     Eltelt a második fejezet óta már majdnem egy év. Egészen pontosan 9 hónap. Hmmm, micsoda véletlen, hogy pont most születik meg a következő írás. Hogy pont ma tört fel bennem egy szó, bár egy ideje már érlelődött: HIÁNYZIK. Egy szó, ami mindenkiben ott van, mert biztos, hogy mindenkinek hiányzik valami, vagy valaki. Egy kávé, egy ruha, egy zenekar, egy családtag, egy pillanat, egy szerelem, egy barát, egy érzés. Vagy ez mind. Vagy meg sem tudjuk mondani pontosan, hogy mi hiányzik, csak tudjuk, hogy valami. Vagy valaki.

 

Hiányzik egy jó kv!? Igen. Bár naponta kettőt megiszom, néha saját főzetet, néha másét, néha nagyon finom, néha csak megiszom. De időnként újra előjön, hogy hiányzik. Mert a testem, lelkem szereti. Olyankor egy kicsit mindig jó. És tartozom magamnak néha egy „csak úgy jó”-val…

 

     Hiányzik egy ruha? Igen. Egyszer, pár évvel ezelőtt találtam egy piros ruhát. Egyedi volt, mert turkálóban leltem meg. Tetszett. Könnyű volt, kényelmes, és szép. Nagyon szép. És úgy gondoltam, nekem nem való ruha. Én nem hordok ruhát. És ott hagytam. Másnap visszamentem érte, de már nem volt ott. Mai napig látom magam előtt, hogyan nézett ki, hogy milyen jól állt rajtam. Mai napig fáj a szívem egy kicsit érte. És hogy akkor miért nem engedtem meg magamnak azt a „csak úgy jó”-t? Ki tudja…

 

     Hiányzik egy zenekar? Igen. Volt egy nagyon nagy kedvenc nem is olyan régen. Nyíregyháziak voltak, nagyon sokszor léptek fel itt, és én mindegyiken ott voltam. Mert imádtam. Imádtam az embereket, akik játszottak a zenekarban. Imádtam, hogy koncert előtt és után lehetett velük beszélgetni. Imádtam, hogy olyan zenét játszottak, aminek volt egy kevés mondanivalója is. Imádtam, hogy mindig sikerült megfeledkezni magamról, és táncra perdülni. Imádtam, hogy szinte a sajátomnak érezhettem. Imádtam, hogy mindig felszabadult lehettem a koncerteken. Imádtam, hogy az énekessel együtt tudtam megőrülni. Imádtam, úgy ahogy volt. De abban a formában már nincs többé. Borzasztóan hiányzik. És tudom, már nem kapom meg soha azt a fajta „csak úgy jó”-t…

 

     Hiányzik egy családtag? Igen. Van egy nagymama, aki bármikor eszembe jut, kicsit mindig könnyes lesz a szemem. Ő már mindig hiányozni fog. Vele már soha nem lesz „csak úgy jó”…

 

     Hiányzik egy pillanat? Igen. Nem is egy pillanat. Sok. Minden olyan pillanat, amikor az örömtől, büszkeségtől, vagy meghatottságtól elsírtam magam. Mert benne voltam valamiben. Mert alkottam valamit, amit más nem. A Hétköznapi Hősök szalonnasütése, amikor túl közel álltam a hagymához… Az első Hétköznapi Flashmobok megmozdulás, amit mai napig, bármikor megnézek, elsírom magam. Mindkét alkotás új volt, ami rengeteget adott nekem, és ezekkel én is tudtam adni másoknak. Figyelmet, bátorítást, szeretet. Azt hiszem. Mindenkinek „csak úgy jó” volt.

 

     Hiányzik egy szerelem? Hmm… Igen. Mert mindegyik más, mind mást adott. Mindegyiktől több, és jobb lettem. Nem a személyek hiányoznak ezekből, de még csak nem is az érzések. Hanem az újszerűség, a tanulás, a kíváncsiság, hogy milyen lesz a következő? És baj ha nincs következő? Nem. Boldog leszek? Igen. Hiányozni fog akkor is valami? Igen.

 

     Hiányzik egy barát? Megintcsak hmm… Igen. Mert volt egy barát, akivel elindultak dolgok az életemben, és már nincs velem. Nagyon megbántott, és ott, akkor, egy mondata után el tudtam engedni. És a mai napig nem vagyok rá kíváncsi. Mégis sokszor borzasztóan hiányzik. Mert olyan pillanatokat éltünk át együtt, amiket már soha, senki nem vehet el tőlünk. Ami örökké össze fog kötni minket. És ha azon pillanatok miatt könnyes lesz a szemem, akkor kicsit miatta is. És hiányzik egy másik barát. A legigazibb, akiről tudom, hogy már örökké a legjobb lesz, de az ország másik végén van. Mert bár nem tudunk beülni egy kv-ra, vagy elmenni együtt megváltani a világot, vagy csocsózni, de lélekben mindig velem van. Akkor is, ha esetleg hetekig nem beszélünk. És kicsit egy darab belőlem is mindig ott van mellette. Mert csak úgy jó!

 

     Hiányzik egy érzés? Igen. Nem tudom, hogy milyen érzés, de hiányzik. Talán a reményt adó dombocskáról a kék pillangók. Vagy a tulipán illata. Vagy egy bárányfelhő. Vagy rólam egy piros ruha. Nem tudom. Minden rendben van, valami mégis…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük