Kategória: Hétköznapi Hősök

A munkája a repülés, szabadidejében szeret repülni, és ha még emellett van egy kis ideje, akkor szívesen repül. Nem túlzok, állandóan a fellegekben érzi magát, ha repül. A reptér mellett nőtt fel, és hamarabb vezetett vitorlázó repülőt, mint autót. A repülést oktatta is egy időben, most már azonban nagygépeket vezet első tisztként. Imádja a városunkat, nem véletlenül nem költözött Budapestre. Elárulta, hogy a repülőkön is van duda, és határozottan cáfolt szinte mindent, amit a hollywoodi filmeken látunk a repüléssel kapcsolatban. Újra a saját határaimat feszegettem, amikor beindította a gépet, és felszálltunk a város fölé. Ő a felhők felett is járt már, és hogy milyen érzés ott? Erről is mesél Böszörményi Roland.

 

Nemsokára – életemben először – repülni fogok, szóval mielőtt az interjú érdemi részéhez kezdenénk, szeretném tudni, hogy fogom tudni legyőzni a tériszonyomat?

Nem lesz tériszonyod. A repülés teljesen más, mint kimászni egy magas épület szélére. Ha kimászok a tetőre, nekem is remeg a lábam, és félek. A repülés más, ott nem vagy összeköttetésben a földdel, teljesen más érzés. Én még nem láttam olyat, akinek annyira leküzdhetetlen lenne a félelme. Legalábbis repülőn. Mondom, ha ki kell másznom a hangártetőre, ami 10-12 méter magas, ott nekem is rossz. Volt egyszer valamilyen rendezvény, vagy nyílt nap, ahol tűzoltó kocsi kosarába állhattam. Hát… Nem voltam stabil.

 

Szóval minden rendben lesz. Na de mesélj az első repülési élményedről!

Általános iskolás lehettem, amikor először repültem vitorlázó géppel. Ez volt tulajdonképpen utasként az első. Pilótaként pedig amikor elkezdtem magát a repülést 2000-ben, szintén vitorlázó géppel. Nehéz leírni, de röviden annyi, hogy nagyon jó érzés volt. Aki ismeri a vitorlázó repülést, az tudja, hogy teljesen más, mint egy repülőgéppel. Egy csörlő húzza fel a vitorlázót, 2-3 mp alatt már 100 km/h–val mész Nagyon meredek pályán jutsz el a leoldási magasságig, ami olyan 300 méter körül van. Az egész folyamat 30-40 mp alatt lejátszódik. Amikor először nekem kellett vezetni, akkor sem féltem, mert ott ült mögöttem az oktató, és tudtam, hogy ha valamit nem jól csinálok, úgyis bele fog nyúlni.

 

Ott is úgy van, mint az autóknál, hogy az oktatónál van pedál?

Persze. Csak úgy lehet oktatni, hogy az oktatónál van minden olyan kormányszerv, amivel korrigálni tudja a hibádat. Van előtte is bot- vagy szarvkormány, pedálok, ha egymás mögött ültök, akkor van neki is gázkar.

 

Mikor szereztél jogosítvány autóra, és mikor repülőre?

Autóra 17 évesen. Azt hiszem az én időmben az volt a korhatár a vizsga gyakorlati részére. Repülés kapcsán pedig ugye először vitorlázó repülőt vezettem, arra pedig 16 évesen. Tehát korábban vezettem repülőt, mint autót. Azt azért hozzáteszem, hogy kismotorra is megszereztem a jogosítványt 14 évesen.

 

Milyen iskolákba jártál?

Az általános iskola, ahova jártam, már megszűnt. A 6-os suli volt, ami Báthory István Általános Iskola néven futott, ez a folyóparton volt. Most egy rózsaszín épület van ott, ami még mindig iskolaként funkcionál, de különböző sérült gyerekek járnak oda, egy bentlakásos kollégium tulajdonképpen. Ez volt az alsó tagozat. Felső tagozat pedig mögötte volt a Báthory utcán. A gimnáziumi éveimet a Kölcsey-ben töltöttem, ahol főleg a reálos tárgyakat szerettem, majd jött a Nyíregyházi Főiskola.

 

 

Ha jól tudom máshol nincs is pilótaképzés. Vagy hogy is van ez most?

Főiskolai szintű hivatásos képzés nincs, csak itt. A katonáknál Szolnokon lehet tanulni katonai pilótának. A műegyetemen is van ha jól tudom repülőmérnöki szak, de ott nem társul hozzá gyakorlati képzés, mint itt Nyíregyházán, tehát az igazából csak az elméletről szól. Oda nem azért járnak, hogy repülőgépet vezessenek, inkább a mérnöki pálya és a tervezői munka miatt. Több helyen lehet amúgy az országban jogosításokat szerezni nem főiskolai keretek között, van több repülőiskola, amiket ha elvégez, ugyanúgy el tud majd menni közforgalmú pilótaként dolgozni, viszont emellett nem kap diplomát, vagy más végzettséget igazoló papírt.

 

Miket lehet tudni az itteni főiskolai képzésről?

Az én időmben még 3 éves volt, azóta hozzátettek egy fél évet, tehát most 7 féléves a képzés. Én még repülőmérnökként végeztem, akik most végeznek, ők közlekedési mérnökök lesznek, azon belül van légiközlekedési, hajózó szakirány. Nekünk az első évben sok tárgyunk volt együtt a gépészekkel: matematika, gazdaságtan, mechanika, műszaki ábrázolás, stb. A képzés végén pedig szinte csak repülős tárgyaink voltak: aerodinamika, helikopterek, repüléselmélet, hajtóművek, és hasonló tárgyak. Mi ezekből csináltuk a záróvizsgát is, ma már általános közlekedési mérnöki tárgyakból vannak inkább a vizsgák.

 

Sikeresen befejezted a főiskolát. Utána mikor kezdtél dolgozni?

Szombaton volt a diplomaosztóm, és hétfőn kezdtem dolgozni itt a Tréner Kft-nél. Itt csináltam a gyakorlati képzést is ugye, és ahogy befejeztem, rá két napra jöttem is dolgozni. Utána elvégeztem az oktatói képzést, és mondhatni a főiskolai végzés után gyakorlatilag 1,5 – 2 hónapra már oktattam is az utánunk következő évfolyamot.

 

Azért mert ennyire jó voltál? Vagy akkor mindenkinél így működött?

Volt aki szeretett volna oktatni, ők maradhattak itt, vagy elmentek más városba, ami esetleg a lakóhelyükhöz közelebb volt. Mert azt tudni kell, hogy az évfolyamunkon én voltam egyedül nyíregyházi, a többiek az ország más-más pontjairól jöttek. 2-en maradtunk itt oktatni. 2005-ben végeztem a sulival, utána 8 évig dolgoztam itt Nyíregyházán, de két éve elmentem nagy gépet vezetni a Wizz Air-hez. Emellett visszajárok ide a repülőtérre, de oktatni nem tudok, mert a repülésben vannak limitek, hogy egy évben hány órát repülhetsz munkaszerűen. A Wizz Air-es munkám is munkarepülés, és az oktatás is, így az már nem fér bele. Viszont mást tudok csinálni, ami nem minősül munkarepülésnek, tehát elvihetem az ismerőseimet repülni, vagy éppen tudok vitorlázót vontatni. Próbálok annyit repülni szabadidőmben, hogy minden jogosításomat életben tudjam tartani, mert vannak éves, két vagy három éves limitek, amiknél x repült órát kell teljesítened, hogy érvényes maradjon.

 

Neked hány ilyen jogosításod van?

Sok. Számszerűen nem is tudom. Nekünk félévente van nagy gépen szimulátoros vizsga, és amikor a vizsgáztató megnézi az én papíromat, általában elcsodálkozik, hogy mennyi minden van beírva. Az emberek többsége, ha elkezd nagy géppel repülni, akkor vagy kedve, vagy ideje nem lesz kis géppel repülni, és hagyja a jogosításokat elveszni, és ezek kikopnak a szakszolgálati engedélyből. Nekik a végén csak 1-2 jogosítás marad beütve, ami a nagy gép vezetéséhez kell. Nekem ezzel szemben kisgépes jogosításaim is megvannak, és ezen mindig el szoktak csodálkozni.

 

Úgy tűnik, nagyon szeretsz repülni. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy Téged vonz a repülés világa?

