Kategória: Hétköznapi Hősök

Ritka az olyan ember, aki már általános iskolás korában határozottan eldönti, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Ő ilyen. Eldöntötte, és tudatosan haladt az úton, amit kijelölt magának. Ennek talán jutalmaként 2015-ben elnyerte a Kedvencek Állatorvosa díjat, méghozzá második alkalommal. Fiatal korában úgy gondolta, egyedül fogja leélni az életét, ma már nem tudja elképzelni magát a családja nélkül. A legkülönfélébb állatok fordultak meg a keze alatt, kígyón is végzett császármetszést. Februári hősünk dr. Bulyáki László, a Barzó Állatgyógyászati Centrum állatorvosa.

 

Először is gratulálok a Kedvencek Állatorvosa Díjhoz, amit 2015 év végén (újra) Te nyertél el! Mesélj erről egy kicsit.

Köszönöm szépen! Ez egy országos szavazás eredménye. Az ügyfelek, kutya- és macskatartók online szavazhatnak a kedvenc állatorvosukra, és a szavazatok alapján kapunk egy pontszámot. Ezen felül ki kell töltetni egy pár kérdéses kérdőívet, az alapján is kapunk egy pontszámot, és az összesítés alapján ítélik oda a díjat, ami idén már második alkalommal hozzánk került. Hírlevélben, Facebook postban és a rendelőben igyekeztünk népszerűsíteni a szavazást, hiszen itt a szavazók is nyerhettek.

 

Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy Te nyertél?

Nagyon jó, mert nem számítottam rá. Főleg az elsőnél volt sokkhatás, de a másodikra is rácsodálkoztunk. A szavazás ideje alatt mi sem lájuk, hogy hogy áll a szavazás, egyszer csak hívnak, hogy „Gratulálunk!”. Természetesen nagyon jó érzés, hiszen ez egy pozitív visszajelzés.

 

Méghozzá egy különleges formája. Szoktál-e más módon visszajelzéseket kapni?

Szoktunk persze. Bár sajnos a negatív dolgok mindig jobban előtérbe kerülnek. Ha valami nem úgy sül el, arra mindig jobban figyelnek, ez tipikus emberi dolog. A legjobb visszajelzés pedig az elégedett ügyfél. Ezért dolgozunk nap, mint nap, és ez nagyon nehéz és kihívásokkal teli dolog, ráadásul egy igen lassú folyamat. De a szájról szájra terjedő jó hírnév nagyon sokat jelent.

 

Mátészalkán születtél. Hogyan vezetett az utad Nyíregyházáig?

A megye szülöttjeként mindig is itt szerettem volna maradni, és mindig mindent ide terveztem. Az Esze Tamás Gimnáziumba jártam biológia, kémia szakra, mert már akkor is tudtam, hogy állatorvos szeretnék majd lenni, ahhoz pedig ezek a felvételi tárgyak. Utána a Szent István Egyetem Állatorvos-Tudományi Karára jártam, de a gyakorlataimat mindig ide, a megyébe szerveztem, hogy minél jobban megismerjem a helyi viszonyokat.

 

 

Valamilyen szintű összehasonlítási alapod azért van más városokkal. Miket tapasztaltál?

Sok rendelőt meglátogattam, ha szabadságra jöttem, akkor is sokszor a rendelőkbe mentem tanulni és tapasztalni. Kicsit burokélet volt ez. Minden rendelőnek meg van a saját kis légköre és stílusa. „Ahány ház, annyi szokás.” – szokták mondani, ezért nem igazán érdemes összehasonlítani. A budapesti vonal egészen más, mint a vidéki. Az emberek alapvetően egyformák, mindenhol van mogorva, és kedves is. Inkább az határozza meg a hangulatot például egy rendelőnél, hogy mennyire támaszkodnak a tenyészetek ellátására, vagy mennyi állatvédő szervezettel vannak kapcsolatban. Mindenki más gondokkal küzd, másképp van leterhelve. Nagyon türelmesnek kell lenni ebben a szakmában, mert nagyon sokrétű elméleti és gyakorlati tudást igényel.

 

Te mennyire vagy türelmes?

Nem vagyok az. Nem úgy nézek ki, tudom, de nem vagyok az, főleg nem magammal. Szeretek haladni. Van egy feladat, amit minél gyorsabban és jobban meg kell oldani. Sokat fejlődtem egyébként. A gyermekem születése után kezdődött nekem ez az iskola. Kemény volt, de látom az eredményt. Főként azokkal vagyok türelmes, akiknél látom a befogadást. Akik nem csak jönnek, hogy segítsek, de meg is hallgatják, amit mondok, esetleg még meg is fogadják. Nehéz, mert a kutya nem tudja elmondani, hogy mi a baja, a gazdikra vagyok hagyatkozva, de ha ő nem mond el dolgokat, vagy akarva – akaratlanul félre vezet, akkor nem fogok tudni segíteni, és ez súrlódásokat tud okozni. Na, ide kell a türelem.

 

Volt valaha komoly konfliktus?

Nem igazán. Mindig a probléma megoldásán fáradozunk és nem a probléma elől menekülünk. Igyekszünk emberi hangon megtalálni a megoldást.

 

Családod, szüleid mivel foglalkoznak?

A szüleim elváltak 5 éves koromban, anyukám a megyei kórházban aneszteziológus szakasszisztens, altatós nővér. Édestestvérem nincs, két féltestvérem van. Az egyikről szinte semmit nem tudok, a másik nálunk dolgozik.

 

Hogyan élted meg a válást?

Kicsiként sehogy. Egy gyerek még nem biztos, hogy tudja hova tenni ezt a helyzetet. Meg ha úgy nő fel, hogy nem találkozik az apjával, akkor talán könnyebb. Később komoly gondjaim voltak emiatt, első sorban lelkileg. Nagyon kell az apa, hogy utat mutasson, főleg egy fiúnak. Ennek a hiányát éreztem. Ráadásul mi nagyon szegények voltunk, már általános iskolás koromban napszámra kellett járnom dolgozni, és ott tanították meg, hogy a kitartó, szorgalmas és lelkiismeretes munkának van csak helye.

 

Amikor saját családot alapítottál mennyire volt benne a gondolataidban, hogy Te apa nélkül nőttél fel?

Annyira, hogy én nem akartam családot. Szent meggyőződésem volt, hogy egyedül fogom leélni az életemet. Két dolog vezényelt: a szakma és hogy edzés legyen. Aztán rájöttem, hogy ez nem így megy. Az idő változik, és az ember változik vele együtt. 20-25 évesen eszembe nem jutott, hogy nekem valaha gyerekem legyen. Ennyire rányomta a bélyegét a gyerekkor az életemre. Aztán megfordult a dolog, és most nem tudom család nélkül elképzelni az életet. Az egyetlen olyan örömforrás, ahol nem érdekkapcsolatok vannak, csak a puszta szeretet. Ezt érdemes kipróbálni.

 

Most milyen állatok vannak a családban?

Én vagyok a legnagyobb állat. Mellettem pedig van egy szálkás szőrű tacskó kutyánk, és 2 macskánk. Az egyik egy befogadott, mentett macska, a másik egy fajtatiszta Brit macska.

 

Mikor került először kutya a családba?

Gyerekként 40 pár négyzetméteren laktunk, ahol természetesen nem lehetett kutyázni. Mikor felkerültem egyetemre, akkor volt igazából először lehetőségem kutyákkal foglalkozni. Ott a kiképzésvezetői vizsgát is megcsináltam. Mindig más kutyájával foglalkoztam egyébként. Idősek kutyáját sétáltattam, meg játszottam velük, de saját kutyám csak felnőttként lett.

 

Mikor fordult meg először a fejedben tudatosan az, hogy Te állatorvos leszel?

Általános iskolás koromban, de fogalmam sincs honnan jött az ötlet. Középiskolás koromban is eljártam már állatorvos mellé, hogy lássam, akarom-e én ezt. Gyakorlatilag minden napomat ott töltöttem iskola mellet, nagyon sokat asszisztáltam, nem volt „B” alternatíva. Egyetem alatt egy párszor azért megingott az elhatározás. Főleg mikor az ember már látja a munkás oldalát is, hogyan, milyen áron jut el A-ból B-be, akkor már azt mondja, ez egy borzasztóan kemény feladat. De ha valamit teljes vállszélességgel csinál az ember, akkor vállalnia kell az árnyoldalát is. Meg ugye „zsebre dugott kézzel nehéz megmászni a létrát”.

Emlékszel az első sikeres műtétedre?

Igen. Sok mindent műtöttem már előtte, de ez megmaradt, mert a diagnózistól a műtétig mindent én csináltam, ráadásul elég nehéz eset volt. Egy palotapincsi 6 hete hányt, és nem tudták, hogy miért. Ultrahangon láttam, hogy van valami a gyomrában. Megröntgeneztük, látszott, hogy valami idegen test. Megműtöttük, kivettem, és a mai napig meg van. Egy gumijátéknak a fejét rágta le. A műtét sikeres volt, a kutyus azóta is él és jól van, bár nagyon meg van már öregedve.

 

Párhuzamos kérdés: az első sikertelen műtét?

