Horváth Péter – health mentor

Nem csak a nyíregyháziak egyik kedvenc edzője, országos szinten is ismert a neve. Hivatalos titulusként talán az egészségfejlesztő-életmód szakértő lenne a legmegfelelőbb. Évek óta a Fittbalance Day és más rangos fitnes rendezvények résztvevője, előadásai során tudása és lelkesedése legjavát adja át a közönségnek, és ez nem csak a leghatékonyabb gyakorlatsorokat vagy a helyes táplálkozást jelenti. Tudja, hogy az embernek nem csak a testével, a lelkével épp annyit kell foglalkozni, a cél eléréséhez. Előadásai érthetőek, interaktívak és jó hangulatúak, akárcsak az edzései. Horváth Péterrel beszélgettem.

 

Gödöllőn születtél, most mégis a nyíregyháziak, főként az örökösföldiek ismerhetnek. Mikor és hogy kerültél a városba?

Igazából Budapesten és környékén jóval többen ismerhetnek a fellépések révén, hiszen vannak olyan „követőim” Szegedről, Kecskemétről, akik csak azért jönnek fel, hogy velem találkozzanak. Nyíregyházára úgy kerültem, hogy amatőr kerékpárversenyzőként egy kerékpáros cégnél voltam területi képviselő és próbáltam egy világhírű márkát erősíteni. Jártam az országot, és eljöttem a páromékhoz Nyíregyházára, hiszen az egyik legnagyobb kerékpárbolt volt az övék, megismerkedtem velük, és kötöttünk egy életre szóló szerződést.

 

Gyerekként mennyit és miket sportoltál? Sosem voltál elhízva?

6-7 éves koromtól aktívan sportolok. Rengeteg atlétikai versenyen vettem részt már általános iskolásként, voltak kisebb-nagyobb eredményeim is, de valahogy sosem találtam azt a mozgásformát, ami igazán az enyém lett volna. Próbálkoztam sok mindennel, távolugrással, hosszú- és rövidtávfutással, mígnem megtaláltam a súlyzózást és a funkcionális tréninget. Elhízva tehát nem voltam soha. Volt, hogy a testsúlyom elérte 105 kg-ot, viszont ez tudatos tömegnövelés volt, amit egy hosszú távú diéta követett, és elértem a jelenlegi versenysúlyom a 82 kg-ot, amit ide s tova 3 éve tartok.

 

A család hogy viseli, hogy ennyire a mozgásnak élsz?

Ezt tőlük kellene megkérdezni. Nem is igazán a mozgással és a sporttal van gond, hanem a táplálkozással. Én ugyanis nem eszem meg azt, amit egy hagyományos családban élő ember, hanem megpróbálok nagyon-nagyon egészségesen táplálkozni, és így a családnak olykor kétszer kell főzni.

 

Létezik olyan sport / mozgásforma, amit még nem próbáltál?

Ó persze, nagyon sok van. Most már tudatosan keresem azt a mozgást, amiben látok szenvedélyt, varázst, fantáziát és kihívást, amiben jó lehetek. Amihez nem fűz semmi, és nem érdekel, azt nem próbálom ki. Félek például a lovaktól. A lovaglás egy nagyon szép és hasznos sport, viszont én nem ülnék fel egy lóra. Ő egy külön érző lény, ha valamitől megijed például, bármi történhet. Tehát őt nem csak én irányítom, márpedig szeretem én irányítani a dolgaimat. De sosem lehet tudni, egyszer még nyeregbe is pattanhatok. A súlyzós edzéssel viszont minden megvalósítható: állóképesség növelés, izomtömeg növelés, fogyás, bármi! Annyira átfogó, hogy mindenre lehet alkalmazni.

 

Mikor, és hogyan jött az ötlet, hogy Te személyi edző szeretnél lenni?