Fú, nagyon régen, még óvodás koromban, pedig nem is repülő volt a jelem, hanem szilva. Mi régen a reptér mögött, az Árvácska utcán laktunk, innen költöztünk be a városba. Viszont a régi lakást megtartottuk hétvégi teleknek, sőt, nyaranta vissza kiköltözünk. Nagyon sokat bicikliztünk a környéken, sokszor voltunk bent a reptéren. Akkoriban ráadásul hétköznapokon is elég nagy volt a forgalom, mert sokkal nagyobb volt a pilótaképzés. Még volt államilag támogatott képzés, amikor nem 6 fős évfolyamok voltak, mint amikor én végeztem, hanem 20, sőt volt előtte 30 fős évfolyam is.

 

Ennek mi lehet az oka?

Régebben hatalmas mezőgazdasági földek voltak, amiket permetezni kellett például. Ma már ezek a földek kisebb parcellákra vannak osztva, ezért nincs szükség olyan pilótákra, akik mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, merthogy ehhez is külön jogosítás szükséges. Például ez nekem nincs is meg, és nem is fogom megszerezni, mert már nincs rá időm, és mert felesleges. Akit egyébkén vonz ez a pálya, annak most van rá lehetősége, hogy képzésen részt vegyen, ugyanis alakult itt egy új cég, ami a CEFA rövidítést viseli, ami elnyert egy pályázatot a Wizz Air-rel kapcsolatban. A CEFA fogja végezni azon pilóták képzését itt Nyíregyházán, akik a Wizz Air-nél nagygépes pilóták szeretnének lenni.

 

Ez a lehetőség a Te szempontodból előny vagy hátrány?

Engem ez nem befolyásol, mert akik most jönnek új pilótának, nem fogják elvenni az én kenyeremet. Ha megnézed, a repülés, mint iparág nagyon növekvőben van. Megjelentek a diszkont légitársaságok, a jegyárak alacsonyak, így több ember engedheti meg magának, hogy repüljön. Ha több ember repül, több repülőgép kell. Ha több a repülőgép, több pilóta és légi utaskísérő kell. Ezért az egész repülési iparág növekszik.

 

Egyébként a Te szüleid mivel foglalkoznak?

Anyukám óvónő, apukám eredeti szakmája pedig épületasztalos, most a piacon dolgozik.

 

Ők mit szóltak, mikor közölted, hogy Téged ez az irány vonz?

A családomban még nem volt előttem pilóta, s nem is volt senkinek kapcsolata a repüléssel. Akkoriban a repülés még sokaknak csak álom volt, elérhetetlennek tűnt. Szüleim az elején mondták, hogy válasszak más, úgymond hagyományos szakmát, de végül rám hagyták a választást.

 

Hogy néz ki a Te munkabeosztásod?

Különböző beosztásban dolgoznak az emberek, nekem egy 6-4-es beosztásom van, ami azt jelenti, hogy 6 nap munka, 4 nap szünet. Teljesen mindegy hogy hétköznap, hétvége, ünnepnap, ez így van. Én nem is nézem hogy hétfő van vagy péntek, dátumot nézek, és számokban gondolkozok. Nálunk a Wizz Air-nél több bázis van Európában, én jelenleg Kassán dolgozom. Az első munkanap felkelek, elmegyek hajnalban dolgozni, és repülök 3 utat. Mindig úgy kezdődik, hogy Kassáról elmegyünk Lutonba, Londonba és onnan megyünk vagy Nagyszebenbe és vissza Lutonba, vagy Poprád és úgy vissza Luton. Ott alszunk, és akik előző nap érkeztek, átveszik tőlünk a gépet, és folytatják. Másnap hasonlóképpen hozza nekünk a gépet egy hajnalos csapat, és délután folytatjuk. Visszarepülünk Kassára, és csinálunk egy utat: vagy megint London – Kassa, vagy Doncaster – Kassa, vagy Bergamo és vissza. Kassa még egy friss bázis, egyelőre ezek a desztinációk vannak, de ettől a hónaptól már Bristolba is repülök. Tehát elkezdtem délután a munkát, és befejezem hajnal 1 óra magasságában.

 

Innen Nyíregyházáról hogy kerülsz ki Kassára?

Autóval. Szépen beülök, és kikocsikázok. Amikor odakerültem, hogy nagygépes pilóta leszek, először Bukarestet kaptam bázisnak. Autóval meg se próbáltam, mert Romániban az utak nem olyan jó minőségűek. Oda úgy jutottam ki, hogy felmentem Budapestre, felültem a céges járatra, elmentem Londonba, és ott felszálltam a Bukarestbe tartó gépre, és kimentem Bukarestbe. Ott dolgoztam durván egy hetet, majd hasonlóképpen hazajöttem. Egy ilyen út kb 14 óra hossza Nyíregyházáról. Időközben volt lehetőségem, és átkértem magam egy közelebbi bázisra, Kolozsvárra, ami már egy autózható távolság volt, 4 órás autóút. Kikocsikáztam, dolgoztam egy hetet, és hazajöttem. Utána megnyílt a kassai bázis, ez már csak max 2 órás autózást jelent. Decemberben nyílik a debreceni bázis, amit sikerült megkapnom, így már csak 1 óra utazás lesz, ami még kényelmesebb. Szépen loptam a távolságot.

 

Gondolom szándékosan lépkedtél közelebb a városodhoz. Mit szeretsz ennyire Nyíregyházában?

Itt nőttem fel. Ez a város tetszik. Budapesten is meg szoktam fordulni, mert orvosi vizsgálatok, tanfolyamok, vizsgák ott vannak, de nekem a főváros zsúfolt nagy és koszos. Végigmegyek az utcán, végighúzom az ujjam a padon, és koszos… Én idevalósi vagyok, itt nőttem fel, ez az én városom! Itt megvan a nyugalom.

 

Ez így szokott lenni, aki tősgyökeres nyíregyházi, az tud ragaszkodni a városhoz. Meg se kérdezem melyik a legszebb városunk fentről…

Egyértelműen Nyíregyháza. Persze a Balaton is szép, télen a havas hegyek is szépek, de Nyíregyháza a legszebb. Országos viszonylatban már más a helyzet. Minden országnak megvan a maga szépsége, nekem például Svájc nagyon tetszik. Spanyolország érdekes, mintha egy mars-béli tájon járnál, minden vöröses rozsdabarna. Cataniába is jártuk, az is nagyon tetszett.

 

Vannak olyan filmek, amik kifejezetten légi katasztrófákról szólnak. Ezekkel hogy állsz?

Kifejezetten nem nézem, ha odakapcsolok a tv-ben, akkor esetleg. Amik nem dokumentumfilmek, azokban elég sok a ferdítés, elég sok olyan dolog van, amit az ember megmosolyog, főleg az, aki szakmabeli. Viszont ha dokumentumfilm van, azt szívesen megnézem, azok érdekesebbek a számomra. Itt van például a Halálos iramban, amiben van egy jelenet, amikor egy repülő felszállása kb 5 percen keresztül tart. A szakmabeliek ezt megunják, ilyen nincs, hogy még a kocsival is utolérik…

 

Neked mi volt a legveszélyesebb helyzet, amibe kerültél?

Nekem nagyon veszélyes helyzetem nem volt, le is kopogom… Nyilván a repülés is egy technikai dolog, tehát jöhetnek váratlan helyzetek, de nem véletlenül tart évekig a képzés, és nem véletlenül van időszakonként szimulátoros vizsga. Ez mind azért van, hogy növeljék a repülés biztonságát.

 

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Pilótaként nem volt. Ami ehhez köthető, az a főiskola. Az első alkalom, amikor megbuktattak és nem sikerült a vizsga, az kudarc volt. Általános iskolában jól kellett tanulni, hogy felvegyenek középiskolába, ráadásul a Kölcsey elég erős volt már akkor is. Ott is tanulni kellett, mert kellettek a pontok a főiskolára. Főiskolán meg tanulhattál, ha úgy akarták, akkor megbuktattak… Először el se hittem, mert a műábra tanárunknak elég érdekes humora volt. Kivittem amit meg kellett csinálni, megnézte, és mondta, hogy „Maga akar mérnök lenni? Magából sose lesz mérnök.” Beírta az indexem, gondoltam átenged kettessel, kimentem megnéztem, és ott volt benne az 1-es. Nem tudtam mit kell csinálni, nevettem rajta, utána pedig megkérdeztem a többieket, akik bukásban már „tapasztaltabbak”. Ők elmondták mit hova hogyan kell utalni, és utána mehettem pótvizsgára, amin át is mentem.