Mi a sikertelen? Olyan műtét nem volt, amit nem tudtunk megcsinálni. Olyan volt, hogy műtét közben meghalt az állat. Amit nem tudok megcsinálni, abba bele sem kezdek, mert nem tartom korrektnek, hogy bárki kutyáján, macskáján kísérletezgessek. Mindig azért voltam rosszul az ilyen – ahogy Te fogalmaztál – sikertelen műtéteknél, mert azt kívántam, bárcsak lett volna egy felsőbb kéz, ami megmutatja, hogy mit csinálok rosszul, hogy később tudjak belőle tanulni. A hibakeresés a gyötrelmes, és az, amikor közölni kell a rossz hírt a gazdival. Volt egy érdekes eset. Bármilyen rendelőbe bementem, és megkérdeztem, hogy volt-e náluk baleset, azt mondták, hogy náluk nincs. Én meg mondom, hogy az lehetetlen. Nálunk is volt, és értetlenül álltam előtte. Behoztak egy 1 éves kutyát egy sima ivartalanításra, semmi extra. Megvizsgáltuk, minden szuper volt, egészséges kutyus. Megkapta az altatót, és meghalt. Ilyenkor mi van? Előtte nem tudom hány ezer állatot altattunk, tizenéveseket is, és semmi gond. Ezt így közölni a gazdával… Borzasztó. Más az, amikor életmentő műtétről van szó, és fel van készülve az ember a legrosszabbra is. Ebből is látszik, hogy rutinműtét nincs. Ezt a kutyust elküldték igazságügyire is, mert nyilván konfliktus volt belőle, és kiderült, hogy volt egy rejtett szívelégtelensége, egy fejlődési probléma, ami nem látható. Viszont amikor bealtatjuk, akkor egy más állapotba kerül, és pont ennyi kellett, hogy összehulljon a keringése, és meghalt. El se kezdtük a műtétet…

 

Ez mennyire gyötört Téged utána?

Nagyon. Mai napig emlékszem az összes ilyenre. Az ilyen megmagyarázhatatlan miértek borzasztóak. Amikor tudom, hogy mi történt, akkor az más. De az ilyenekkel nem tudok mit kezdeni, egy hétig nem aludtam utána.

 

Ez a legszomorúbb eset, amivel találkoztál a pályafutásod során?

Ez szomorú, és lelkileg fájdalmas nekem is, de vannak szituációk, amik kimondottan szomorúak. Nagyon sok embernél ki fogom verni most a biztosítékot. Amikor tudom, hogy meg tudnám menteni az állatot, de a gazdának nincs rá pénze. Az ilyen szituáció patt helyzet. Nincs alternatív megoldást, és nincs rá pénze. Persze megpróbálunk segíteni, körbekérdezünk menhelyeket, alapítványokat, de nem mindig tudnak segíteni ők sem. És még ettől is szomorúbb az, amikor azt mondja a gazdi, hogy nem is akarja megmenteni. Ott állunk, előttünk egy élet, amit meg lehetne menteni. Állatvédők ilyenkor leharapják az ember fejét, hogy milyen szemét az állatorvos, de azt nem feltétlenül látják, hogy milyen számlákat fizetünk ki, hogy tudjunk dolgozni. Muszáj profitot is szerezni, mert abból van a fizetése az embereknek. Viszont nézz meg bármilyen állatorvosi rendelőt, hogy milyen akciókat tud csinálni tápból!? 5-10%-os kedvezményeket tudnak adni. Bemegyünk egy plázába, 50-70%-os akciók. Házi feladat mindenkinek: honnan kell indítani az árrést (és mi az az árrés), hogy ilyen akciókat lehessen csinálni. Olcsóbb szerrel pedig nem dolgozom, mert az útszéli kutya ugyanazt a csúcsminőségű varróanyagot érdemli, mint aki nem tudom milyen full gazdag helyről jön be. Ahhoz hogy minél több esetben tudjunk segíteni rengeteg pénzt kell befektetni eszközökbe.

 

Mi volt a legextrémebb eset, amivel találkoztál?

Kinek mi az extrém. A lenyelt gumijáték nálunk nem az. Óriáskígyón végeztünk már császármetszést. 7 kg-os, 4 méteres kígyót képzelj el, amit ugyanúgy altatógépre teszünk, persze meghosszabbított műtőasztalon. És sikeres volt a műtét. Érdekes dolgokat nyelnek le az állatok, mint például tűpárna tűvel együtt, villanykörte vagy plüssállatok egyben. Műtöttünk papagáj lábtörést és törpehörcsög combcsonttörést is. Volt olyan eset, hogy egy teknős páncéljából egy dog kiharapott egy nagyobb darabot, és a hiányzó páncélt az egyik preparátumból pótoltuk.

 

Mi fut át az agyadon, amikor meglátod az állatban az egészben lenyelt villanykörtét?

Az látszik a röntgenen. Amikor nem látszik, hogy mi az, csak tudjuk, hogy valami, akkor fogadásokat szoktunk kötni. Van a falon néhány ilyen „emléktárgy”: focilabda belső, húgykövek vagy például vadászfegyver lövedéke.

 

Mi volt a legtanulságosabb eseted?

Nem tudom ismered-e az „AHA” élményt. Amikor a rajzfilmfigura fölött kirajzolódik a villanykörte. A megvilágosodás. Macskaivartalanításnál vezettünk be egy új technikát, aminél egy csepp vérzés sincs. Nem tanultam senkitől, hullán, meg madzagon gyakoroltam a csomózási technikát, aminek köszönhetően kb fél perc most már az ivartalanítás. Na de az odavezető út… Hogy már térden állva próbálkoztam, meg kivert a víz… És amikor végre sikerült! Az csodálatos és tanulságos élmény volt.

 

Ez mondható sikernek? Vagy Te mit gondolsz a saját sikerednek?

Erre nem tudok válaszolni. Ha megcsinálok egy bármilyen műtétet, és 1-2 óra múlva a kutya úgy ébred, hogy farkcsóválva megy a gazdihoz, az siker. Amikor úgy jönnek vissza varratszedésre, hogy szép a hasa, pedig nem is használunk antibiotikumot rá, az is siker. Ha elégedett az ügyfél, és az állat, amihez hozzányúlunk, rendben van, az is siker.

 

Mondtad, hogy mindennek van árnyoldala. Mi a kudarc nálad?

Például egy ilyen altatásos történet. Évente 600 ilyen műtétet csinálunk, amiből ha 1 érthetetlen eset történik, akkor az kudarc. Nem tudom őket elfelejteni. Talán ezért sem tudnék emberorvos lenni.

 

Mennyire hiszel az alternatív gyógyászatban?

Vannak ügyfelek, akik csak ebben hisznek, és nem is kérnek gyógyszert. Van, hogy szteroidot javaslunk, de ő nagyon ellene van, akkor keresünk más megoldást. Ami nem árt, azt ki kell próbálni. Van, amiben hiszek, van, amiben nem. Én például kemoterápia ellenes vagyok, de ha a gazdi meg akarja próbálni, akkor elmondom, hogy hova kell menni, hogyan kell kezelni, segítünk beszervezni. Ugyanilyen fenntartásaim vannak a homeopátiával is. Nem mondom, hogy nem működik, de nekem kicsit idegen.

 

Sok időt töltesz itt bent, a rendelőben, de azért nyilván van szabadidőd is.

Nem, az nincs. Sportolni nagyon szeretek. Mondjuk mostanában nem jött össze, de alapvetően a sport a hobbim, főleg az erősportok, nagy kedvenc a TRX, nyáron pedig wakeboardozni szeretek. Sok mindent szeretnék még, de már az is nagy csoda, ha edzésre eljutok.

 

Mit szeretnél még?

Bejárni a világot! Szívesen búvárkodnék, snowboardoznék. Kipróbálnék mindenféle sportot. Nem szeretnék tönkremenni abban, hogy reggeltől estig csak a munka. A családnak és a sportnak (is) akarok élni.

 

Van kedvenc kutyafajtád?

Nálam a magyar vizsla A KUTYA. Tökéletes méretben, gyönyörű, magyar és nem beteges, igazi hungarikum. A staffik meg az erő oldala miatt a szívem csücskei. Félelmetesek, mert halálra tudnak nyalni! Ennyire vadak.

 

Melyik a legbetegesebb kutyafajta?

A fehér szőrű és fehér bőrű kutyáknál szoktam óva inteni a gazdikat. Nagyon érzékenyek, nagyon kényes a bőrűk, mindenre allergiás reakcióval válaszolnak. Nagyon sok samponozást, orvosi felügyeletet és táplálék kiegészítőt igényelnek. Ha egy kutya jó helyről származik, nem egy zugtenyésztőtől, akkor nagyságrendileg kevesebb gond van általában velük.

 

Milyen sérüléseket szereztél a pácienseidtől?

Nagyon súlyos sérülésem nem volt. Egyszer egy görény harapta ketté az ujjam. Egyszer pedig a saját ujjamat szúrtam át, mert megugrott a kutya. Az érdekes látvány volt. A karmolások azok mindennaposak, de azok sem feltétlenül a támadások jelei, csak meg akar ölelni a macska, vagy csak megfogja a kezem.

 

Mennyire bírod gyomorral? Sose volt olyan, hogy megláttál egy tátongó sebet, és rosszul lettél?

Nem. Ha ilyen lennék, nem tudnám ezt a munkát csinálni. Én a feladatot látom, és hogy minél hamarabb rendbe teszem, annál hamarabb jó lesz az állatnak. Volt, amikor a szagok elgondolkoztattak, hogy vajon mire vártak eddig!? De más nem volt.

 

Mennyire tudsz együtt érezni a kutyák vagy a gazdik lelkével?

Inkább a kutyákéval. Néhány kutyának azt kívánom, bárcsak gazdát tudna cserélni… És nem feltétlenül azért, mert rossz gazdik, inkább mert túlzásba esnek és nem kutyaként bánnak az állattal, és nem tudják koordinálni a kutya életét. Többször tapasztaltam, hogy egy Border Collie okoz nehézségeket a habitusával. Velük rengeteget kell foglalkozni, és nem csak a testükkel, az agyukkal is.

 

Milyen állatok fordultak már meg itt, a Barzóban?

Kutya, macska, madár, teknős, kígyó, leguán, sün, bagoly, gólya. Halat is akartak műttetni, de az kivitelezhetetlen volt.

 

Mi a legszebb dolog az állatorvosi szakmában?

Az, hogy nekem van a legtöbb kutyám és macskám!