Rögtön pontosítsunk is. Én inkább amolyan health mentor-nak nevezem magam. Véleményem szerint annyi a különbség, hogy a személyi edző többnyire a testeddel foglalkozik, én viszont kicsit a lélekkel is. Tehát ha valakinek gondja van a táplálkozással például, az lehet egy régi rossz tapasztalat, élmény. Ezt a korábbi „sebet” szoktuk közösen megkeresni, és megpróbálni begyógyítani. Az egész úgy kezdődött, hogy saját kedvemre kezdtem el edzeni otthon az iskolás évek alatt. Emlékszem az otthoni beton súlyzóra. Az egyik oldalán volt 10 kg, a másikon 8 és fél, és hogy egyenletes terhelés legyen, mindig cserélgettem, meg forgattam. A középiskolás évek alatt kerültem közelebbi kapcsolatba a kondicionáló teremmel, és ahogy teltek az évek, egyre jobban megszerettem a sportot. A terem tulajdonosa egyszer felkért, hogy segítsek neki, mert van pár új ember, akivel nem tud foglalkozni. Ekkor kezdtem el érdeklődni a tréneri szakma után, de semmiféle képesítésem nem volt. Arnold Schwarzenegger – Utam a csúcsra című könyvéből tanultam mindent, és a visszajelzések alapján egészen jól végeztem a „munkám”. Később a mentális rész is elkezdett érdekelni, az emberek életének háttere, és úgy gondoltam, ezen a téren is tudok nekik segíteni. Minden emberen lehet segíteni, ha engedi, és ő maga is akarja.

 

Hogyan kezdődik ez a fajta segítségnyújtás a részedről?

A lényeg, hogy a felállított falakat lebontsuk. Ez egy állapotfelméréssel kezdődik, én kliensinterjúnak nevezem. Egy négyszemközti beszélgetés után kitölt egy több oldalas kérdőívet, amiben rengeteg kérdés van az állapotára vonatkozólag: testsúlya, milyen gyógyszereket szed, betegségek, stb. Beszélgetünk a szokásairól, amiket az évek alatt kialakított magában. Például azért eszek kétszer egy nap, mert az anyukám erre tanított. Ezeket a kényszerképzeteket, tévhiteket orvosoljuk, és kiépítünk egy bizalmat, hiszen az illetőnek el kell hinnie, hogy segíteni akarok.

 

Egy átlagos embernek mennyi az ideális mozgás? És milyen étkezés kellene, hogy társuljon ehhez?

Napi 30 perc mozgással már jó eredményt lehet elérni. Most szimplán a test átmozgatásáról beszélek, lehet ez egy könnyebb séta a párunkkal, barátokkal az erdőben. Kiegészíteném azzal, hogy ne egy megszokott munkatempó legyen, hanem intenzívebb mozgás, hogy a pulzusszám megemelkedjen. Ez a könnyebbik része, mert az ember csak-csak lemegy egy fél órát sétálni, viszont a legfontosabb, a táplálkozás már nehézkesebb. Legtöbbször egy kialakult rendszeren kell változtatni, ami nem egyszerű. Ezt nevezzük életmódváltásnak, és nem pedig egyszerű diétának, vagy fogyókúrának. A nevében is benne van, kúra szerűen alkalmazzák, amivel többnyire nem lehet tartós eredményt elérni. A lényeg a napi ötszöri étkezés 3 óránként, valamint hogy ébredés után az első étkezés egy órán belül történjen meg. A minőségi táplálkozáson van a hangsúly. Nem bonyolult, csak váltani nehéz, ráadásul az ember olykor megnehezíti saját magának a dolgot üres kifogásokkal.

 

Sokfelé sok mindent olvasni, például hogy este 6 után ne együnk. Mi az igazság?

Sok butaságot talál az ember, és még keresni sem nagyon kell. Én hallottam olyat is, hogy már 4 óra után sem szabad enni. Lehet enni, a lényeg hogy mit. Magas fehérjetartalmú táplálékot fogyasztani, jó minőségű szénhidráttal és alacsony zsírtartalommal akár este is lehet. A minőség és a mennyiség a lényeg.

 

Számos egészséggel és sporttal kapcsolatos rendezvényen részt veszel, „celebekkel” is sokat találkozol. Mennyire ismered őket, kik a kedvencek, és milyen a kapcsolatod velük?