 

Repülés során nem volt olyan helyzet, amit kudarcként éltél meg?

Nekünk elég sokat kell vizsgázni, és a vizsgák nagy része után úgy vagyok, hogy ez vagy az lehetett volna precízebb, a leszállás lehetett volna picit pontosabb, kicsit szebb. Ezek nem kudarcok, de tudják hajtani az embert előre.

 

Mi volt a legnagyobb siker? Az csak van…

Az hogy felvettek a főiskolára. Bekerülni abba a 6-os keretbe, ami államilag támogatott volt, és amire 30-40 fő is pályázott. Ez siker. Siker volt az is, hogy itt tudtam maradni dolgozni, és az is, hogy utána elmehettem nagygépre. Ezek mind apró, de fontos sikerek.

 

Példaképed van?

Nincs. Pilótaként sem, mert ha valami megtetszik, teszek azért, hogy elérjem. Ilyen volt a nagygépes repülés, ilyen az ejtőernyőzés, és még sorolhatnám. Magamnak akarok megfelelni, nem mást követni. Nekem sose volt tele a szobám fala Justin Timberleke-kel, hogy én olyan akarok lenni, mint ő. Soha nem volt ilyen.

 

Ugye azt mondtad, hogy 6 nap munka, 4 nap szabad. Ilyenkor mit szoktál csinálni?

Bármi hivatalos ügy van, azt 4 nap alatt kell elintézni. Most például a lakásban újítunk fel dolgokat, elkezdtük a konyhában leverni a csempét. Ilyenkor tudok ejtőernyőzni, ilyenkor tudok kimenni pecázni. Ez a két hobbim van. A repülés az alap, a pecázás pedig valami teljesen más. A mozgalmassággal ellentétben, ami a munkám, nyugalom van, csend és pihenés. Nem is azért megyek hogy akármilyen rekordnagyságú halakat kifogjak, inkább a relaxálás miatt. Múltkor egy ejtőernyős barátomon keresztül sikerült úgy kimennünk a Bodrogra, hogy csónakból pecáztunk. Igazi feltöltődés volt. Kikapcsoltuk a motort, és csak a folyó csobogását, a madarak csiripelését és a halak ugrálását hallottuk. Nekem azért nem unalmas ez, mert egyébként minden nagyon mozgalmas körülöttem. Nagyon megnyugtató ilyen környezetben megenni egy szendvicset.

 

Mik a jövőbeli terveid?

Pilótaként eljutottam oda, hogy légitársaságnál repülök, ennél feljebb nem akarok jutni. Űrhajós például nem akarok lenni. Nyilván ha azt mondanák, hogy kiutazhatok az űrbe, akkor nem mondanék nemet, lecsapnék rá, de az egy olyan pálya, ami teljesen más, mint amit én csinálok, arra is tudatosan kell készülni. Később esetleg nagygépen kapitány szeretnék lenni a mostani első tiszt beosztás helyett. Ha valaki elér egy bizonyos óraszámot, tapasztalatot és megfelel a vizsgákon, akkor átülhet a kapitányi székbe, és kap eggyel több csíkot a vállára. Nyilván ez nagyobb presztízs, nagyobb felelősséggel jár.

 

Családalapítás nincs tervben?

Van egy feleségem, és van egy bichon havanese fiú kutyusunk, Pamacs. A kis család már megvan, reméljük hamarosan kétlábú gyerek is lesz.

 

Mielőtt a feleséged a feleséged lett, hány csajt nyűgöztél le azzal, hogy pilóta vagy? Őszintén…

Ezzel egyet sem, mert én sosem vertem nagydobra. Nem is szívesen mondtam el, mert onnantól kezdve szinte csak ez a téma. Persze előbb-utóbb kiderül mindig, de nem akartam ezt sose előhúzni, nem akarok nagyképűnek tűnni. Ugyanolyan hivatás, mint a többi. Felkel az ember reggel, elmegy dolgozni, és lefekszik aludni.

 

Sokaknál a repülés bakancslistás tétel, Neked a munkád. Mi van a Te bakancslistádon?

Ejtőernyőzéssel kapcsolatos az is, hőlégballonból ugrani. Az olyan, mint a bázisugrás, nincs sebesség, azt mondják olyan, mintha egy kútba ugranál. A repülőgép halad előre, ezért a mozgásod nem egyből függőleges, van egy vízszintes komponense is. Hőlégballonnál nincs vízszintes, ott 2-3 mp alatt ott vagy, hogy 200 km/h-val zuhansz. Mintha kihúzták volna a lábad alól a talajt. És egyszer szívesen vezetnék vadászgépet is.

 

A hollywoodi filmekben látjuk, hogy nagyon csinos utaskísérő hölgyek vannak, és bensőséges kapcsolatot ápolnak a pilótákkal. Ez így van a valóságban is?

Természetesen nem. Akik itt dolgoznak, általában családos emberek, mindenki komoly kapcsolatban van, a többségnek van felesége vagy férje és esetleg gyerekei. Ez is csak egy sztereotípia.

Milyen érzés, amikor a felhők felett repülsz? Fantasztikus lehet.

Ha tavasszal vagy ősszel repülsz, akkor vannak hatalmas felhőtornyok, azok jól néznek ki, azok között nagyon szoktam élvezni a repülést. Főleg ha mellette haladok el. A felhőkbe viszont nem szoktunk berongyolni, mert ott olyan áramlások vannak, amik kellemetlenek az utasoknak Persze vannak csodás dolgok például ha éjszaka van és villámlik. Ilyenkor lehalványítom az összes fényt, amit csak lehet a fülkében, és csak nézem a felhőket. Nemrég mentünk Londonba, és Németország felett jártunk, amikor kinéztem, és láttam valami furát. Akkor jutott eszembe, hogy előtte pár nappal írták, hogy erős napkitörés lesz, és a sarki fényt lehet majd látni. És ez az volt. Szép zöldes hullámzó fény. Nagyon jól nézett ki. Az emberek nem biztos, hogy kifelé néznek ilyenkor, szóval nem látják, másrészt meg világos helyről kifelé nézni nem egyszerű, és náluk nem vehetem le a fényeket. Augusztusban mikor jött a meteorraj, pont éjszaka repültem, és egy út alatt kb 20 hullócsillagot láttunk. Ilyen szépségek miatt nagyon jó repülni. Kevesen láthatnak ilyeneket.

 

És béna záró kérdés. Mi a helyzet a pilótakeksszel?

Szeretem. Mi is egy „irodában” ülünk, ezért oda kell figyelni a súlyunkra, de én nagyon szeretem.

Nemcsak osztályfőnökként irányította évekkel ezelőtt az életemet, hanem irodalom-, nyelvtan-, viselkedéskultúra- és gépírástanárként is megtanított olyan dolgokat, amelyek ma megkönnyítik az életemet, és amelyeket felnőtt fejjel másképp értelmezek. Lépést tart a 21. század technikai fejlődésével, sőt olyan történeteket is mesélt, amelyektől még nekem is tátva maradt a szám. Nyíregyháza egyik legelismertebb iskolája, a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium egyik ikonikus tanárával, Pázmándi Katalinnal beszélgettem.

 

Mi vesz rá valakit, hogy tanár legyen? A legtöbb gyerek menekül az iskolából, Ön visszajött. Miért?

Valószínűleg diákként is nagyon szerettem az úgynevezett „iskola-szagot”. Ezt az ember vagy szereti, vagy nem. A tanárok többsége vagy nagyon jó tanuló volt, vagy nagyon nem. Én jó tanuló voltam, és már általános iskolás koromban éreztem, hogy pedagógus szeretnék lenni. Középiskolásként pedig ez tovább erősödött bennem. Ugyan nem volt rá szükségem, de mindig ott maradtam az iskolában korrepetálásokon, szakkörökön. Egyszer az egyik tanárom megkérdezte: „Maga mit keres itt?” Mire csak azt válaszoltam: „Szeretek itt lenni.”. Erre jött az Ő megjegyzése, hogy „Nincs olyan szénásszekér, amelyikre ne férne fel még egy szénaszál!”. Mindig tanultam ilyen alkalmakkor valamit, ha mást nem, emberi kapcsolatokat építeni.