Egy valóságos kis szentélybe léptem be, amikor mentem hozzá. Halk zene, letisztult tér, füstölő és kártyák. A vörös fény, az üveggömb és az inga volt csak, ami hiányzott. Amikor ezt szóvá tettem, akkor közölte, hogy ő nem boszorkány, sokkal inkább tanácsadó. Én mégis jósnőként beszélgettem vele, és ennek egy megerősítése volt, amikor felhozta a lehetséges veseproblémáimat. Közgazdásznak tanult, de megtanulta értelmezni a jeleket, és ma az embereknek segít az angyalkommunikációval. Nem akar megtéríteni senkit. Egy végtelenül kiegyensúlyozott és barátságos embert találtam meg a személyében az újév elején. Ő Molnár Piroska.

 

Tegyem fel a kérdéseket, vagy látod őket, és csak egyszerűen válaszolni fogsz?

Direkt nem olvastam el egyetlen cikket sem, így nem tudom, hogy miket szeretnél kérdezni. Nem vagyok gondolatolvasó.

 

Azt tudtad, hogy jönni fogok?

Amikor a lámpánál jártál, akkor teljesen biztos voltam benne, és ugye előtte is beszéltünk. Viccet félretéve… Egy évben egyszer elmegyek egy karma-asztrológushoz, és a legutóbbi találkozásunkkor mondta, hogy lesz egy ilyen lehetőségem. Azt, hogy konkrétan Te leszel az, azt nyilván nem tudtuk, de azt mondta, a munkám kapcsán „híressé” fogok válni.

 

Amikor megkerestelek, akkor gondolom rögtön bevillant ez a jóslat. Milyen érzés volt?

Túl nagy meglepetés nem ért, de nagyon örültem.

 

Nevezhetlek jósnőnek, igaz!?

Ha szeretnél, akkor igen. Bár én inkább tanácsadónak mondanám magam. A jósnő szó hallatán sokkal inkább a mágia, az üveggömb és hasonló dolgok jutnak az ember eszébe, bár tény, hogy a kártyavetés is a listán van, azzal pedig én is foglalkozom.

 

Hogy jött az ötlet, hogy Te jósnő leszel? Mi váltotta ki?

Szerintem nagyon sok embernél ugyanaz indítja el, hogy 20 évvel ezelőtt én is elmentem egy jósnőhöz, aki olyan dolgokat mondott nekem, amik abban az időszakban megtörténtek velem. És elkezdett foglalkoztatni, hogy honnan tudja… Utána vettem egy kártyát, és 2 évig azzal foglalkoztam, hogy reggel kihúztam egy lapot, és utána figyeltem, hogy aznap mi történik velem. Vagy például legelőször olyan dolgokat néztem meg, amik már megtörténtek, és figyeltem, hogy ezeket hogyan mutatják meg a lapok. És így megtanultam olvasni a kártyákból. Minden lapnak van egy általános jelentése persze, de mégis egyéni. A kártya úgy dolgozik, ahogy Te használod. Nem tudod azt megcsinálni, hogy veszel egy paklit, bemagolod a jelentéseket, és kész vagy.

 

Mennyivel reálisabb – ha lehet így mondani – kártyából, mint mondjuk tenyérből jósolni?

Mivel én nem tudok tenyérből, így nem tudom megmondani a választ. Minden változik, így a tenyerünk is. Nem olyan, mint amikor megszülettünk. Az életesemények alakítják a vonalakat. És van az embernek egy szabad akarata, ezt ne felejtsük el! Mindig van A és B és C út, ahol mehetne, és sokszor egy egészen más kerülő úton megyünk. A kártyában ez ugyanúgy van. Amikor kirakjuk, az mindig a jelenlegi helyzetet mutatja, most hogy érzi magát az ember, és az adott lelki állapotából milyen dolgok várhatóak. Nincs kőbe vésve, hogy márpedig Neked ez az életed és kész. Feltárunk egy adott részt, és az ember azon dolgozhat. Ha teszek valamiért, akkor azon változtathatok. Persze vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni, azokat egyszerűen csak meg kell élni.

 

Nézzük kicsit a személyedet, hogy ne csak szakmai dolgokról essen szó. Tatán születtél. Hogy kerültél Nyíregyházára?

Édesapám szabolcsi és Budapesten tanult, édesanyám pedig tatai, és Tatán is ismerkedtek meg. 6-7 évig laktunk ott, amikor az apukám szülei megbetegedtek, és akkor úgy döntöttek, hogy ideköltözünk. Utána már a testvéremmel ide jártunk iskolába, és nem is mentünk vissza.

 

A család többi tagja mivel foglalkozik?

Édesanyám könyvelőnek tanult, de egy idő után ő sem foglalkozott vele. Én is annak tanultam egyébként, mert a tradíciót kellett követni. Az életem azonban másként alakult, és a könyvelés egyáltalán nem érdekelt. Édesanyám most kristályterápiával foglalkozik, és mellette energiagyógyászatot tanul. Ezen kívül van egy kis tanyánk, ahol vannak állatok, van egy kis méhészet, és ezzel foglalkozunk, ez egy családi vállalkozás. Testvérem szintén itt dolgozik, és ezen felül van egy gyógymasszőri végzettsége.

 

Milyen iskolákat végeztél el?

Kállósemjénben jártam általános iskolába, ahol nagyon jó tanuló voltam. Aztán jöttem Nyíregyházára a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába, amit rendesen kezdtem el, de levelezőn fejeztem be. Ott volt nálunk egy nehéz élethelyzet, apa sokat ivott, bár utána egyik napról a másikra megoldotta a problémát, és rendbe tette magát. Szóval vissza az iskolához: nem volt kedvem tovább tanulni egy darabig, mert már akkor tudtam hogy nem ezt akarom tovább csinálni. Tanultam, tanultam – tudod nagyon jól, hogy működik – bemagoltam mindent, eljött egy vizsga és hopp… változott egy törvény, és kaptam egy cetlit, hogy azt a költségvetést már nem is úgy kell megcsinálni. Az ember úgy érezte magát, hogy dróton rángatják. És ekkor tudtam, hogy ez nem az én világom. Egyébként pedig ötvösnek akartam tanulni, mert nagyon érdekelt, tetszettek azok a szép dolgok, amiket lehet készíteni, de abban a rendszerben ez máshogy működött. Szakközép után elkerültem dolgozni. Voltam ügyvéd mellett titkárnő, ami számomra egy végtelenül unalmas dolog volt. Nem érdekelt a bicikli- meg a tyúklopás, és a postára rohangálás a levelekkel, ráadásul pénzben sem volt túl jó. Aztán úgy alakult az életem, hogy ha már úgyis tanultam egy kis pénzügyekkel való bánást, akkor jöhet a kereskedelem. Vendéglátásban kezdem, mint alkalmazott, aztán presszó jellegű saját vállalkozásaim voltak.

 

Mi történt ezekkel? Megvannak még?

Eközben történt, hogy elmentem jósnőhöz, és rájöttem, hogy megláthatok dolgokat. Ahogy elkezdtem megérteni a kártyák üzeneteit, elkezdtek összeomlani a vállalkozásaim. Nem azért mert nem jól csináltam, vagy a forgalom nem lett volna jó… Ezek bérlemények voltak, volt ahol a tulaj költözés miatt eladta. A másiknál állandó alkalmazottbeli problémák voltak. A legvége pedig az lett, hogy négyszer egymás után feltörték az üzlethelyiséget, de úgy, hogy mindent kirámoltak. Itt megfeküdtem. Egyszerűen letérdeltetett a sors. Az elkövetők persze meglettek, és a biztosító nem fizetett semmit, hiába jártam bíróságra tárgyalásokra. Magamtól nem tudtam változni, hisz abban az időben ez jó pénzkereseti lehetőség volt. A sors küldte a jeleket, és elintézte, hogy változtassak. Aztán körbenéztem, hogy most vajon mit fogok csinálni. Elmentem egy hitelközvetítő irodának segíteni, pár hónap múlva bedőlt az ingatlanpiac, így ezt sem tudtam folytatni. Eleinte úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon mostoha dolog, ami történik velem, aztán rájöttem, hogy más az utam. A további tanulások során rájöttem, hogy inkább az ezotéria vonz. Nagyon szerettem az angyalkommunikációs tanfolyamokat és a humánterapeutát is. Most pedig a mandalafestés lett a nagy szerelmem.

 

Mit szólt anyukád, amikor közölted, hogy felrúgod a tradíciókat, Téged nem érdekel a könyvelés, és egészen más úton haladsz tovább?

Ilyen szempontból én nagyon szerencsés vagyok, mert hagyta. Lehet hogy azért is, mert őt is elkezdték jobban érdekelni ezek a felsőbb csatornák. Ő feltétel nélkül szeretett minket mindig annyira, hogy azt mondta, ez az én életem, menjek, csináljam, ahogy jónak látom. Ha elhasaltam, segített, ha sírtam, sírt velem, ha nevettem, nevetett velem. Tényleg szerencsés vagyok.

 

Saját családod van?

Most jelenleg egyedül vagyok. Gyermekem nem született, ez egy darabig fájó pont is volt. Már most nem annyira. Általában hosszú kapcsolataim voltak, az első is 10 évig tartott, ahol volt 2 gyerek, akik velünk voltak, tehát gyereknevelésben volt részem. Talán pont ezért nem akartam akkor sajátot, vagy már éreztem, hogy az a kapcsolat nem fog életem végéig tartani. Később pedig ha én szerettem volna, akkor a partner nem. Ha a partner akart, akkor én nem. Valahogy így. Most 42 éves vagyok, lassan kifutok az időből is. Körülbelül egy fél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy semmi vész, ha nem úgy alakul, akkor örökbe fogadok egy gyermeket. Legyen úgy, ahogy Isten akarja! Én nagyon szeretem a gyerekeket, és ha 2-3 éven belül nem találok olyan párt, ahol már van gyermek, vagy ahol még szó lehet közösről, akkor ez az út lesz a helyes. Most olyan életszakaszban vagyok, amikor lelkileg talpra kell állnom, ebben segít egy kis ház, amit csinosítgatok, és igyekszem olyanná alakítani, amilyet megálmodtam. Ezután jöhet a gyermek. Mert valakinek adni kell az embernek a szeretetét!