Trénerkedtem rendezvényeken már Katus Attilával, Szentgyörgyi Rómeóval, Béres Alexandrával, Rubint Rékával, nagyon sok mindenkivel. Én mindenkit nagyon jó embernek tartok. Egyáltalán nem nagyképűek, remek emberek! Nagyon kedvesek és segítőkészek, arra tették fel az életüket, hogy az embereknek segítsenek. Úgy vélem, nekik könnyebb dolguk van Budapesten, mint nekem itt a kistérségben, hiszen másak a szokások és a bérezések. Egy kisfaluban, ahol alig tudnak megélni, egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat osztogatni… Na ezt nevezik kihívásnak!

 

2012-ben szakmai elismerést is kaptál a térségben végzett egészségfejlesztő munkádért. Mesélj erről!

Több projekten dolgozom jelenleg is, ezeknek az a lényege, hogy különböző településekre megyek el, és az ott élő embereknek mozgás- és életmódtanácsokat adok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy szakmai előadás, utána pedig megpróbáltam az embereknek személy szerint tanácsokat adni az életmódjukkal kapcsolatosan. Meglepően nyitottak voltak, és jól esett, hogy barátsággal fogadtak. Valóban azt látták, hogy azért mentem oda, hogy segítsek nekik.

 

1-2 éve szárnyal a zumba, mint „fogyókúrás mozgásforma”. Neked mi a véleményed erről?

Mint mozgásformát jónak tartom. Amiért nagyra becsülöm az az, hogy olyan embereket is megmozgat, akik lehet hogy éveken keresztül otthon ültek a szobában, és nem mertek kimozdulni, de szerettek volna társaságban együtt mozogni a többiekkel. Elmentek egy aerobic-ra, ami esetleg túl nehéz volt, és feladták. A zumba egy kimondottan jó hangulatú, csoportos mozgás, átmozgatja az izmokat, a keringési rendszert is erősíti. A fogyókúrás mozgásforma titulushoz azért pontosabb szakmai meghatározások is kellenek, meghatározni az energiaszükségletet, alapanyagcserét, stb. Mivel ilyen szinten nem ismerem az oktatási rendszerüket, erről nem tudok véleményt mondani.

 

Az edzőterembe általában munka után járnak az emberek, hogy levezessék a feszültséget, kikapcsolódjanak, de van, akinek hobbi. Neked ez a munkád! Mi a hobbid?

Nekem az a hobbim, ha saját magamat edzhetem. Nagyon szerencsés ember vagyok, a hobbim a munkám, és fordítva. Soha nem úgy kelek fel reggelente, hogy úristen megint mennem kell dolgozni, hanem hogy nagyon frankó, és már az első vendégem edzéstervén jár az agyam, hogy Karcsikával ma mit fogunk edzeni. Az elmúlt 12 évben soha nem volt olyan, hogy ajj, megint menni kell dolgozni. Én azt kívánnám az embereknek, hogy bár mindenki így élhetné a mindennapjait!

 

A teremben, edzés közben találkoztam Kulifainé Mázsári Judittal, országos bajnok úszóval. Judit, mióta dolgozol együtt Petivel, és milyen edzőnek tartod?

7 éve jöttem ide először spinningre, majd jött a TRX, szépen sorban kipróbáltam mindent Petinél és most 3 éve a személyi edzőm. Meg vagyok vele elégedve, látom magamon a fejlődést, úgyhogy minden tökéletes. Az edzések egy órásak, ilyenkor szeretek csak arra koncentrálni.  Lehetne kicsit szigorúbb is, mert úgy gondolom nálam az a hatásos módszer, de tény, hogy nagyon ért a munkájához. Szimpatikus, jó fej srác, ha nem lenne az, nem is járnék hozzá!

 

Visszatérve hozzád, Peti, gondolom mások is hasonlóan jó véleménnyel vannak Rólad. Mi volt a legnagyobb sikered, amit egy emberrel elértél?