 

Feltételezem, hogy akkor mindig az osztály „legrendesebbje” volt.

A középiskolás éveim alatt 2 db szaktanárim volt. Az egyik azért, mert olvastam Rideg Sándor Indul a bakterház című könyvét a pad alatt, és amikor az jött, hogy „Csak a torkát, csak a gigáját!”, akkor hangosan felnevettem. Mindig elől ültem, mert ott nem látott a tanár, és az egyik kedvenc szórakozásom volt, hogy tükörből néztem, hátul mit csinálnak az osztálytársaim. Egyszer egyiküknek kitört az egyik szemüveglencséje, de mi nem vettük észre. Én csak azt láttam a tükörből, hogy benyúl a szemüvegkeretén, és megdörzsöli a szemhéját. Ettől szintén hangosan felnevettem, és ezért kaptam a második szaktanárit.

 

Kicsit menjünk vissza korábbi időkre. Bölcsődés vagy óvodás időkből mire emlékszik vissza?

Nem voltam sem bölcsődés, sem óvodás, csak iskola-előkészítőbe jártam. Olyan családban nőttem fel, ahol öten voltunk testvérek, én vagyok a legkisebb. A legidősebb nővérem 15, a legfiatalabb pedig 5 évvel idősebb nálam, tehát mindig volt, aki pesztráljon. Édesanyám nem háztartásbeli volt, hanem hímzőként bedolgozott az akkori Matyó Háziipari Szövetkezetbe, így nekem kimaradtak ezek a lépcsőfokok. Mezőkövesden éltünk, ahol ez, abban az időben, természetes volt. Az utcánkban voltunk 6-7-en iskolába menők, és egyikünk sem járt óvodába.

 

Mai szemmel ez már nagycsaládnak számít. Ki mivel foglalkozik?

Már rajtam kívül mindenki nyugdíjas. A legidősebb nővérem képesített könyvelő volt, a bátyám építésvezetőként dolgozott sokáig, utána pedig a könyvterjesztésbe ment át. A középső nővérem adminisztrátorként dolgozott, ő meghalt 16 éve. A legkisebb nővérem pedig virágüzletet vezet Miskolcon. Tehát nagyon szerteágazó területeken dolgozunk.

 

Vissza a kronológiához: az óvoda kimaradt, következett az iskola.

5 éves koromban költöztünk új, nagy családnak megfelelő házba. Mindig édesapám mesélt nekünk lefekvésnél, sokszor társasjátékoztunk, és a lemezjátszót is ő szorgalmazta, hogy a zene kell a felnövő ifjúságnak, mai napig megvan az első kiadású Zorán, illetve Metro bakelitlemezünk, nálam van a családi gyűjtemény. Szóval édesapám volt az, aki házfelújítás közepette is azt mondta, mikor már mentem volna iskolába, hogy csúnya a „k” betűm. A „k”-nak az alsó, kicsi hurok részét nem tudtam kerekíteni. És édesapám türelmesen foglalkozott a „k” betűmmel is, és velünk is.

 

A szülők mennyire akarták terelgetni a csemetéket?

Az én szüleim 1920-as, illetve 24-es, vidéki parasztcsaládi születésűek. 6 elemi végzettséggel lételemük volt a föld és a gazdálkodás, én mégis azt gondolom, rendkívül intelligensek voltak. Rengeteg könyvünk volt, és nálunk volt a környéken elsőként lemezlejátszó. Édesapám szénbányászként ment nyugdíjba, édesanyám pedig hímző volt. Mindig azt mondták, hogy mindegy, hogyan tanulunk, magunknak tanulunk. Ebből fakadóan mindannyian jól vettük az akadályokat. Vidéki kisvárosban az erkölcsök is mások voltak. Mindig úgy engedtek el, hogy nem kellett megmondani, hova megyünk, és mikor érünk haza. Úgyis mindent tudtak. Nem akartak terelni minket, testvéreim Miskolcon, Debrecenben és Pesten tanultak tovább, én pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára jöttem magyar – gyors- és gépírás szakra. Mindannyian oda mentünk, ahova akartunk, arra a szakra, ami hozzánk a legközelebb állt.

 

Gondolom a magyar volt a kedvenc tantárgya. Mit szeretett a legkevésbé?

A rajz és testnevelés volt a mumus. Ezekből vagy 3-as voltam, vagy kegyelem 4-es. Ritkán voltam kitűnő. Testnevelés órán sokszor kaptam felmentést, mert beteges voltam, de aztán felső tagozattól rendesen jártam órákra. Mondtam, hogy én futok. Bármi helyett! Eljött a szekrényugrás ideje, nekifutottam, és megkaptam a kettest. Nem is strapáltam magam, mert egyszerűen nem voltam ügyes. Volt, amikor a lányokkal fociztunk, fejen talált egy labda, onnantól kezdve nekem labdaiszonyom van.

 

Ez annyira tipikus, mint a bohócoktól és galamboktól való félelem.

Azokkal semmi bajom, ahogy a pókokkal, egerekkel is jól megvagyok. Viszont ordítok a hernyótól és a gilisztától, irtózom a kígyóktól! Látni se bírom ezeket.

 

Volt kedvenc tanára?

Igen. Általános iskolában harmadikos koromtól jártam szavaló- és szépkiejtési versenyekre, az akkori magyaros tanítónénimet szerettem. Felső tagozatban szintén nagyon jó magyar- tanárom volt, másrészt az ottani orosztanárom is a kedvenceim közé tartozott. Középiskola első osztályában az akkori orosztanárom azt mondta, nyugodtan érettségizhetnék, mert tudom azt a szintet. Abban az időben érettségiztem, amikor a matek és a történelem is fakultatív tantárgy volt, én viszont az oroszt választottam a szakmai tárgyak mellé. A középiskolás magyartanáromat is imádtam, szinte rajongtam érte!

 

Van példaképe?

A szakközépiskolai osztályfőnökömre mondtam azt, hogy mindenféle tanár akarok lenni, csak olyan nem, mint ő. Visszatekintve a pályám elejére, rájöttem, hogy sok tekintetben olyan voltam, mint ő. A következetesség megmaradt bennem, a merevségből viszont sok mindent sikerült levetkőzni. Ez a korszakból is fakadt, meg az osztályok változása miatt is lazább lettem. Ha szabad ilyet mondanom, a példaképeim a szüleim. Az életvételük, a kitartásuk, a türelmük, az élethez való hozzáállásuk és a bölcsességük miatt. A legkisebb nővérem is egyfajta példakép az életvezetése és meglátásai miatt. Egy másfajta példaképnek mondanám a mostani páromat is. Nem hiszem, hogy ezt jobban ki kell fejteni.

 

Gyerekként volt kedvenc meséje? És most ki a kedvenc költője, írója?

Gyerekként a Piroska és a farkas volt a kedvenc, lehet, hogy azért, mert a legkisebb nővérem Piroska, és tudtam kihez kötni a mesét. Magyarosként talán nem meglepő, hogy az olvasmányaimat mindig elképzeltem. Egyébként örök szerelem József Attila, és lehet, hogy az is marad, de szeretem Ady Endrét is. A regényírók közül Mikszáth és Móricz műveit szoktam újraolvasni. A maiak közül pedig Vámos Miklós – Anya csak egy van című regénye az egyik kedvenc.

 

Melyik az a helyesírási hiba, amitől a leggyorsabban kikészült?

Jóska hosszú „k”-val. Két „s”-sel még hagyján, de két „k”-val a csúcs. A papagáj és a muszáj „ly”-nal annyira általános hiba, hogy nem veszem a szívemre.

 

Mennyire van elege az „asdf jklé” kombinációjából?

Be kell vallani, hogy 28 évig tanítottam úgy gépírást, hogy az utolsó időben már volt, amikor nem dobott fel, de hozzá kell tenni, hogy ha 4 csoportban is tanítottam párhuzamosan, a csoport összetétele miatt mindig más volt az óra menete. Ezért az utóbbi időben már inkább a humort kerestem az órákon, hogy ne csak az asd-re gondoljak. 2 évig nem tanítottam, és most alig várom, hogy újra visszajöjjön az életembe az „asdf jklé”. Azt hozzá kell tennem, hogy nagyon jó eredményeket értünk el a diákokkal gépírásversenyeken, viszont az utóbbi időben az a tendencia, hogy bár 10 ujjal és vakon gépelnek a leggyorsabbak, de nem feltétlenül szabályosan. Tehát a kisujjukat nem szabályosan használják. Ez abból is fakad, hogy vannak speciális billentyűzetek, és mindenki kialakította magának, hogy hogyan lehet a leggyorsabb.

 

Mennyire lehet még középiskolában „viselkedéskultúrát” tanítani a fiataloknak? Csak mert nálunk még külön tantárgy volt.

Osztályfőnöki órák keretében is, de tanórákon is – ha tudjuk kapcsolni valahogyan – igény van rá! Ez abból is fakad, hogy az iskolánkba jól nevelt, intelligens gyerekek járnak. Meglepő, de volt olyan, hogy gépírásórán jött elő egy fiú a következő kérdéssel: „Megyek a barátnőmékhez bemutatkozni, és hogy kell köszönni? Ki nyújtja a kezét?” Ezért igyekszem osztályfőnökként és tanárként is a lányoknak azt tanítani, hogy tudják, mi a nőhöz méltó viselkedés, a fiúknak pedig, hogy az úriember mivoltukat mindig tartsák meg.

 

Mit gondol a legnagyobb sikerének?

Szét kell választani a jelenbeli és a múltbeli sikereket. A múltbeliek esetében a visszajelzéseket tudom említeni. Amikor arról értesülök, hogy hozzájárultam valamelyik tanítványom szakmai vagy életviteli sikereihez. A jelenbeli sikerek pedig apró mozzanatokból állnak össze: amikor vagy én érzem, hogy jól sikerült egy óra, vagy a diákoktól hallom vissza, hogy valami megfogta őket. Siker az is, ha egy, a diákok számára unalmasabb tananyagot sikerül „feldobni” vagy interaktív módon rögzíteni a fejekben. Siker az is, ha az ember olyan diákot „talál”, akiben van elhivatottság. Szép Magyar Beszéd versenyen országos döntőn 4. helyezést elérni és Kazinczy-érmet nyerni nagyon nagy öröm, de még van ennél is nagyobb. Hazafelé jöttünk a vonaton, ez a tanuló megcsodálta az érmet, amelyet kapott, megnézte a bankkártyát, majd visszatette a borítékba, és elkezdte nézni a könyveket. A csoda, ami ritkaság manapság, hogy nem csak megnézte a könyveket, hanem meg is szagolta. Az, hogy a könyvszagot szereti valaki, az csoda (manapság sajnos). És még mindig maghatódom ezen… Ez igazi siker! Jó látni azt is, hogy valaki 9.-ben honnan indult, és érettségin hova jutott. Ezért szeretek füzetbe dolgozatokat íratni. A ti osztályotokból is megvan még néhány dolgozatfüzet.

 

Mi számít kudarcnak?

Beírni egy egyest is kudarcnak számít, különösen akkor, ha a diákot ez kevésbé érdekli, mint engem. Következetes vagyok, ezért az elégtelent is kénytelen vagyok beszámítani, és sajnos egy-egy ilyen akár egy féléves eredményt is leronthat. Számomra ez a pillanatnyi kudarcon túlmegy. A mi iskolánkban azért szerencsére még ezeknek van súlya, és a diák utána igyekszik kijavítani. Különösen 9.-ben nagy a lelkesedés, hogy „soha többé nem lesz ilyen!”. Tavaly is volt egy eset, amikor súgásért írtam be elégtelent, onnantól nem fordult elő abban az osztályban, és állandó sikert jelentett az, ahogy a diák feljött.

 

Milyen volt a legemlékezetesebb szalagavatója?

Hm… Nehéz válaszolni, mert az ember egyetlen osztályát sem akarja megsérteni, és mihelyt egyet kiemelek, a többiek sértve érezhetik magukat. Mindegyik másért szép emlék. Az egyik azért, mert az az első. A másik azért, mert az az utolsó. Egy harmadik azért, mert ott volt a legjobb tánc például, vagy mert akkor kaptam csasztuskát, amit hozzám írt az osztály. Mindegyik másért megható. Nem emlékszem olyan szalagavatóra, ahol ne lett volna harmatos a szemem.

 

Lehet egy osztályfőnöknek „kiskedvence”?

El kell ismerni, hogy igen, szokott lenni, de szerintem sosem tudta az osztály, hogy ki a kedvencem, mert kompenzáltam. Nem csak egy kedvenc szokott lenni egyébként. Ideális esetben mindenki azt érzi, hogy ő a kedvenc. Legalább egy kicsit.

 

Nálunk miért Sz. Eszter volt tanárnő egyik kedvence?

Szerintem többen gondolhatják, hogy ők voltak a kedvencek, nem csak ő. Egyébként ő az önállósága miatt. A szókimondása és a véleménye felvállalása miatt. Eszter mindig kimondta a véleményét, ő mert konfrontálódni. Még akkor is, ha ez engem vagy mást sértett. Mondtam is neki, hogy „mondd a véleményed, de gondold meg, hogy milyen stílusban, milyen szavakkal”. Szerintem megfogadta a tanácsomat.

 

Hogyan készül fel egy dolgozat megíratására?

A tanár egy bizonyos idő után a témakör kezdetén tudja, hogy mit fog számon kérni, mik a súlyponti elemek. A diák, ha odafigyel a tanárra, tudhatja, hogy mi lesz a témazáróban. A többségnek jók a csápjai ehhez. Ismerem az osztályokat, tudom mik az erősségek. Van, ahol jobban szeretik, ha a lexikális tudásukat kell alkalmazni, de nem lehet csak ezzel végighaladni az iskolás éveken. Nem megterhelő, inkább odafigyelést igényel – nem csak szakmai szemmel, emberileg is. Egy-egy kérdés megfogalmazásánál például szinte látom magam előtt, hogy XY milyen képet vág majd a kérdés elolvasásánál. Mindent gépelek, van egy váz, azon viszonylag könnyű változtatni, ha van egy kézírásos skicc hozzá. Van, amikor viszont teljesen újat kell összeállítanom, az hosszú idő szokott lenni.

 

Elkezdődik az óra, és a dolgozat írása. Mennyire rutinosan szúrja ki a puskázókat?

Eléggé… Bár hozzá kell tenni, hogy változnak a módszerek. Azért vettem évekkel ezelőtt okostelefont, hogy tudjam, mit veszek el a diáktól, ne tudja azt mondani, hogy csak az órát nézte, tudjam, hogy egy érintéssel mit tud eltüntetni a képernyőről. Nem ruháztam be okosórára, de tudom, hogy mit tud. Tudom, hogy mit tud rejteni egy divatos gumicsizma. Tudom, hogy mit tud rejteni egy rövidnadrág. Tudom, hogy a hosszú hajjal eltakart fül mivel járhat. Ebből fakadóan végzős osztályoknál a táskákat ki kell hozni a terem elejére, a telefonokat megszámolom, és a zsebekből is ki kell pakolni mindent egy külön asztalra – mint az érettségin.

 

Vége a dolgozatírásnak, kezdődhet a javítás!

Mindenképpen olyan állapotomban kell elvégezni, amikor nem vagyok túl feldobott, túl szomorú, ideges, hanem elfogulatlan tudok lenni. Az első néhány dolgozatra első átolvasásnál még nem írok osztályzatot, és nem véletlenszerűen választom ki, melyik dolgozatokkal kezdem a javítást. Mindenféle típusból választok, és viszonyítok.

 

Hosszú évek vannak tanárnő mögött, sokat olvasott és hallott. Nem gyűjti a humoros válaszokat?

Vicckönyv lehetne, de nem csak az én praxisomból. Volt, aki leírta dolgozatban, hogy „ezzel a költő mit akart, arról lövésem sincs”. Ilyenkor csak lesek, és üzenetet írok a dolgozat végére.

 

Hová tud tovább lépni egy tanár? Milyen előrelépési lehetőségek vannak?

Hú, de jó kérdés… Előrelépés az, ha a gépírástanítás során és a levelezési ismeretek kapcsán el tudom fogadtatni, hogy a mindennapi életben hasznosítható tudást szerez. Magyarból a lexikális tudáson túl kell lépni, és az az előrelépés, ha interaktív módon élményszerűvé válik a tanulás. Azt szoktuk mondani, hogy az irodalom élni tanít! Tudjuk, hogy milyen élethelyzetben, minek hatására, milyen célból írta a verset költő, miért azt a konfliktust dolgozza fel a drámában az író. Ha a személyiségünk részévé válik, hogy például konfliktushelyzeteket hogyan lehet kezelni, akkor az előrelépés. Az irodalmi mű  megmutatja, hogyan lehet megélni a reménytelen szerelmet, túllépni azon. Vagy hogyan válik boldog időszakká az ifjúkor a reménytelen szerelem ellenére is.

 

Szerintem egy középiskolás nem feltétlenül ezt látja benne, sokkal inkább azt, hogy már megint itt van egy vers, amit meg kell tanulni, és majd dolgozatot írunk belőle.

Ez így van. De itt jövök én. Valamilyen formában közel kell hoznom a verset a diákhoz.  Janus Pannoniusnál például el tudom mondani, hogy olyan idős volt, mint most Ti, amikor a nagybátyja azt mondta, hogy elmehetsz Itáliába, tanulj, művelődj, fizetem a költségeidet. S  ő magába szívja a reneszánsz életérzést, elismertté válik, majd huszonévesen haza kell jönnie. Hogyan érezhette magát? Akkor érthetitek, hogy milyen verseket írt Itáliában, és milyeneket Magyarországon. Ezért nagyon sokszor jó, ha tudjuk az életrajzi hátteret is egy-egy mű befogadásakor.

 

Egy irodalomtanár hogy áll a filmekkel?

Jól. Elfogadom, hogy változik minden. Én még először olvastam a Hamletet, és csak utána láttam. Akkoriban jelent meg a Shakespeare összes, és a borítón megjelentetett színész fotóját összehasonlítottam azzal az alakkal, akit én elképzeltem. Nem egyezett. Mai napig az a felfogásom, hogy először kell olvasni, és utána megnézni pl. A király beszédét, vagy Kertész Imre Sorstalanságát. Sajnos a diákok többségénél először jön a film, és utána esetleg az olvasás.

 

Ezek a klasszikusok. Mi a helyzet a mai, kortárs szerzeményekkel? A szürke ötven árnyalatával és a Minyonokkal?

Néhány évvel ezelőtt egy nyarat rászántam, és kimondottan bestsellereket olvastam, kimondottan azért, hogy tudjam, milyen könyveket kedvelnek a mostani diákok, miről beszélnek. Ilyen volt az Apám beájulna, a Terézanyu, később az Alkonyat sorozat és A szürke ötven árnyalata is. A filmet még nem láttam, de olvastam, és egy idő után idegesített, mert rendkívül károsnak tartom a tizenéves korosztálynak, akik esetleg etalonnak tekinthetik a benne leírtakat. Most is olvastam egy könyvet, amelyet egy diákomtól kértem el nyár elején, a Barbibébi címűt. A Minyonok című filmről tudom, hogy van, de figurái távol állnak tőlem.

 

Mi a hobbija?

Utazás. Csemegéket olvasok, és a kedvenceket újraolvasom. Amikor pedig dolgozatjavítások után betűiszonyom van, akkor Sodokuzom. 4 évvel ezelőtt pedig a patchwork világába estem bele. Főleg nyár elején, amikor szellőztetni kell a fejemet, akkor egy-egy takarót, párnát megvarrogatok.

 

Mennyire nehéz lépést tartani a mai fiatalokkal és a technikai fejlődéssel tanárként?

Érdekes ellentmondásban élek, mert nem vagyok fent Facebookon, mégis mindent tudok a diákok életét illetően, legyen szó tanulásról, vagy kapcsolatokról, mert nyitottak, őszinték és alapvetően jóindulatúak. A diákok nagy többsége sajnos függő a technikai kütyüket illetően. És ezt meg tudom érteni. Én is tudatosan tartom vissza magam a függőségtől.

 

Mit szeret a tanári pályában a legjobban?

A tanórákat és a diákokkal való kommunikációt. Akkor fiatalodik az ember, ha velük beszélget, így könnyű lépést tartani a változó világgal is. Olyan apróságokra figyelek fel a diákok kapcsán, amelyek ott vannak az én közvetlen környezetemben is, de észre sem veszem, hogy azok esetleg megváltoztak. A diákok értesítenek erről.

 

Mitől jó egy tanár?

Ezt a diákoktól kellene megkérdezni, de valószínűleg azt válaszolnák, hogy minden tanár másért jó.

Szabó Gábor neve – így ebben a formában – talán nem sokat mond, azonban biztos vagyok benne, hogy szinte minden nyíregyházi találkozott már vele. Imádja városunkat és az itteni embereket. Akkor boldog, ha mosolyt lát az emberek arcán. Közeleg néhány nap, ami nagyon várt és szeretett Nyíregyháza életében, aminek apropóján megkerestem Őt. Legyen ez a cikk az idei VIDOR Fesztivál beharangozója! Augusztusi hősöm ugyanis ennek állandó résztvevője. Íme Szabó Gábor, ismertebb nevén: Csocsó bohóc!

 

Kezdjünk egy bohócos kérdéssel. Mennyire kényelmetlen a cipőd? Hogy lehet benne egyáltalán közlekedni?

Egyáltalán nem kényelmetlen, ugyanis a lábamra van gyártva. Levették a lábam formáját, az az alapkiképzése a cipőnek. Az, hogy ez ettől nagyobb, csak mozgástechnika, meg lehet benne tanulni járni. Hogy lehet benne közlekedni? Nagyon egyszerűen, emeld fel a lábad! Ha nem csoszogsz, hanem helyesen lépkedsz, akkor lehet benne járni, csak meg kell szokni. Kétféle cipő van. Az egyik az olyan, mint az enyém, aminek az elejében nagyon könnyű fa van, a másik, a klasszikus bohóccipő pedig elől lószőrrel van kitömve.

 

Gyerekkorodban mennyire vonzott a cirkusz világa?

Egyáltalán nem. Olyan emlékem van, hogy édesanyám elvitt, megnéztem, tetszett. 12 éves koromig nem is éreztem affinitást, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom, és még utána sem a bohócok világa tetszett meg.

 

Szüleidnek mi a foglalkozása? Ők milyen irányba akartak terelni?

A boldogság irányába. Ez a hitvállasuk. Bármit csinálhatok, csak legyek boldog! Édesanyám pedagógus, édesapám pedig taxisofőr volt, úgyhogy teljesen civilként álltak ehhez a történethez.

 

Egyébként van valamilyen polgári foglalkozásod, szakmád?

Van, persze. Vállalkozásszervező közgazdász vagyok, de nem igazán használom. Civilben egyébként egy családi vállalkozásunkban dolgozom hétfőtől csütörtökig, de a valódi munka, immár 23 éve, az péntektől vasárnapig tart.

 

Mikor döntötted el, hogy bohóc leszel?

Húú… Szerintem az a jó, ha azt mondom 18-19 éves koromig egy próbálkozás volt. Sőt, 20 éves koromig. Aztán volt egy év kihagyásom, ami során rájöttem, hogy nekem ez hiányzik, nekem ez a lételemem! Ekkor határoztam el, hogy komolyan ezzel fogok foglalkozni.

 

Ehhez milyen iskolát kellett elvégezned? Ott miket tanultál?

Jártam egy magán Bohóciskolába, illetve a Magyar Cirkusz és Varietéhez, ott szereztem működési engedélyt, mint okleveles hivatásos előadóművész, artista és bohócművész.

 

Nem gondoltam volna, hogy létezik Bohóciskola… Mit lehet ott tanulni? Gondolom nem matekot és történelmet.

Nem, bár volt benne történelem. Cirkusz- és bohóctörténelmet tanultunk, hogy mi a kulturális indíttatása ennek az egésznek. Tanultunk balettot, jazzbalettot, akrobatikát, sminkelést. Volt olyan óra, hogy bohócjárás, -menés. Megtanultunk esni, zsonglőrködni és egyensúlyozni. Mindenbe belekóstoltunk, ami az artistasághoz hozzá tartozik.

 

A bohóc is egyfajta bűvész szerintem. Amíg nem lett ez a szakmád, mennyire próbáltad kilesni a bűvészek trükkjeit?

Mindig lestem, de mindig szerencsés helyzetben voltam, mert az öltözőben nézhettem, hogyan készülnek. Ez jó, csak az a baj ezzel, hogy megtanultam egyfajta látásmódot. Sok bűvésszel együtt készültem, sőt Ungár Anikó Varázsszínházában is dolgoztam 2001-ben. Maga a látásmód megakadályozza azt, hogy én egy ilyen műsoron felhőtlenül szórakozzam, mert mindig azt keresem, hogy mi a trükk. És általában meg is találom.