 

Mi a helyzet mondjuk az árva állatokkal? Nekik is lehet a szeretetet adni.

Semmi bajom az állatokkal, nekünk is van egy halommal, de az ember mégiscsak magasabb rendű. Talán ez a jó szó. Nem tudnék összehasonlítani egy kisgyermeket egy kutyával, mivel a teremtésben az ember a legmagasabb misztérium. Van körülbelül 10 kutyánk, akikkel ölelkezünk, játszunk, vannak cicák, van degu, és gondoskodom róluk. A gyerek viszont egy tükör. Ezt kellene felismerni nagyon sok szülőnek is, hogy a gyerek tanítani jön a világra, nem lakást takarítani. Lehetőséget ad, hogy szembenézzünk önmagunkkal. A szülőnek a feladata nem az lenne, hogy a saját képére, a saját elképzelései szerint formálja a gyereket, hanem hogy felismerje, mi a gyerek útja és abban támogassa.

 

Mit látsz magadnak jövőbeli tervként? A gyereken kívül.

Ebben a világban előre tervezni nem lehet. És részemről butaság is lenne. Ha visszafele nézek, ahányszor akartam valamit a tudatommal, és nem arra volt az utam, azt úgyis lerombolták. Lehet ezt nevezni sorsnak, karmának, vagy hogy az angyalok visznek, teljesen mindegy. Minden életszakasz egy megtapasztalás. Nagyon hosszú távú terveim nincsenek, meg kell tanulni a jelenben élni. Megteszed minden nap, amit tudsz, minden nap csinálsz olyat, amit szeretsz, és kész. Nem teljesen mindegy, mi hogy lesz 20 vagy 30 év múlva? Az én gyerekkorom óta annyit változott a világ, hogy ha ez ilyen iramban halad tovább, elképzelni sem tudjuk, hogy mi jöhet 20 év múlva.

 

Ha eljön valaki hozzád, hogy láss a jövőjébe, milyen időszakokban szoktál gondolkodni? Ha mondjuk megkérdezném, hogy mi lesz velem nyugdíjas koromban, mit mondanál?

Hogy fogalmam sincs. Megtanultam, hogy csak azért, hogy valaki megnyugodjon, nem fogok neki mondani semmit, mert nincs értelme. Megmondom egyértelműen, hogy nem tudom. Azt tudom, hogy most hol tartunk, és ebből hova tudunk eljutni egy bizonyos időn belül. Az emberek ráülnek egy mondatra. Én hiába mondom azt valakinek, hogy nagyon szép nyugdíjas kora lehet, ha nem fog változni, és nem fog fejlődni belül, akkor abból nem lesz semmi. Ezért nem mondok hosszú távra semmit.

 

Most nekem is jósoltál kb 2 évre. Vagyis tanácsokat adtál, és feladatokat mutattál, amik elég pozitívak voltak. Mi van akkor, ha valakinél negatívat látsz?

Mit jelent Nálad a negatív?

 

Mondjuk családon belüli haláleset.

Volt ilyen is. Ez a hétköznapi élettel együtt jár. Negatívan fogjuk fel, de a felhők mögül mindig kisüt a nap. Az egy nagyon hiú ábránd lenne, ha azt gondolnánk, hogy az élet mindig szép lesz. Ezeket a dolgokat meg kell mondani. A csakrarendszerben látom, hol lehet gond, amire ha vigyázol, elkerülhető a probléma vagy a betegség. A haláleset egy olyan dolog, amit sokan nem tudunk kezelni. Meg kell tanulni elfogadni. A keletiek jobban ünneplik a halált, mint a születést. És igazuk van, mert leveted a földi ruhát, és megszűnik a teher. Szerencsére az én munkám során ritkán fordul elő, hogy ilyet látok, de volt rá példa.

 

Végigfutott rajtam a hideg…

Mai napig emlékszem erre a tanácsadásra. Annyit mondtak fentről, hogy a közvetlen környezetében egy fiatal ember fogja az életét elveszíteni. 2 hónapon belül a hölgy fia olyan súlyos motorbalesetet szenvedett, hogy ott a helyszínen meghalt. Ezeket nem én találom ki. Olyan, mintha egy csatorna megnyílna, és mondják a fejemben a mondatokat. Mindenkinek annyit mondanak, amennyit elbír.

 

A hölgy hogyan fogadta, mikor a halált megjósoltad?

Egy mondatként szokták fogadni ezeket a dolgokat. „Hiszem, ha látom” alapon működik az ember. Amikor bekövetkeznek a dolgok, akkor jelent felismerést. A hölgy visszajött, és elmondta mi történt.

 

És Te hogyan dekódoltad ezt a visszajelzést?

Majdnem megnyílt a föld a lábam alatt, annyira együtt tudtam érezni a fájdalmával. Persze nem vádolt engem semmivel, nem én voltam a bűnbak. Itt sírtunk együtt. Egy gyerek elvesztése is az előző életből hozott csomag.

 

Amikor ilyen pontosan bejön a jóslat, az siker? Mi a legnagyobb sikered?

Tudtam, hogy ezt meg fogod kérdezni, és utána jön a legnagyobb kudarc… Van siker?… Én azt gondolom ebben nincsen. Mi lehet ebben a munkában siker? Ez egy szolgálat. Most egy nagy túlzást fogok menni, de ne értsd félre. Kérdezd meg Teréz anyát, hogy ő miben volt sikeres? Ide alázattal és odafigyeléssel kell bejönni, és jelen lenni. Talán ez a siker, amikor ezt meg tudom csinálni. Lehet hogy számodra ez most úgy hangzik, hogy boldogtalan ember vagyok. Nem. Nagyon boldog ember vagyok. Mindig csinálhatom azt, amit szeretek, ezért pedig nagyon nagy hálát érzek. De ebben mi a siker? És pont ezért nincs kudarc sem. Minden csak egy tanuló út, mindenből tanulni kell. Felismerések vannak, például most nálam, hogy lusta vagyok. Ez sem kudarc, és igyekszem ezen változtatni. Kudarc hogy nem sikerült egy házasság? Nem, mert a házasságok is addig működnek, amíg két ember egy rezgésen van, és azonosak a céljaik, utána pedig jobb irányba tudnak menni a dolgok. Nem lenne szabad senkinek úgy felfogni, hogy kudarc, mert nincs kudarc! Talán annyi, hogy fogalmam sincs mi lehet a megoldás erre a mai világra. Ez pedig az én kudarcom is, mert benne élek egy ilyen társadalomban. De akkor mondok egy sikert is, csak hogy legyen valami konkrét: nemrég megvolt a saját Mandala kiállításom.

 

Volt amikor úgy jöttél dolgozni, hogy rossz lelki állapotban voltál?

Igen, de ahogy bejön az ügyfél, nekem kutyakötelességem vele foglalkozni és rá figyelni, így a saját problémáimat például nem hozhatom ide az asztalhoz. Nekem azt is meg kellett tanulnom, hogy ne éljem bele magam túlságosan mások helyzetébe. Régebben nagyon együtt éreztem mindenkivel, és 100 ember fájdalmát cipeltem, és totálisan kimerültem benne. Ha egy orvos operál, nem viheti be a magánéleti problémáit, és nem szabdalhatja keresztbe a betegeit. Ami nagyobb változás volt nekem az elmúlt 5-6 év hozománya, hogy nincs probléma. Mindenből csak tapasztalok. Minél hamarabb felülkerekedsz a problémán, annál hamarabb megoldódik. Én is megéltem a legnagyobb mélységeket, estem fejre, de én ezekre a dolgokra már nem tekintek problémaként. Ha nem tudom megoldani, akkor felteszem a kezem, és kérem az égieket, hogy segítsenek. És a probléma megoldja önmagát. Csak az emberek ezt még nem így fogják fel.

 

Mennyire vagy hívő?

A saját hitem szerint én úgy gondolom, jó úton haladok. Minden nap beszélek Istenhez. Nem tudnám ezt a munkát csinálni, ha nem lenne egy bizonyos hitem. Ez is egy út. Először kívül keressük, ott fent valahol, aztán egy kicsit közelebb, aztán rá kell jönni mindenkinek, hogy Isten itt van bent, a szívünkben. Már igyekszem befelé imádkozni.

 

Hogy állsz a szellemidézéssel?

Kipróbáltam. Én tanultam először autodidakta módon médiumi írást, ami egy nagyon érdekes része volt az életemnek. Kapcsolatba tudok lépni angyalokkal, és ugyanígy elhunytakkal is. Egy probléma van vele, hogy amikor elhunytakat közvetítek, akkor az nekem egy nagyon rossz érzés, jár egy hányingerrel, és nagyon rossz közérzettel, és ezt nem szeretem csinálni, ezért nem is vállalom. Az elmúlt 20 év alatt 3-4 alkalommal vállaltam talán ilyet. Az angyalkommunikáció az más. Ott megtapasztalsz egy olyan minőségű kívülről jövő szeretetet, amit itt a Földön nem tudsz megtapasztalni. Ettől szebb érzést nem tudok elképzelni. Talán ezért nem is tudok válaszolni arra, hogy mi a siker. Mert a sikernek örülünk, én pedig megtapasztaltam valami olyan teljesen mást, amit nem lehet szavakba önteni.

 

Mi a hobbid?