Egy középkorú hölgy volt, 40-es éveiben járt, aki rengeteg műtéten ment keresztül. Utolsó lehetőségként jött el hozzám, mert már a gyógytornászok sem vállalták el. Egy baleset érte a hölgyet, és a gerince nem mozgott, a csigolyái rögzítve voltak egymáshoz. Olyan volt, mintha az egész teste be lett volna egységesen csavarozva. Évek óta sokat feküdt, nem tudott bevásárolni menni, pedig nem laknak messze a bolttól, az autóját is spciálisan át kellett alakítani, hogy tudjon vezetni. Csak mankóval vagy segédeszközökkel tudott közlekedni. Mikor bejöttek hozzám, sírt a hölgy, nem is akart bejönni, mert úgy gondolta úgyis elküldöm. Hozott egy csomó orvosi papírt amiket elolvastam, és megbeszéltük, hogy találkozunk hétfőn 10 órakor. Száz szónak is egy a vége, egy pár hónap elteltével, örömmel hívott fel, hogy elment a Spar-ba gyalog, bevásárolt, két teli szatyrot hazáig cipelt, fel a hetedik emeletre, mozog a keze – lába rendesen, tud guggolni. Ha jól emlékszem 6 hónapot dolgoztunk együtt, hetente három alkalommal. A hölgy azóta tornapályára jár gyalogolni, kerékpározni, játszik a gyerekeivel. Mai napig jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot. Azt hiszem Ő a legnagyobb siker! Mellette természetesen vannak még olyanok, akik 30-40 kg-tól szabadultak meg, és tartják is a súlyukat.

 

Volt aki menet közben feladta valamiért? Kudarcélményként éled meg az ilyet?

Nagyon sokan. 70% már az út legelején abbahagyja. Kudarc az is, hogy ha valaki eléri a célját, úgy gondolja egyik napról a másikra, hogy innentől saját lábán folytatja. Kapok egy telefont, hogy jövő héttől nem járok hozzád. Rendben, de ennek van egy módja, hogy hogyan tudja fenntartani az elért állapotot. Az addig alkalmazott edzést és táplálkozást át kell alakítani. Előfordul, hogy találkozunk pár hét múlva, és azt látom, „visszanyerte” azt az állapotot, amilyen akkor volt, amikor elkezdte az edzéseket.

 

Health mentorként kicsit olyan, mintha az ember pszichológushoz (is) menne, nem? Mennyire tudnak megnyílni az emberek?

Nyilván eleinte zárkózottak, hisz idegen vagyok, miért akarok én az ő magánéletükben vájkálni? A szakértelmemben kell hogy megbízzanak, és elhiggyék, hogy tényleg nekik akarok segíteni. Másfelől nekem is meg kell bíznom bennük, hogy tényleg úgy élik az életüket, ahogy elmondják. Ezek alapján állítjuk össze a tervet. Ha már az elején elferdítjük az igazságot, a terv sem lesz pontos, az eredmény is elmarad. Az edzések alatt a legtöbb ember szépen lassan megnyílik, és elmondja, hogy nekem ez és ez a bajom van, régen ez meg az történt. Van amikor egyszerűen látják, hogy bár idegen vagyok, de barátként közelítek feléjük, és ezért hajlandóak elmondani a problémákat. A titoktartás természetesen maximális.

 

Mit gondolsz mivel lehet a legjobban motiválni az embereket arra, hogy kezdjenek el többet mozogni, vagy hogy ne adják fel?

Először is ki kell tűzni egy reális célt, és azt szem előtt tartani. A beszélgetések során el-elkottyintanak dolgokat, hogy mivel lehet őket igazán motiválni. Van akinél drasztikus katonai szigort és kiképzést kell alkalmazni, illetlen szavakat is mondani, különben feladná. A lényeg, hogy mindenki gondoljon az egészségére. Mindenki szeretne hosszú, minőségi életet élni, de ez csak úgy lehetséges, ha figyelünk magunka, egészségesen élünk és táplálkozunk, sportolunk és pihenünk. Soha nem késő elkezdeni, az ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük