Szabó Gábor neve – így ebben a formában – talán nem sokat mond, azonban biztos vagyok benne, hogy szinte minden nyíregyházi találkozott már vele. Imádja városunkat és az itteni embereket. Akkor boldog, ha mosolyt lát az emberek arcán. Közeleg néhány nap, ami nagyon várt és szeretett Nyíregyháza életében, aminek apropóján megkerestem Őt. Legyen ez a cikk az idei VIDOR Fesztivál beharangozója! Augusztusi hősöm ugyanis ennek állandó résztvevője. Íme Szabó Gábor, ismertebb nevén: Csocsó bohóc!
Kezdjünk egy bohócos kérdéssel. Mennyire kényelmetlen a cipőd? Hogy lehet benne egyáltalán közlekedni?
Egyáltalán nem kényelmetlen, ugyanis a lábamra van gyártva. Levették a lábam formáját, az az alapkiképzése a cipőnek. Az, hogy ez ettől nagyobb, csak mozgástechnika, meg lehet benne tanulni járni. Hogy lehet benne közlekedni? Nagyon egyszerűen, emeld fel a lábad! Ha nem csoszogsz, hanem helyesen lépkedsz, akkor lehet benne járni, csak meg kell szokni. Kétféle cipő van. Az egyik az olyan, mint az enyém, aminek az elejében nagyon könnyű fa van, a másik, a klasszikus bohóccipő pedig elől lószőrrel van kitömve.
Gyerekkorodban mennyire vonzott a cirkusz világa?
Egyáltalán nem. Olyan emlékem van, hogy édesanyám elvitt, megnéztem, tetszett. 12 éves koromig nem is éreztem affinitást, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom, és még utána sem a bohócok világa tetszett meg.
Szüleidnek mi a foglalkozása? Ők milyen irányba akartak terelni?
A boldogság irányába. Ez a hitvállasuk. Bármit csinálhatok, csak legyek boldog! Édesanyám pedagógus, édesapám pedig taxisofőr volt, úgyhogy teljesen civilként álltak ehhez a történethez.
Egyébként van valamilyen polgári foglalkozásod, szakmád?
Van, persze. Vállalkozásszervező közgazdász vagyok, de nem igazán használom. Civilben egyébként egy családi vállalkozásunkban dolgozom hétfőtől csütörtökig, de a valódi munka, immár 23 éve, az péntektől vasárnapig tart.
Mikor döntötted el, hogy bohóc leszel?
Húú… Szerintem az a jó, ha azt mondom 18-19 éves koromig egy próbálkozás volt. Sőt, 20 éves koromig. Aztán volt egy év kihagyásom, ami során rájöttem, hogy nekem ez hiányzik, nekem ez a lételemem! Ekkor határoztam el, hogy komolyan ezzel fogok foglalkozni.
Ehhez milyen iskolát kellett elvégezned? Ott miket tanultál?
Jártam egy magán Bohóciskolába, illetve a Magyar Cirkusz és Varietéhez, ott szereztem működési engedélyt, mint okleveles hivatásos előadóművész, artista és bohócművész.
Nem gondoltam volna, hogy létezik Bohóciskola… Mit lehet ott tanulni? Gondolom nem matekot és történelmet.
Nem, bár volt benne történelem. Cirkusz- és bohóctörténelmet tanultunk, hogy mi a kulturális indíttatása ennek az egésznek. Tanultunk balettot, jazzbalettot, akrobatikát, sminkelést. Volt olyan óra, hogy bohócjárás, -menés. Megtanultunk esni, zsonglőrködni és egyensúlyozni. Mindenbe belekóstoltunk, ami az artistasághoz hozzá tartozik.
A bohóc is egyfajta bűvész szerintem. Amíg nem lett ez a szakmád, mennyire próbáltad kilesni a bűvészek trükkjeit?
Mindig lestem, de mindig szerencsés helyzetben voltam, mert az öltözőben nézhettem, hogyan készülnek. Ez jó, csak az a baj ezzel, hogy megtanultam egyfajta látásmódot. Sok bűvésszel együtt készültem, sőt Ungár Anikó Varázsszínházában is dolgoztam 2001-ben. Maga a látásmód megakadályozza azt, hogy én egy ilyen műsoron felhőtlenül szórakozzam, mert mindig azt keresem, hogy mi a trükk. És általában meg is találom.