Ez sincs. Viszont nem is dolgozom. Szerelem és az életem ez. Most a festés az új. Reggel 7-től hajnalig képes vagyok ülni és festeni a mandalákat. Ez is fejlődik. Ugye a jóslást is kezdtem egy egyszerű kártyával, utána jött a magasabb szintű Tarot, majd az angyalkommunikáció. Minden finomodik. Biztos Te is észrevetted a munkád során, hogy emberek elviszik az energiát. Engem a mandalafestés az, ami feltölt. Már jöttek olyan gondolatok is, hogy pár éven belül a kártyát is le kell tenni. Ha már gondolati síkon megfogalmazódik valami, akkor az be is fog következni. Bár egyelőre erről néhány ismerősöm hallani sem akar. A tudást viszont nem akarom megtartani, megfogalmazódott egy olyan gondolat is, hogy egy tanfolyamot indítok, és a tudást átadom. Azt csinálom amit szeretek. Akkor van az embernek hobbija, ha nem azt csinálja amit szeret. Szeretem a növényeket, szeretek kertészkedni, olvasni, kirándulni. Az időm nagy részében azt csinálom, amit szeretek, ezért a munkám is a hobbim.

 

Mi a helyzet a szerelmi kötéssel?

Működnek. Ezt pedig onnan tudom, hogy kipróbáltam. Nem sokáig tartott ez az életszakasz, ugyanis rá kell döbbenni arra, hogy szabad akaratában befolyásolni senkit nem lehet. Ha Te valakinek ártasz, márpedig ezzel ártasz, akkor akár tetszik, akár nem, ez vissza fog jönni. Nagyon izgalmas dolog annak, aki szeretne magának megszerezni valakit, de én úgy gondolom ennek kerülendő dolognak kell lennie. Mindenhol lehet találni mágiákat, de ezeket egy darabig nem vettem komolyan. Aztán kiderült, hogy tudatlanul 16-17 éves gyerekek is megcsinálják ezeket. Nem szabad, mert nem tudják irányítani! Kell egy magas fokú koncentráció, ugyanis a gondolat teremt. Olyan energiák tudnak mozogni, amit nem is gondolnánk. Én is gyújtottam fel asztalt, mert próbálgattam a dolgokat.

 

Mit szeretsz a munkádban a legjobban? Amiért ajánlanád, hogy mások is foglalkozzanak ezzel komolyabban?

Ha elkezdesz ismerkedni egy tarot-val, abban ott van az asztrológia és az ember lelke is, ezzel együtt saját maga is fejlődik. Mindenkinek el kellene jutni oda, hogy egy belső úton is kezdjen menni. Engem is hívtak már fel azért, hogy feltöltesse-e az illető a száját vagy sem. Először én is kinevettem, de aztán rájöttem, hogy az emberek maguknak csinálják a problémát, ő ugyanúgy aggódott ezen, mint hogy más tud-e holnap enni. Nem ilyenekért kellene ezzel foglalkozni. Tapasztaljanak meg magasabb energiákat, és tudatosabban éljenek! A festés is erre jó. Nem a testem fest, és nem a fejem. Az energiák! Volt amikor festettem egy megrendelőnek, és egyszerűen nem tudtam… Nem úgy fogtam a kellékeket, a festékek borultak jobbra-balra. Felhívtam a megrendelőt, hogy Ti most mit csináltok? És mondta hogy veszekednek. Erre válaszoltam, hogy vagy most befejezitek, vagy nem festek. Ennyire össze tudnak kapcsolódni a szálak.

 

„Leg” szituációt tudsz mondani?

Egy ügyfél eljött, és egy órán keresztül fröcsögött a halott anyjára. Ő azért jött, hogy valakinek ezeket elmondja. Ez számomra elviselhetetlen volt talán a leghajmeresztőbb. A legjobb pedig amikor látom valakinél a gyermekáldást. Számomra ezek a legpozitívabb élmények, hiszen mégiscsak teremtünk így valamit.

 

És zárásként amivel talán kezdeni kellett volna: Milyen lesz a 2016-os év?

Mindannyian várnánk a jobbat. Egy 9-es év lesz, ami nagyon kettős. Jelenti egy korszak lezárását is, viszont egyes értelmezések szerint az Isten száma is. Itt gondolhatunk nagyon pozitívra és negatívra is. Egy hajszálon múlik, hogy melyik irányba billen egyéni sorsokban az év. Nem lesz könnyű időszak. Forduljon mindenki a saját hite felé, mert csak így tudjuk pozitív irányba terelni a világot. Az emberek egymáshoz való viszonyától függ idén (is) a szebb jövő.

Viszonylag kevés szó esett a cukrász szakmáról, azt azonban kiderítettem, hogy nem igazán tud mit kezdeni a „kézműves” kifejezéssel. Politikai pályára készült, a cukrász szakmát csak autodidakta módon tanulta. Számos érdekes országban járt, ahol a társadalmat is volt szerencséje alaposan megfigyelni. Legnagyobb szívfájdalma egy meghiúsult kongói kiküldetés. Az olvasást inkább létformának, sem pedig hobbijának tartja. Egy igazán érdekes emberrel sikerült beszélgetnem. Ő Marton Béla, aki – saját bevallása szerint – sosem lesz igazán jó cukrász.

 

Mi volt az első sütemény, amit elkészítettél?

Mindenekelőtt elmondanám, hogy nekem nem cukrász a végzettségem, hanem politikai elemzést végeztem az ELTE-n. Tanultam Algériában és a Debreceni Egyetemen marketing és menedzsment szakon. Ilyen szempontból nem sok közöm van a cukrászathoz, inkább édesanyám az illetékes, bár ő is külkereskedelmi szakon végzett. Viszont nemrég végzett a vizsgával, így már mestercukrászként tevékenykedik. Mindketten autodidakta módon kezdtük.

 

Gyerekkorodban mi akartál lenni, és hogy keveredtél mégis erre a pályára?

Politikus és diplomata szerettem volna lenni, mert édesapám diplomata, és anyukám is mozgott ilyen vonalon. Hála nekik gyerekkorom óta a világjárás az egyik fő hobbim. Dolgoztam a Vöröskeresztnél, és különböző magyarországi alapítványoknál, ahol Afrikával foglalkoztunk, mert azt tudni kell rólam, hogy én Afrika-mániás vagyok. Aztán egyszer anyukámmal besokalltunk, és jött az ötlet, hogy mi cukrászdában fogunk dolgozni. Így született meg 8 évvel ezelőtt a Gyöngyössy Cukrászda.

 

Mi lehet az az ok, amire azt mondod, hogy besokalltál, és inkább cukrásznak mész?

Én hiszek az alapítványokban, majdnem kijutottam eggyel Kongóba. Sajnos közbejött egy csúnya baleset, így nem tudtam kimenni a fél éves kiküldetésre. Utána jött a Vöröskeresztes munka, és egyszer csak jött a gondolat, hogy ideje újat tanulni. Egyik nap beadtam a felmondásom, és másik nap kezdtem a cukrászdában. Hála a csapatnak gyorsan tudtam tanulni. Ez egy igazán nehéz, talpalós szakma és szerintem nagyon alá van becsülve, kevés a társadalmi értéke. Ez egy borzalmas betegsége Magyarországnak. Bár sok más szakmánál is hasonló a helyzet. Hollandiában vagy Franciaországban igen nagy becsben tartják még az asztalost is… Jó lenne, ha ez itthon is így működne.

 

Úgy látom, elég komoly rálátásod van a társadalomra. Milyen országokban jártál, ahonnan ez így kialakulhatott?

Algéria, Tunézia, az Európai országok 90%-a, Mongólia, Oroszország és Izrael is ki van pipálva. Közép-Afrikában még nem voltam, de nagyon szeretnék oda is eljutni egyszer. Az háborús zóna, és nagyon szeretem azokat a helyeket, ahol lőnek, szúrnak, vágnak, mert szerintem ezeken a helyeken még lehet mit tenni, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Ahol már nagyon berögződött minden, ott annyira már talán nem.

 

No és akkor térjünk vissza a cukrász énedre. Mi volt az első sütemény, amit elkészítettél?

Azt hiszem mézeskaláccsal kezdtem nagyobb tételben. Hókiflit és szárazárukat csináltam először, tehát még nagyon messze voltam attól, hogy a szeletelt süteményekig eljussak. Több hölgy tanított, mit hogyan kell csinálni, azóta is nagyon kedvelem őket.

 

Akkor nem sütemény vagy torta volt a jeled az óvodában…

Kocsi volt és kispárna. Nem tudom miért kettő, ne kérdezd. Nem sok mindenre emlékszem abból az időszakból. Volt egy csúnya balesetem, arra igen. Elütött egy Barkas. Anya szülői értekezletre ment, és mivel nem volt messze tőlünk az óvoda, úgy gondoltam, elbiciklizek oda, és kihallgatom, hogy mit mondanak rólam. Végül is sikerült mindent megakadályoznom, mert úgy elcsaptak, hogy anyukám jajveszékelve jött ki, hogy a gyerekének vége… Sok balesetem volt, párszor eltört kezem-lábam.

 

Milyen iskolákon keresztül vezetett az utad idáig?

Budapesten születtem, utána elköltöztünk Mongóliába, aztán elváltak a szüleim, és anyukám ide, a családi fészkébe költözött vissza két gyerekkel. Na ő tényleg egy hős. Ekkor voltam 5 éves az orosi oviban, majd jött a Bem József Általános Iskola. Szinte mindig kitűnő voltam, bár néha egy matek 4-es becsúszott. Utána a Kölcseyben végeztem, az a humán iskolák csúcsa! Utána jött egy kis Algéria, majd vissza ide a Kölcseybe. Innen mentem az ELTE-re, ahova simán felvettek.

 

Ha ilyen humán beállítottságú vagy, akkor gondolom szeretsz például verseket olvasni.