 

Ha már Ungár Anikót említetted… Van példaképed?

Őt nagyon jó bűvésznek tartom, szerintem nagyon tehetséges. Ha bohóc példaképre vagy kíváncsi, akkor David Larible. Zseniális. Ő az első, aki Montecarlo-ban Aranybohóc díjat nyert! Dolgoztam is vele egy évig Amerikában. Rengeteget tanultam tőle. Nem is tudom szavakba önteni… Nagyon impulzív a fickó, nagyon okos, nagyon jó szeme van, nagyon jól válogatja meg az embereket, akikkel produkciót csinál, nagyon kidolgozottak a számai és precízek még akkor is, ha az kívülről improvizációnak tűnik. Nagyon szórakoztató. Ő egy olyan bohóc, akit még én is úgy tudok nézni, hogy elfelejtem hogy bohóc vagyok, és nevetek. Elragad, annyira zongorázik az embereken. Képes megríkatni és megnevettetni is.

 

Régóta porondon vagy, milyen volt az első szereplésed?

Pont ma gondolkodtam el azon, hogy 1992. december 6-án, 17:00-kor volt az első előadásom színpadon bohócként, ami tartott 2 és fél percig. Egy zsonglőr számot adtam elő rettenetes módon. A drukkra és az adrenalinra emlékszem. Akkor voltam 13 éves, a mai szememmel az egy gyerekszám. Egyébként is későn kezdtem az egész szakmát. Az ideáli 8 évesen lett volna, mert fiú vagyok. 10 évesen elkezd intenzíven változni a test, veszít a rugalmasságából, és egyre nehezebb megtanítani az izmokat dolgokra. Ha bármilyen olimpiai számban akarsz világbajnok lenni, akkor sem kezdhetsz megtanulni 20 évesen úszni például.

 

Ennyire komoly egy bohócnak a műsora?

Igen. Egy előadás -50 dkg nekem. Zseniálisan jó sport. Nem tűnik annak, de nagy fizikai és agyi megterhelés is. Én a közönséggel együtt dolgozom, rájuk építkezem.

 

Mi volt a legkedvesebb élményed az elmúlt 23 évből?

Fú nagyon sok volt, várjál, végig gondolom… Ami a közelmúltban volt, és nagyon meghatott, egy olyan műsor, amit 150 felnőttnek adtam elő. És a végén nem akartak elengedni, 2 vastapsot kaptam. Ez az az érzés, amiért én „dolgozom”! Kellemes élménynek mondanám azt is, hogy bejártam Amerikát! Nagyon sok mindent láttam, sokféle emberrel találkoztam, sok mindent tanulhattam tőlük. Bohócként olyan lehetőségeket kaptam, amit máshogy nem kaptam volna, és nem lennék az az ember, aki most vagyok!

 

Mi volt a legnagyobb sikered?

Média szempontból a Late Letterman Show 2005-ben Amerikában, bár ez elég áttételes történet, ugyanis ekkor volt a Katrina hurrikán New Orleans-ban… Mi a cirkusszal csináltunk ezért egy gyűjtést. Elefánttal kimentünk a Niagara vízeséshez, és Kelien – az elefánt – lefestette a vízesést, majd ezt a képet elárverezték a Show-ban. Az ebből befolyt összeget pedig a károsultak megsegítésére fordították.

 

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Ezen el kell gondolkodnom… Nagyon sok kudarcom volt, főleg a pályám elején, amíg nem volt meg az a rutin, ami most már megvan. Nagyon sokszor falakba ütköztem, de ez mai napig előfordul, főleg felnőtteknél. Régen ennek a falnak a nem áttörése jelentette a kudarcot. Van, hogy kívülről úgy tűnik, minden rendben ment, de én belül érzem, hogy nem volt jó, és mindig a hibát keresem. Kívülről ez szerencsére soha nem látszott! Ha lenne valami fa tárgy körülöttem, akkor most le is kopognám. Az hogy belülről én meghaltam, az egy dolog, de technikailag vagyok annyira felkészült, hogy laikusnak kívülről nem látni a hibát.

 

Mi volt a legrosszabb előadásod?

Egy szakítás után… Az volt életem egyik legrosszabb előadása. Az rettenetes volt, elmondani nem tudom mennyire szörnyű. Már kosztümben voltam, és akkor szakítottak velem, mikor indultam. Az életnek vannak jó kis kanyarjai… Megpróbáltam aznap is felrajzolni a mosolyt, de nagyon szenvedtem, nem tudtam ott lenni 100%-ig.

 

Mit szeretsz a bohóckodásban a legjobban?

Nevetést látni. Azt érezni, hogy mindenki jelen van, figyel, és az én szememen keresztül láthatja a világot. Hogy elfelejtik a gázszámlát, és mindent, ami nekik probléma, és ki tudom ragadni az embereket a hétköznapokból.

 

Gyerekeknek vagy felnőtteknek jobb produkciózni?

Én azt gondolom, hogy nem érdemes ezt megkülönböztetni. A gyerek nagyon őszinte, ha neki tetszik valami, és nevet, az valódi nevetés, és nem fogja megjátszani. Az a legjobb, amikor a felnőttből is gyereket tudok csinálni, és ugyanúgy nevet.

 

2001-ben az I. Magyar Bohóc Fesztivál különdíjasa lettél. Mesélj erről!

Volt egy egyszerű megmérettetés. Magyarországon működési engedéllyel rendelkező bohócok csináltak egy extra műsort, egy nagyon hosszú bohóc show-t, ahol a nézők szavazhattak. Itt kaptam én egy különdíjat, mert jó voltam, meg ügyes voltam, meg aranyos voltam. Nagyon jó érzés volt. Nagyon furcsa dolog olyan díjat kapni, amire nem számítasz.

 

Mi a nagyobb elismerés, a közönség vagy a szakmai díj?

Közönség! Én nekik játszom! Nekem az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat. Volt egy szituáció, amikor egy apuka odajött, és elmondta, hogy én voltam az első bohóc, akin ő nevetni tudott! Egy másik apuka műsor után szintén odajött, és megköszönte, és könnyek közt mondta, hogy „Csocsó, ma én a kisfiam előtt hős lettem!”. Ha én szerepeltetek valakit a műsorban, nem az a célom, hogy rajta, hanem hogy vele együtt nevessenek, és egy számára új szituációban helyt tudjon állni! Miközben jól szórakozik mindenki.

 

Szerepeltél már az USA-ban is. Milyen volt? Mennyivel másabb ott a közönség, mint itthon?

Az itthoni közönség is teljesen más az ország különböző régióiban. A nyíregyháziakat szeretni kell, és akkor nevetnek mindenen. Nagyon nyitottak ha azt érzik, hogy szeretve vannak. Tényleg imádom Nyíregyházát! Elmondani nem tudom mennyire. Egy fix pont az életemben. Annyi mindent kaptam tőletek! Rengeteget tanultam a szakmámmal kapcsolatban is, hogy min változtassak, mitől lesz jobb. A VIDOR Fesztivál az arról szól, hogy amiket év közben próbálok beépíteni gegeket, azt nálatok tesztelem le igazából. Budapest teljesen más például. Sokkal zárkózottabbak, nagyon nehéz bevonni őket, nehezen oldódnak. Az USA meg államról államra szintén más. 42 városban voltam, minden héten más és más közönséggel kellett megküzdeni. Ez hülye szó, de tényleg. Az eleje tapogatózás volt a sötétben, aztán mire kialakult, már mentünk tovább.

 

Közeleg a VIDOR Fesztivál, aminek állandó résztvevője vagy. Milyen érzéssel szoktál jönni Nyíregyházára?

IMÁDOM! Zseniális a közönség! Édes, drága tündérbogarak! Látok felnőni gyerekeket! Van olyan kisfiú, aki tavaly bemutatta a barátnőjét, úgy, hogy 3 éves volt, amikor először léptem fel a VIDOR-on. Van olyan család, aki ha megtudja, hogy a városban vagyok, akkor azonnal jönnek! Az idei VIDOR sajnos kimarad. Egyébként mindig nagyon várom, 4 hónnappal előtte már elkezdek készülni. A VIDOR nekem egy ajándék, én ott szoktam ünnepelni, mert általában ez az évadom vége.