Ha már Ungár Anikót említetted… Van példaképed?
Őt nagyon jó bűvésznek tartom, szerintem nagyon tehetséges. Ha bohóc példaképre vagy kíváncsi, akkor David Larible. Zseniális. Ő az első, aki Montecarlo-ban Aranybohóc díjat nyert! Dolgoztam is vele egy évig Amerikában. Rengeteget tanultam tőle. Nem is tudom szavakba önteni… Nagyon impulzív a fickó, nagyon okos, nagyon jó szeme van, nagyon jól válogatja meg az embereket, akikkel produkciót csinál, nagyon kidolgozottak a számai és precízek még akkor is, ha az kívülről improvizációnak tűnik. Nagyon szórakoztató. Ő egy olyan bohóc, akit még én is úgy tudok nézni, hogy elfelejtem hogy bohóc vagyok, és nevetek. Elragad, annyira zongorázik az embereken. Képes megríkatni és megnevettetni is.
Régóta porondon vagy, milyen volt az első szereplésed?
Pont ma gondolkodtam el azon, hogy 1992. december 6-án, 17:00-kor volt az első előadásom színpadon bohócként, ami tartott 2 és fél percig. Egy zsonglőr számot adtam elő rettenetes módon. A drukkra és az adrenalinra emlékszem. Akkor voltam 13 éves, a mai szememmel az egy gyerekszám. Egyébként is későn kezdtem az egész szakmát. Az ideáli 8 évesen lett volna, mert fiú vagyok. 10 évesen elkezd intenzíven változni a test, veszít a rugalmasságából, és egyre nehezebb megtanítani az izmokat dolgokra. Ha bármilyen olimpiai számban akarsz világbajnok lenni, akkor sem kezdhetsz megtanulni 20 évesen úszni például.
Ennyire komoly egy bohócnak a műsora?
Igen. Egy előadás -50 dkg nekem. Zseniálisan jó sport. Nem tűnik annak, de nagy fizikai és agyi megterhelés is. Én a közönséggel együtt dolgozom, rájuk építkezem.
Mi volt a legkedvesebb élményed az elmúlt 23 évből?
Fú nagyon sok volt, várjál, végig gondolom… Ami a közelmúltban volt, és nagyon meghatott, egy olyan műsor, amit 150 felnőttnek adtam elő. És a végén nem akartak elengedni, 2 vastapsot kaptam. Ez az az érzés, amiért én „dolgozom”! Kellemes élménynek mondanám azt is, hogy bejártam Amerikát! Nagyon sok mindent láttam, sokféle emberrel találkoztam, sok mindent tanulhattam tőlük. Bohócként olyan lehetőségeket kaptam, amit máshogy nem kaptam volna, és nem lennék az az ember, aki most vagyok!
Mi volt a legnagyobb sikered?
Média szempontból a Late Letterman Show 2005-ben Amerikában, bár ez elég áttételes történet, ugyanis ekkor volt a Katrina hurrikán New Orleans-ban… Mi a cirkusszal csináltunk ezért egy gyűjtést. Elefánttal kimentünk a Niagara vízeséshez, és Kelien – az elefánt – lefestette a vízesést, majd ezt a képet elárverezték a Show-ban. Az ebből befolyt összeget pedig a károsultak megsegítésére fordították.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
Ezen el kell gondolkodnom… Nagyon sok kudarcom volt, főleg a pályám elején, amíg nem volt meg az a rutin, ami most már megvan. Nagyon sokszor falakba ütköztem, de ez mai napig előfordul, főleg felnőtteknél. Régen ennek a falnak a nem áttörése jelentette a kudarcot. Van, hogy kívülről úgy tűnik, minden rendben ment, de én belül érzem, hogy nem volt jó, és mindig a hibát keresem. Kívülről ez szerencsére soha nem látszott! Ha lenne valami fa tárgy körülöttem, akkor most le is kopognám. Az hogy belülről én meghaltam, az egy dolog, de technikailag vagyok annyira felkészült, hogy laikusnak kívülről nem látni a hibát.