A versolvasás szeretete túlzás, de van 4-5 ezer könyvem. Ez is egy mániám. Gyűjtöm a könyveket, járom az antikváriumokat és piacokat, mert új könyvet nem veszek. Szerintem szemtelenül drágák. Témában majdhogynem mindegy, miről szól a könyv, csak jó legyen. Első világháború, Horthy korszak és a II. világháború a kedvencek. A Hajdútánc az én Bibliám. Egyszer egy galambtenyésztésről szóló könyvet is elolvastam. Nem kötött le nagyon, de mivel belekezdtem, be is fejeztem. Ez az egyik elv: ha elkezdtem, bármilyen rossz legyen is, végigolvasom.

 

Mi alapján döntöd el, hogy egy könyv jó-e?

Elolvasom az első 10 és az utolsó 5 oldalt. Mivel nem Agatha Christie könyvekről beszélünk első sorban, ahol az utolsó mondatban derül ki, hogy a komornyik a gyilkos, ezért nem „lövöm le” a csattanókat azzal, hogy beleolvasok a végébe.

 

Szóval az olvasás a fő hobbid. Mi van még?

Szerintem erre nem szabad azt mondani, hogy hobbi. Maradjunk annyiban, hogy a fő szabadidős tevékenységem. Amikor ki tudok kapcsolni, az az, amikor olvasok. Emellett természetellenesen vonzódom a fegyverekhez, mindenféle mennyiségben jöhetnek. Főleg az észak-amerikai indiánok arzenálját szeretem. A 17-18. századi puskák gyönyörűek, de egy eredetit megszerezni költségesebb, mint autót venni. A hobbijaim közé tartozik az is, hogy imádok fürdőkbe járni.!

 

Mi volt az első elrontott süteményed?

Mai napig nem tudom, hogy egyszer én tettem-e habfixáló helyett sütőport a habba. Ez nagyon megragadt bennem, de mondom, nem vagyok biztos benne, hogy én voltam a ludas. Van egy olyan sütemény, hogy Párizsi-szelet, amiben eredeti párizsi krém van. Ezt rumos meggyel készítik, egész meggyszemek vannak benne. Ez egyszer úgy került ki, hogy a gyümölcs nem volt benne, mert én kifelejtettem. Ez pedig nyomott hagyott, azóta is bármikor csinálom, aki épp mellettem áll, rám szól, hogy tegyek bele meggyet. Persze ezen kívül biztos van még ezer más bakim is, csak a többiek rendesek, mert elfeledtetik velem, vagy kijavítják anélkül, hogy én tudnék róla.

 

Akkor Te ilyen szétszórt típus vagy?

Nem, pont az ellenkezője! Nagyon precíz vagyok, szeretem, ha rend van körülöttem. Mindig megtervezem előre a napomat, és ha valami közbejön, akkor újratervezés következik, ami 10 perc kiesést jelent. A cukrászdában is egyre több az adminisztrációs munka, és hiába vagyunk bent ketten anyukámmal, így is kezd túl sok lenni.

 

Mi az abszolút kedvenc sütid?

Nem szeretem a süteményeket, az a nagy igazság. Hazudok egyébként, a xilites franciakrémest szeretem, mert attól azt hiszem, hogy fogyok. És ezt sok emberrel szeretném elhitetni, de ők okosabbak nálam, szóval csak magamat tudom áltatni azzal, hogy a xilit fogyaszt. Pedig nyilván nem.

 

Van olyan sütemény, amit ha letesznek eléd, már ránézésre rosszul vagy tőle? Akár mert ismered az ízét, akár mert olyan csúnya?

Nem szeretem, ha műtejszínhab van a süteményen. A Hulala nevezetű csodától én rosszul vagyok, egyszerűen tudom, hogy rossz élettani hatásai vannak, és ezt olyan jól bebeszélem magamnak, hogy tényleg megbetegszek tőle.

 

Amikor vendégségbe mész, akkor hogyan néz ki nálatok a sütievés?

A barátnőm imádja a süteményeket, én nem. Látok elég sütit a cukrászdában, ha meg társaságba megyünk, akkor általában mi visszük a tortát, és ilyenkor nyugodtan takarózhatok azzal a szöveggel, hogy „Én ebből már ettem, és tudom, mi van benne!”. Egyébként azt veszem észre, hogy sok fiatal újra szeret sütni – főzni, vagy legalábbis próbálkozik. Én pedig ennek örülök, és nem fogok senkit megsérteni azzal, hogy nem eszem. Olyannal pedig még nem találkoztam, hogy valami ehetetlenül „kívül égett, belül nyers” lett volna.

 

Hogy néz ki egy napod? A cukrász is olyan, mint a pék, hogy nagyon korán kel?

Annyira azért nem. A fiúk-lányok 6-kor kezdenek, én reggel még elmegyek bevásárolni friss gyümölcsöt, vagy bármit, ami épp elfogyott. Ezután fél 8 körül beérkezünk, anyu nekiesik a sok adminisztrációs munkának, én pedig rendszerint 11-ig kiszállítok. Utána ha bent kell segítség, akkor beállok, és töltöm a tortákat. Ha bírják a többiek, akkor elmegyek bankba, vagy rohangálok egyéb ügyeket intézni, beállok a postára egy 40 percre mondjuk. Ez akaszt ki a legjobban. 40 perc után már úgy mennék tovább…

 

A tortakészítés folyamatának melyik részét szereted a legjobban?

Szörnyű módon díszítek! Mint egy troll, arcberendezésemnek megfelelően. Az a biztos, ha vágom a tortát, és töltöm krémmel. A díszítést a profikra bízom, nem az olyan kontárokra, mint én. El kell ismerni, hogy akik nálunk dolgoznak évek óta és kitanulták a szakma legtöbb fortélyát, ők jobban csinálják! Az a legrosszabb vezető, aki ezt nem tudja elfogadni, és azt hiszi, hogy ő mindenkinél mindent jobban tud.

 

Volt olyan, hogy panasz érkezett? Mennyire veszed az ilyet személyes kudarcnak?

Sajnos előfordult, igen. Ezt profin kell kezelni, nem lehet keményebben odaszólni. Ha valami nem úgy működik, nagyon ideges tudok lenni, még csapkodni is szoktam. És igen, nyilván személyes kudarc. Nagyon nehéz ezeket a helyén kezelni.

 

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Az, hogy a kongói út nem jött össze a balestem miatt. Abba ott belerokkantam erőteljesen. Egy önellátó gazdaságnak az alapjait szerettem volna ott letenni, készültem, mai napig hiszem, hogy meg tudtam volna csinálni. Amikor 3-4 hónap ötletét a jegyzetekkel együtt kidobod a kukákba, az nagyon tud fájni. Onnan nehéz volt felállni, de sokat segített a Vöröskereszt.

 

És a siker?

Egy panziót szeretnék csinálni Sóstóra, és úgy gondolom, nagyon jó úton vagyok. Most még nem mondom azt, hogy ez a legnagyobb sikerem, de ha 5 hónap múlva megkérdezel, akkor már ezt szeretném megnevezni. Ez a jövőbeni sikerem, mondjuk úgy. Az elmúlt 28 évből pedig a diplomák, és a jó eredmények. Amit elhatároztam, hogy megcsinálom, azt szinte mindig meg is csináltam. Tudod minek örültem a legjobban? Sóstón a filagóriáknál boroztunk, és mondtam, hogy ha felvesznek az ELTE-re, akkor beleugrok a tóba. És jött az SMS éjszaka, hogy felvettek. Ez volt a legnagyobb élményem!

 

Gratulálok így utólag is! Mármint az ugrásodhoz…

Igen, gondoltam. A barátaim is inkább ahhoz gratuláltak. Jó poén volt.

 

Miért jó cukrásznak lenni?

Ez egy érdekes kérdés… Talán mert úgy gondolom, amit csinálok, az másoknak jó. Legyen az szép és / vagy finom, jó érzés, hogy a másiknak erre szüksége van, és pillanatnyilag boldoggá teszi. Sokan belefásultak már, de engem még izgat. Jó érzés, mikor a cimborák, vagy inkább a barátnőik elismerően mondják, hogy ez vagy az milyen jól sikerült. Felemelő érzés, és nagyon felszabadító tud lenni. Kiélhetem a kreativitásomat is, bár egy krémes úgy néz ki hétfőn, mint 5 év múlva hétfőn, épp ezért bíztatnám az embereket, hogy mindig egyedit és különlegeset kérjenek!

 

Mesélj egy ilyen egyedi esetet.

Hát ööö… ez elég gusztustalan, biztos hogy le akarod írni? Egy kupac fekáliát kellett készíteni, WC papírral, legyekkel… Ez egy két kilós cucc volt, de esküszöm nagyon jól nézett ki. A Minion-okat már unjuk. Olyan ez, mint a szobrászat, szuper dolgokat lehet csinálni marcipánból, bár az emberek nehezen értik meg, hogy vannak határok. Mi nem használunk állagjavítókat, egyedül a marcipánhoz használunk színezéket, máshoz nem. Ahhoz viszont muszáj… Ha minionkéket előállítasz csak áfonyából, kapsz egy kalaptortát…

 

Nem rossz érzés, hogy órákon keresztül készíted, görcsölsz vele, tervezed, aztán pár perc alatt eltűnik az egész?

De! Az borzasztó, de ez az élet. Nem fogok a Minion fölött sírni, hogy ne a fejét edd! Nem szabad ennyire komolyan venni.

 

Van olyan süti, amit nagyon szeretnél elkészíteni, de a mai napig nem tudod?

A Párizsi-szelet az mai napig óriási kihívás ugye a meggy miatt! Viccet félre téve, krémest nem tudok csinálni, és ez zavar. Lehet, hogy rossz a monyóm hozzá, nem tudom, egyszerűen nem megy.

 

Említetted jövőbeni tervként, hogy Sóstón panziót szeretnél. Éttermes változatot, vagy csak vendégházat?

Csak vendégház. Rá kell mennünk a turistákra, annyi ország meg tud élni belőle, nehogy már egy ilyen kis városnak ne lehessen. Mondjuk jó lenne, ha Sóstón kívül más vonzereje is lenne a városnak. Itt van például az OTP Takarékpalota, ami olyan szép, és annyi díjat nyert már, mégse csinál róla senki egy képet se, mert el se jut idáig! A Bujtosi tavunk is el van felejtve ebből a szempontból.

 

Ha valaki most kitalálná, hogy ő cukrász akar lenni, mi legyen az első süti, amit elkészít?

Úgy lenne a legjobb, ha egy jó iskolával kezdené. Sok év rutin és tanulás eredménye az, ha valakire azt mondják, hogy jó cukrász. Én például tudom magamról, hogy sose leszek az, mert túl sok mással is foglalkozok egyszerre. A díszítés része az igazán erőt próbáló, és ezt meg kell tanulni. Tévhit az, hogy egy muffinnal meghódítjuk a világot! Lassan ott tartunk, hogy aki ebben a szakmában dolgozik, az inkább mérnök, mint cukrász. Gondolj csak az anyaghányadra, a díszítésre, a cukor helyett xilittel és a sima liszt helyett kukorica- vagy rizsliszttel való munkára. Nagyon jó érzés, amikor a cukrosok vagy a gluténérzékenyek – bocsánat – két pofára tömik a sütit, és ízlik nekik, és semmi bajuk nincs tőle! Ez a nagy felelősség, nem pedig az, ha 10 dkg liszt helyett 11 dkg-ot használsz.

 

Áruld el, mitől lesz tökéletes a dobos torta tetején a cucc!

A cukorra gondolsz? Mint mondtam sok tanulás árán meg lehet tanulni, nekem nem megy!

 

És végül egy ajándék recept a Kedves Olvasóknak:

Fagylalt rolád:

Egy vékony piskótalapot sütünk, amit később fel tudunk tekerni (hagyományos módon: 7 tojás, 7 evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt, egy kis citromhéj. Ha valaki fél, hogy nem sikerül, akkor egy teáskanál sütőport tegyen bele a liszthez keverve), miután kihűlt, nagyon gyorsan kenjük meg tejszínes vanília fagylalttal, szórjuk meg a „nagyi-féle” darabos meggy, vagy málna dzsemmel, gyorsan tekerjük föl, folpackba csomagoljuk be, és tegyük be a fagyasztóba. Ha jönnek a vendégek, csak kikapjuk a fagyóból levágunk néhány szeletet, várunk 3 percet és olvasztott csokival, vagy tejszínhabbal tálaljuk.

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet! – tartja a jól ismert magyar mondás, és ki igazolhatná ezt jobban, mint egy virágkötő!? És én, aki beszélgettem vele, és aláírom, tényleg nagyon kedves. Olyan ember, akit elképzelünk virágkötőnek. Azokat az illatokat, amiért mi odavagyunk, azt Ő már nem érzi, viszont van egy virág, ami az abszolút kedvence. Nem szereti a magas sarkú cipőt, és tűzoltó feleségként egy kislány szuperanyuja! Novemberben pedig a mi hősünk: Tállas Ágnes.

 

Mennyire tartod igaznak az ismert mondást, miszerint aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet?

Teljes mértékben igaz, persze mindig vannak kivételek. A mi szakmánkban ez arra igaz, aki tényleg azért csinálja, mert szereti és nem azért, mert nincs jobb. Ezt csak úgy lehet csinálni és bírni, ha szereted.

 

Mi a helyzet a vevői oldallal? Egy-egy megrendelésből tudsz következtetni arra, hogy milyen a vevő személyisége?

Nem mindig. Vannak egyértelmű emberek, de vannak, akikről nem tudom megmondani. Ez a világra is igaz, van, aki jól tud palástolni, van, aki nem. Ha valaki vörös rózsát vesz, az vagy szerelmes, vagy valamit kompenzálni akar. Ez viszonylag egyértelmű, de annyira elveszett már a virágok jelentése, hogy nem lehet következtetni. Az emberek inkább már a szépségre utaznak. Nálunk rengeteg kész csokor van, ami elsősorban a mi hangulatunkat tükrözi, és ha a vevőnek megtetszik, akkor megveszi. Nagyon ritka már az, hogy valaki köttet, mert nagyon szép és változatos csokrok vannak, amik közt lehet olyat találni, ami az adott ember igényeinek megfelel.

 

Na és akkor nézzük, Te hogyan kerültél kapcsolatba a virágokkal, és a szakmával.

Tiszabercelre jártam, ott tanultam virágkötészetet és virágtermesztést, és utána maradtam a kötészetnél, de ennek már több mint 20 éve. Nem tudatosan döntöttem emellett egyébként. Két lehetőségem volt, vagy ez, vagy édesanyám mellé megyek varrónői technikusnak. Na azt nem akartam. Nem vagyok ez az ülős, titkárnős típus, így varrógép mellé sem akartam ülni. Az iskolát annyira nem szerettem, de amikor közel kerültem ténylegesen a virágkötészethez, akkor beleszerettem annyira, hogy szerintem innen fogok nyugdíjba menni.

 

Mit tanultál ebben a szakmunkásképzőben?

A virágkötészet része volt sajnos a legkevesebb, ezt tanulni nem is lehet. Ezt érezni kell. Persze az alapokat és az arányokat meg tudod tanulni, de ehhez kreativitás kell. Ezt támasztja alá az is, hogy én sem tudok két egyforma csokrot megcsinálni, mert mindegyik egy picit más lesz. A tantárgyaink a normális, szokásos tárgyak voltak, és összpontosítottunk a virágtermesztésre. Később, munka során kerültem ténylegesen a kötés részéhez. Most sokszor jönnek jelentkezők, hogy szeretnék ezt csinálni, de nincs kreativitásuk, nincs önálló elképzelésük, nincs kézügyességük. Ezeket pedig nem tudod megtanulni. Lehet kör- vagy nyújtott csokrokat gyártani egy kaptafára, de az kevés lesz, mert itt mindig meg kell újulni.

 

Neked gyerekkorodban is megvolt a kézügyességed?

Én kertes házban nőttem fel, az én kézügyességem kimerült abban, hogy botokkal játszottam, várat építettem sárból, és szaladgáltam a botanikus kertben, mert nekem még igazi gyerekkorom volt. Még a szobában sem rajzolgattam vagy festegettem. Most már más a helyzet, szoktam horgolni és van egy kislányom, vele használom a kézügyességem, szoktunk tojást festeni, rajzolni, tököt faragni. Pedig ő is inkább biciklizik, rollerezik, görkorcsolyázik, minthogy leüljön kézműveskedni.

 

Akkor ő sportoló lesz. Nem akarod a saját irányodba terelni?

Nem! Ez egy borzasztó nehéz szakma. Az emberek annyit látnak, hogy szépen rendezett, tiszta bolt, de a háttérdolgokat nem látják. Mint most a mindenszentek, vagy egy nőnap, ballagás, az nekünk nagyon nagy hajtás. Ilyenkor a család nagyon háttérbe tud szorulni. Ezt persze meg lehet érteni és el kell fogadni.

 

Kiemeltél itt egy pár napot, ami különösen fárasztó tud lenni. Ilyenkor hogy néz ki egy napod?

Felkelek reggel 5-kor, és este hazamegyek, amikor végeztünk a megrendelésekkel, mondjuk 9 órakor, de volt olyan ballagásos megrendelés, hogy hajnal 2-kor értem haza. Ezért mondtam, hogy az emberek a háttérmunkákat nem látják, és könnyen azt hihetik, hogy ez egy nagyon laza munka. Nem az. Sok az előkészület, dolgozunk előre olyan száraz dolgokkal, amik elállnak, mert ilyenkor az utolsó napokban az egyéni megrendelésekre van csak idő. Más napokon felváltva dolgozunk a kolléganőmmel, egyik nap ő van, másik nap én.

 

Mondd, hogy virág volt a jeled az óvodában!

Nem tudom. Nem emlékszem rá… Ha nagyon szeretnéd, anyukámat megkérdezem majd. A kislányomnak vödör volt, arra emlékszem.

 

A családod mivel foglalkozik?

Anyukám ugye varrónő, apukám pedig a Vas és Fémipari Szövetkezetben dolgozott, mint hegesztő, de ő 18 éve meghalt. Van egy nővérem, ő irodista, a Széchenyi programirodánál dolgozik, a férjem pedig tűzoltó.

 

A nővéreddel szoktatok „vitatkozni”, hogy kinek a munkája fárasztóbb?

Ennyire nem. Minden munkahelynek megvan a szépsége és a hátránya is. Ő az a fajta, én ez. Ő a kiöltözős, piperkőcfajta, én utálom a magas sarkút, nem szeretek kiöltözni. Ha bemennék egy irodába körömcipőben és miniszoknyában, úgy érezném magam, mint egy mamut. Nem az az én világom, én ebben tudok kiteljesedni. Ami neki ünnepnap, az nekünk nem az, ilyenkor nyilván irigykedek kicsit, de ezt választottam, ezt el kell fogadni.

 

Hogyan emlékszel vissza az első csokrodra, amit elkészítettél?

Itt a temetőnél kezdtem 21-22 évvel ezelőtt, és akkor még a sírcsokrok voltak azok, amikbe bele kellett tanulnom. Fogékony voltam, jó kézügyességgel, némi szépérzékkel, szóval nem volt gond. Az első csokrom szegfűből és gerberából állt, akkor még ezek a virágok voltak divatosak, most már mosolyogva gondolok erre a csokorra. Persze mai napig van, hogy előkerülnek ezek a virágok, és olyankor néha megjegyzem, hogy ezzel kezdtem a pályafutásomat.

 

Neked személy szerint melyik a kedvenc virágod?