Mi volt a legrosszabb előadásod?
Egy szakítás után… Az volt életem egyik legrosszabb előadása. Az rettenetes volt, elmondani nem tudom mennyire szörnyű. Már kosztümben voltam, és akkor szakítottak velem, mikor indultam. Az életnek vannak jó kis kanyarjai… Megpróbáltam aznap is felrajzolni a mosolyt, de nagyon szenvedtem, nem tudtam ott lenni 100%-ig.
Mit szeretsz a bohóckodásban a legjobban?
Nevetést látni. Azt érezni, hogy mindenki jelen van, figyel, és az én szememen keresztül láthatja a világot. Hogy elfelejtik a gázszámlát, és mindent, ami nekik probléma, és ki tudom ragadni az embereket a hétköznapokból.
Gyerekeknek vagy felnőtteknek jobb produkciózni?
Én azt gondolom, hogy nem érdemes ezt megkülönböztetni. A gyerek nagyon őszinte, ha neki tetszik valami, és nevet, az valódi nevetés, és nem fogja megjátszani. Az a legjobb, amikor a felnőttből is gyereket tudok csinálni, és ugyanúgy nevet.
2001-ben az I. Magyar Bohóc Fesztivál különdíjasa lettél. Mesélj erről!
Volt egy egyszerű megmérettetés. Magyarországon működési engedéllyel rendelkező bohócok csináltak egy extra műsort, egy nagyon hosszú bohóc show-t, ahol a nézők szavazhattak. Itt kaptam én egy különdíjat, mert jó voltam, meg ügyes voltam, meg aranyos voltam. Nagyon jó érzés volt. Nagyon furcsa dolog olyan díjat kapni, amire nem számítasz.
Mi a nagyobb elismerés, a közönség vagy a szakmai díj?
Közönség! Én nekik játszom! Nekem az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat. Volt egy szituáció, amikor egy apuka odajött, és elmondta, hogy én voltam az első bohóc, akin ő nevetni tudott! Egy másik apuka műsor után szintén odajött, és megköszönte, és könnyek közt mondta, hogy „Csocsó, ma én a kisfiam előtt hős lettem!”. Ha én szerepeltetek valakit a műsorban, nem az a célom, hogy rajta, hanem hogy vele együtt nevessenek, és egy számára új szituációban helyt tudjon állni! Miközben jól szórakozik mindenki.
Szerepeltél már az USA-ban is. Milyen volt? Mennyivel másabb ott a közönség, mint itthon?
Az itthoni közönség is teljesen más az ország különböző régióiban. A nyíregyháziakat szeretni kell, és akkor nevetnek mindenen. Nagyon nyitottak ha azt érzik, hogy szeretve vannak. Tényleg imádom Nyíregyházát! Elmondani nem tudom mennyire. Egy fix pont az életemben. Annyi mindent kaptam tőletek! Rengeteget tanultam a szakmámmal kapcsolatban is, hogy min változtassak, mitől lesz jobb. A VIDOR Fesztivál az arról szól, hogy amiket év közben próbálok beépíteni gegeket, azt nálatok tesztelem le igazából. Budapest teljesen más például. Sokkal zárkózottabbak, nagyon nehéz bevonni őket, nehezen oldódnak. Az USA meg államról államra szintén más. 42 városban voltam, minden héten más és más közönséggel kellett megküzdeni. Ez hülye szó, de tényleg. Az eleje tapogatózás volt a sötétben, aztán mire kialakult, már mentünk tovább.
Közeleg a VIDOR Fesztivál, aminek állandó résztvevője vagy. Milyen érzéssel szoktál jönni Nyíregyházára?
IMÁDOM! Zseniális a közönség! Édes, drága tündérbogarak! Látok felnőni gyerekeket! Van olyan kisfiú, aki tavaly bemutatta a barátnőjét, úgy, hogy 3 éves volt, amikor először léptem fel a VIDOR-on. Van olyan család, aki ha megtudja, hogy a városban vagyok, akkor azonnal jönnek! Az idei VIDOR sajnos kimarad. Egyébként mindig nagyon várom, 4 hónnappal előtte már elkezdek készülni. A VIDOR nekem egy ajándék, én ott szoktam ünnepelni, mert általában ez az évadom vége.