Most lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de az orgona. Imádom, és el tudom képzelni, hogy ezzel van tele a ház. Csodálkoznak az emberek, amikor bejönnek a virágboltba, hogy milyen jó illat van. Ezeket az illatokat én már nem érzem, viszont az orgonát igen. Talán ezért is szeretem jobban minden fajtánál.

 

Milyen érzés, amikor a párod visz Neked virágot?

Nem kapok tőle virágot. Ő azt szokta mondani, hogy „úgyis ott vagy benne, és biztos nem értékelnéd”. De! Néha jól esne. Az orgonát is azért szeretem, mert az megkapom anyák napján. A csokoládét is nagyon szeretem, szóval a férjem virág helyett azt szokott hozni alkalmakkor.

 

Mit szeretsz jobban készíteni, sírdíszeket vagy esküvői csokrot?

Nincs kedvenc, mindent meg kell csinálni, én szeretem mindkettőt. Mindkettőben meg tudod mutatni a kreativitásodat, kihívás lehet mindkettő. Nőnapkor alig várom, hogy kicsit fenyőzzünk, Mindenszentek után pedig alig várom, hogy csokrozzak. Néha kell, hogy fellélegezzek kicsit, de szeretem mindkettőt.

 

Hogyan készül el egy sírdísz?

Rengeteg féle és fajta van, ez attól függ, mire van igény. Van ki élő, van aki száraz, van aki selyemvirággal kéri, teljesen más. Egy élővirágosnál például előveszem a Szavanna tálat, beleteszem a vizes oázist, ami fel van ugye szívatva, elkezdem bezöldelni, majd jöhetnek az egyéb levelek és a virágok. Nem bonyolult, csak a formáját kell eltalálni, én az extrémebb formákat jobban szeretem.

 

Ha már az extrém szót említetted. Mi volt a leg!? Amire Neked is kikerekedett a szemed, hogy „ezt komolyan nekem kell megcsinálni”?

Voltak nehézségek. Egy ballagási csokorba például megtöltött pálinkás üveget kellett beletenni. Ez nem a csokor nehézsége miatt volt kihívás, hanem mert hajlamos vagyok mindent eltörni. Törékeny dolog ne kerüljön a közelembe! Nemrég volt egy másik megrendelés, egy piknikkosár jellegbe kellet két borospoharat és egy borosüveget beletenni. Megint az üveg… Én a törés miatt félek csak, mert más nehézség nem jöhet, elég kreatívnak tartom magam. Amikor elkezdi mondani a vásárló, hogy mit szeretne, már akkor jár az agyam, és mire befejezi az elképzeléseit, már tudom neki mondani, hogy pontosan hogyan fogjuk tudni kivitelezni.

 

Mi volt a legromantikusabb megrendelésed?

100 szál rózsa volt. Húszasával összekötöttük, mert egyben 100-at nem lehet. Ez egy két emberes munka volt.

 

Mi volt a legnagyobb sikered?

Volt egy pár. Pont a napokban volt, hogy egy pincérmester vizsgára kellett asztaldíszt készítenem, és visszajelzett a megrendelő, hogy mindenki el volt ájulva tőle. Nagyon jó ezeket a visszajelzéseket hallani és kell is! Az egy dolog, hogy Te tudod, hogy szép amit csináltál, és ügyes vagy, de ez kevés. Kell a visszajelzés, mert nem az a fontos, hogy magadnak tetszedjen a munkád, hanem a megrendelőnek! A siker mellett szokott kudarc is lenni.

 

Mi számít annak?

Olyan kudarcom, hogy itt hagyták a csokrot, és nem vitték el, olyan nem volt. „Csak” olyan, hogy ezt nem így képzeltem el, vagy szebbet gondoltam, vagy nem annyira passzolt az ő stílusához az, amit én elkészítettem. Olyan kudarc nem ért, amitől befordultam volna, bár hajlamos vagyok nagyon magamra venni ezeket a dolgokat. Aznap biztos, hogy egész nap bánt. Egyébként, nem mindig a virágboltos hibájából adódik egy-egy ilyen „kudarc”. Vannak olyan emberek sajnos, akikről tudod, hogy bármit csinálsz, abba bele fognak kötni! Ezeket külön meg kell tanulni nem magadra venni. Ilyenkor – ha lehet még – akkor változtatok rajta úgy, hogy az illető is ott van.

 

Példaképed van?

Nincs. Nyilván megnézem a dolgokat, sokat járok utána dolgoknak, de azt is inkább külföldi vonalon. És nem utánozni akarom azokat se, mert nem lehet. Hiába akarok én Guba Ági lenni, nem leszek, mert én sose fogom tudni azt a zöldet úgy beleszúrni, ahogy ő. Ez most furcsán hangzik, de tényleg. Merthogy ez belülről jön, nem tanulható. Ugyanez van az én munkáimmal is, megnézik, hogy mit alkottam, de egy az egyben lemásolni nem tudják.

 

Konkurencia munkáit mennyire szoktad figyelni?

Nem akarok nagyképűnek tűnni, de nem szoktam irigykedve nézni. Nem akarok mást se koppintani, se lenézni. Amit csinálok, azt én csinálom. Megnézek persze mindent, de véleményt nem mondok se jót, se rosszat.

 

Korábban ugye mondtad, hogy „normális” időszakban egyik nap munka, következő nap szabad. Miket szoktál csinálni? Mi a hobbid?

Felkelek, elviszem a gyereket az iskolába, hazamegyek, mosás, főzés, takarítás, kerti munka, és már mehetek is a gyerekért. Otthon biciklizünk vagy játszunk, és ugye a tanulás. Ha kis gyerek van, akkor nincs nagyon idő hobbira, illetve úgy mondanám, inkább az övének élek, mint a sajátomnak. Ha saját hobbit kérdezel, akkor azt mondom, régen fallabdáztam sokat, erre most abszolút nincs időm. Szeretek nagyon olvasni, napozás közben a vízparton 4-5 könyvet ki tudok olvasni egy nyáron.

 

Milyen könyveket szeretsz?

Az orvosi krimiket nagyon szeretem, és a Lőrincz L. László könyveket. A sógorom könyvmoly, ő szokta mondani hogy ezt vagy azt olvassam el, ezt vagy azt pedig ne. Én úgy vagyok vele, ha egy könyv első 10 oldala unalmas, akkor le is tettem, nem érdekel. Sorozat formájában például nem szeretem az ilyen orvosi filmeket, meg a gyerek miatt hétköznap nincs is tv! Ez nekünk is büntetés egy kicsit, mert mindig meg kell várni, hogy elaludjon. Amikor sikerül TV-t nézni, akkor is inkább Discovery és hasonlók, Híradót abszolút nem nézek.

 

Zenei téren milyen stílus áll közel hozzád?

A Rock, és csak a rock. AC/DC, Tankcsapda, Guns N’ Roses, Scorpions és hasonlók.

 

Említetted, hogy tűzoltó a párod. Milyen érzés tűzoltó feleségnek lenni?

Engem ez nem csigáz fel. Nem is nagyon beszélgetünk erről. Persze van bennem egyfajta aggódás, és néha belegondolok abba, hogy mik lehetnek, de ezt el szoktam hessegetni, mert akkor csak bevonzom, ha azt szajkózom, hogy „Úristen reggel vajon hazajön-e”. Ő tudta, hogy mit vállal, én tudtam, hogy ez mivel jár. Minden benne van a pakliban, de ő ezt így imádja! Megviseli őt is, meg minket is, amikor 24 órázik, és nincs velünk. Én is hol így dolgozom, hol úgy, nem egyszerű összeegyeztetni, de azért néha szoktunk találkozni. Épp a múltkor beszélgettünk, hogy megszűnt a régi jó konzervatív család, amikor vasárnap mindenki szépen felöltözve ült az asztalnál. Én ettől a rohanó, hol ilyen, hol olyan világtól nagyon féltettem a gyermekem, aztán rá kellett jönnöm, hogy Ő ebbe született bele. Amit én tehernek vagy gondnak érzek, azt ő lehet, hogy fél vállal veszi.

 

Visszakanyarodva a munkádhoz. Miből szoktál inspirálódni?

Nem zene vagy kép inspirál, ha erre gondolsz. Csak a virágok! Látok egy rózsát, aminek nem egyenes a szára, akkor már látom, hogy abból lehet valami. A virágok formája, vagy egy különleges szín tud inspirálni, hogy ebből valamit csinálnom kell! Persze nem magamnak. Nem viszem haza a munkát. A házban nekem nincsenek is szép virágok. Kint a kertben van rengeteg leander, cikász, orgona, de bent nincs. A cipésznek sincs sose egy jó cipője, azt szokták mondani.

 

Színtévesztő ember lehet virágkötő?

Ezen még nem gondolkoztam, most kérdeztél egy nagyon jót… Ha nagyon extrémet akar, akkor igen! Meg függ attól is, hogy egyedül dolgozik-e, vagy van valaki, aki segít, esetleg korrigál; meg hogy milyen mértékben színtévesztő. Szerintem lehet! Aki ügyes, az lehet! A szín ne legyen akadály.

 

Mennyire van továbblépési lehetőséged virágkötőként?

Ez nem az a szakma, ahol ranglétrák vannak, és különböző szinteket érhetsz el. Saját boltot nem akarok, és Pestre sem akarok menni virágkötőként. Talán vannak versenyek is, de az sem vonz. Az annak való, akinek van saját virágboltja, és az apró, kevésbé látványos feladatokat elvégzi más, és ő csak azzal foglalkozik, hogy egy-egy különleges valamit alkosson. Ehhez idő kell.

 

Elégedett vagy a mostani alkotási lehetőségeiddel?

Igen, én azt gondolom, nekem az elég, ha a vevőknek megfelelek, és nekik tetszik, amit készítek. Ez többet ér mindenféle versenynél.