Hogy néz ki nálad egy szezon?
Május elején kezd indulni, és körülbelül a VIDOR Fesztivállal zárul. November szünet, december az teljesen tele van, január pihenés, ekkor rakom össze az új ötleteket, ilyenkor újulok meg. Februárban a farsangi időszakkal indul, március kicsit csendes, április ébredezik, május pedig már dömping.
Egy-egy új műsort „tesztelni” kell. Kin szoktál „gyakorolni”?
Csak a közönségen tesztelek. Technikailag lepróbálok mindent, a finomítás, csiszolgatás viszont csak a közönséggel együtt lehetséges, mert így tudom lemérni, hogy mi az, ami tetszik, és mi az, ami kevésbé. Minden műsornak van egy dinamikája, egy bevált recept, hol kell lennie a csúcspontnak, hol az elengedés, stb, ezeket itthon meg tudom alkotni. Tudok gyakorolni táncot és trükköket, hogy ezeket mindenféle körülmények között hibátlanul meg tudjam csinálni, akkor is ha a szemembe világít a reflektor, vagy ha szabadtéren vagyok és fúj a szél. Az apró kis poénok, a nüanszok, a gegek, amik mulatságossá teszik a történetet, arra csak ötletek vannak, amiket közönség előtt tudok tesztelni. Mire beérik egy szám, körülbelül egy év, és azokat a gegeket, amiket az elején használtam, a végére már szinte biztos hogy nem fogom.
Feleségednek, gyermekednek szoktál bohóckodni?
Nagyon szigorú apuka vagyok, de nagyon tudok gyerek lenni. Viszont ez nem bohóckodás, ez csak játék. Azt a fajta bohóckodást, amit te látsz, azt itthon nem csinálom, nem szoktam trükköket mutatni a 3 éves kisfiamnak. Bár tudja, hogy a bohóc az ő apukája. Előadásra például nem is jöhet, mert képes átvágni a tömegen, és bejön hozzám, és csinálja amit apa csinál. Szülőként imádom, viszont előadóként ez probléma.
Nem zavarja őket a szakmád?
Nem zavarja őket. A kisfiam még nincs olyan értelmi szinten, hogy ez zavarja, a feleségem pedig úgy ismert meg, hogy én bohóc vagyok, tehát tudta hogy mibe nyúl bele. Neki sincs ezzel semmi baja. Tudja, hogy néha elviselhetetlen vagyok, de az is csak azért van, mert egy olyan előadásra készülök, ami nekem nagyon fontos.
A hétköznapokban mennyire vagy bohóc?
Pont nem vagyok az. Rólam senki meg nem mondaná, hogy mivel foglalkozom. Nem a hétköznapokban kell bohócnak lennem, hanem akkor, amikor bohóc vagyok. Nem lehet minden nap, mert kiégsz és elfáradsz. Lehetetlen. Inkább építem a bohóc énem. Tegnap is volt egy sétám, és rettenetesen jól szórakoztam! Van, hogy felteszem a fülhallgatót, elmegyek sétálni és nézelődök.
Ilyenkor látsz olyanokat, amikből új poén, vagy új műsor születik?
Persze. A tegnapi témám a huszonévesek teljes mértékű bezárkózása volt. No kommunikáció! Vonaton ültem, fülemben az „Are you with me” című nóta szólt, velem szemben két 4-es fakkban ült 8 fiatal, és ők 8-an nyomogatták a telefonjukat. Ez akkora flash volt! Én nagyon jól szórakoztam rajta annak ellenére, hogy mennyire szomorú. A következő műsoromban ezért például benne lesz a tábla, hogy nincs Wifi!
A geggyűjtő sétákon kívül van valamilyen hobbid?
Tavaly építettem két konyhabútort. Lényegében mindent csináltam már, amit a ház körül lehet: térköveztem, kutat fúrtam, aknát építettem, ácsoltam. Ha olyat kell mondanom, ami igazán kikapcsol, akkor az az, ha fával dolgozom. Ugyanolyan összetett dolog, mint a bohóckodás, szóval nagyon szeretem. Mondjuk egy olyan cipőt, mint az enyém, nem tudnék megcsinálni.
Mik a terveid a jövőre?
Nevettetni. Nagyon nagyravágyó terveim nincsenek. Sikeres szeretnék lenni, és amíg lehet, addig ezt csinálni, mert tényleg nagyon szeretem, és feltölt! Meg ez egyébként is olyan szakma, amit a lehető leghosszabb távig lehet csinálni. Utána meg megváltom a világot!
Sosem féltél a bohócoktól? Mit szólsz azokhoz, akik igen!?
Én nem! A mások félelme pedig a sok olyan bohócnak köszönhető, akik megijesztik őket. Bár ennek orvosi neve is van már ha jól tudom. Köszönhető ez az amerikai filmeknek, Stephen King – Az című könyvének, illetve az abból készült filmnek. Gondolj bele, egy bohócnak élőben tényleg nagy a cipője, nagyon színes, nagyon harsány. Először ilyennel találkozni, főleg ha a bohóc nem jól méri fel, hogy mi fér bele, vagy mi nem, akkor nagyon könnyen meg tud ijeszteni egy kisgyereket, de még egy felnőttet is. Rám nagyon szoktak haragudni a kisgyerekes anyukák, amikor megkérem őket, hogy üljenek a 3.-4. sorba, ne az elsőbe. Van egy 20-30 soros színháztermem, ahol nekem olyan hangerővel és lendülettel kell csinálnom a dolgokat, amik nagyon impulzívak. És ezt először nem tudják, és nagyon haragszanak rám. Aztán a műsor folyamán rájönnek, hogy miért ültettem őket hátrébb.
Mennyire kell ehhez a szakmához bátorság? Volt valakivel komolyabb konfliktusod?
Hogy kiálljak a színpadra? Kell hozzá. Ahhoz hogy valakit bevonjak? Ahhoz is, mert könnyen lehet tévedni. Te tudod hogy mit szeretnél, és neked ahhoz olyan karaktert kell kiválasztani, hogy tematikailag a szám jól működjön. Vannak trükkök, amik után nem lehet nemet mondani azoknak se, akik először nem akarnak részt venni egy ilyen interaktív számban. Konfliktusig nem szabad eljutni. Ha nonverbálisan olyan ellenállás van, akkor tovább kell mennem, senkit nem szabad kimozdítani a komfortzónájából.
A bátorsághoz adrenalin és gyomorideg is párosul?
Akkor csinálod jól a munkád, ha igen! Ha nincs drukk és stressz, akkor nem is tudsz úgy a feladatodra koncentrálni. Tavaly a VIDOR első előadását jöttek a barátaim is megnézni, és tudták, hogy nagyon stresszben vagyok, de ez az elején nem látszott. Láttad a műsorom, sminkeltem benne. Ezen az első előadáson remegett a kezem, de olyan szinten, hogy alig tudtam vonalat húzni magamra. Ezzel buktattam le magam, hogy nem hivatalosan becsináltam… A vérnyomásom biztos volt 190, a pulzusszámom meg 100.
Milyen érzés, hogy idén nem veszel részt a VIDOR Fesztiválon?
Fáj a szívem! Viszont 2 napra lemegyek, megnézem. Meg kellett hoznom egy döntést, és mivel nem tudtam volna teljesen és jó szívvel ott lenni, így idén kénytelen vagyok kihagyni. Egy életbeli helyzet sajnos.
Mégis mivel csigáznád fel a nyíregyháziakat?
Málykiék ott lesznek! Az üzenem, hogy legyenek nyitottak, használják ki a lehetőséget, amit ez a fesztivál ad nekik, kapcsoljanak ki, szórakozzanak, és vidorogjanak sokat!
Nyugtass meg, hogy jövőre azért találkozhatunk Csocsó bohóccal, igaz!?
Most azt mondom, hogy igen, 2016-ban Csocsó ott lesz a VIDOR Fesztiválon!