 

Hogy néz ki nálad egy szezon?

Május elején kezd indulni, és körülbelül a VIDOR Fesztivállal zárul. November szünet, december az teljesen tele van, január pihenés, ekkor rakom össze az új ötleteket, ilyenkor újulok meg. Februárban a farsangi időszakkal indul, március kicsit csendes, április ébredezik, május pedig már dömping.

 

Egy-egy új műsort „tesztelni” kell. Kin szoktál „gyakorolni”?

Csak a közönségen tesztelek. Technikailag lepróbálok mindent, a finomítás, csiszolgatás viszont csak a közönséggel együtt lehetséges, mert így tudom lemérni, hogy mi az, ami tetszik, és mi az, ami kevésbé. Minden műsornak van egy dinamikája, egy bevált recept, hol kell lennie a csúcspontnak, hol az elengedés, stb, ezeket itthon meg tudom alkotni. Tudok gyakorolni táncot és trükköket, hogy ezeket mindenféle körülmények között hibátlanul meg tudjam csinálni, akkor is ha a szemembe világít a reflektor, vagy ha szabadtéren vagyok és fúj a szél. Az apró kis poénok, a nüanszok, a gegek, amik mulatságossá teszik a történetet, arra csak ötletek vannak, amiket közönség előtt tudok tesztelni. Mire beérik egy szám, körülbelül egy év, és azokat a gegeket, amiket az elején használtam, a végére már szinte biztos hogy nem fogom.

 

Feleségednek, gyermekednek szoktál bohóckodni?

Nagyon szigorú apuka vagyok, de nagyon tudok gyerek lenni. Viszont ez nem bohóckodás, ez csak játék. Azt a fajta bohóckodást, amit te látsz, azt itthon nem csinálom, nem szoktam trükköket mutatni a 3 éves kisfiamnak. Bár tudja, hogy a bohóc az ő apukája. Előadásra például nem is jöhet, mert képes átvágni a tömegen, és bejön hozzám, és csinálja amit apa csinál. Szülőként imádom, viszont előadóként ez probléma.

 

Nem zavarja őket a szakmád?

Nem zavarja őket. A kisfiam még nincs olyan értelmi szinten, hogy ez zavarja, a feleségem pedig úgy ismert meg, hogy én bohóc vagyok, tehát tudta hogy mibe nyúl bele. Neki sincs ezzel semmi baja. Tudja, hogy néha elviselhetetlen vagyok, de az is csak azért van, mert egy olyan előadásra készülök, ami nekem nagyon fontos.

 

A hétköznapokban mennyire vagy bohóc?

Pont nem vagyok az. Rólam senki meg nem mondaná, hogy mivel foglalkozom. Nem a hétköznapokban kell bohócnak lennem, hanem akkor, amikor bohóc vagyok. Nem lehet minden nap, mert kiégsz és elfáradsz. Lehetetlen. Inkább építem a bohóc énem. Tegnap is volt egy sétám, és rettenetesen jól szórakoztam! Van, hogy felteszem a fülhallgatót, elmegyek sétálni és nézelődök.

 

Ilyenkor látsz olyanokat, amikből új poén, vagy új műsor születik?

Persze. A tegnapi témám a huszonévesek teljes mértékű bezárkózása volt. No kommunikáció! Vonaton ültem, fülemben az „Are you with me” című nóta szólt, velem szemben két 4-es fakkban ült 8 fiatal, és ők 8-an nyomogatták a telefonjukat. Ez akkora flash volt! Én nagyon jól szórakoztam rajta annak ellenére, hogy mennyire szomorú. A következő műsoromban ezért például benne lesz a tábla, hogy nincs Wifi!

 

A geggyűjtő sétákon kívül van valamilyen hobbid?

Tavaly építettem két konyhabútort. Lényegében mindent csináltam már, amit a ház körül lehet: térköveztem, kutat fúrtam, aknát építettem, ácsoltam. Ha olyat kell mondanom, ami igazán kikapcsol, akkor az az, ha fával dolgozom. Ugyanolyan összetett dolog, mint a bohóckodás, szóval nagyon szeretem. Mondjuk egy olyan cipőt, mint az enyém, nem tudnék megcsinálni.

 

Mik a terveid a jövőre?

Nevettetni. Nagyon nagyravágyó terveim nincsenek. Sikeres szeretnék lenni, és amíg lehet, addig ezt csinálni, mert tényleg nagyon szeretem, és feltölt! Meg ez egyébként is olyan szakma, amit a lehető leghosszabb távig lehet csinálni. Utána meg megváltom a világot!

 

Sosem féltél a bohócoktól? Mit szólsz azokhoz, akik igen!?

Én nem! A mások félelme pedig a sok olyan bohócnak köszönhető, akik megijesztik őket. Bár ennek orvosi neve is van már ha jól tudom. Köszönhető ez az amerikai filmeknek, Stephen King – Az című könyvének, illetve az abból készült filmnek. Gondolj bele, egy bohócnak élőben tényleg nagy a cipője, nagyon színes, nagyon harsány. Először ilyennel találkozni, főleg ha a bohóc nem jól méri fel, hogy mi fér bele, vagy mi nem, akkor nagyon könnyen meg tud ijeszteni egy kisgyereket, de még egy felnőttet is. Rám nagyon szoktak haragudni a kisgyerekes anyukák, amikor megkérem őket, hogy üljenek a 3.-4. sorba, ne az elsőbe. Van egy 20-30 soros színháztermem, ahol nekem olyan hangerővel és lendülettel kell csinálnom a dolgokat, amik nagyon impulzívak. És ezt először nem tudják, és nagyon haragszanak rám. Aztán a műsor folyamán rájönnek, hogy miért ültettem őket hátrébb.

 

Mennyire kell ehhez a szakmához bátorság? Volt valakivel komolyabb konfliktusod?

Hogy kiálljak a színpadra? Kell hozzá. Ahhoz hogy valakit bevonjak? Ahhoz is, mert könnyen lehet tévedni. Te tudod hogy mit szeretnél, és neked ahhoz olyan karaktert kell kiválasztani, hogy tematikailag a szám jól működjön. Vannak trükkök, amik után nem lehet nemet mondani azoknak se, akik először nem akarnak részt venni egy ilyen interaktív számban. Konfliktusig nem szabad eljutni. Ha nonverbálisan olyan ellenállás van, akkor tovább kell mennem, senkit nem szabad kimozdítani a komfortzónájából.

 

A bátorsághoz adrenalin és gyomorideg is párosul?

Akkor csinálod jól a munkád, ha igen! Ha nincs drukk és stressz, akkor nem is tudsz úgy a feladatodra koncentrálni. Tavaly a VIDOR első előadását jöttek a barátaim is megnézni, és tudták, hogy nagyon stresszben vagyok, de ez az elején nem látszott. Láttad a műsorom, sminkeltem benne. Ezen az első előadáson remegett a kezem, de olyan szinten, hogy alig tudtam vonalat húzni magamra. Ezzel buktattam le magam, hogy nem hivatalosan becsináltam… A vérnyomásom biztos volt 190, a pulzusszámom meg 100.

 

Milyen érzés, hogy idén nem veszel részt a VIDOR Fesztiválon?

Fáj a szívem! Viszont 2 napra lemegyek, megnézem. Meg kellett hoznom egy döntést, és mivel nem tudtam volna teljesen és jó szívvel ott lenni, így idén kénytelen vagyok kihagyni. Egy életbeli helyzet sajnos.

 

Mégis mivel csigáznád fel a nyíregyháziakat?

Málykiék ott lesznek! Az üzenem, hogy legyenek nyitottak, használják ki a lehetőséget, amit ez a fesztivál ad nekik, kapcsoljanak ki, szórakozzanak, és vidorogjanak sokat!

 

Nyugtass meg, hogy jövőre azért találkozhatunk Csocsó bohóccal, igaz!?

Most azt mondom, hogy igen, 2016-ban Csocsó ott lesz a VIDOR Fesztiválon!

Fél életét a vízben, Sóstón töltötte, most pedig Debrecenbe költözik. A vízimentői életforma, az elmélet és a gyakorlat már a vérében van, pedig korábban rettegett a mély víztől. 10 év vízi élet után most hivatalosan is a mérnöki pályára lép. Sokszor hallja a Baywatch! felkiáltást, bár élet-halál helyzetben még nem kellett mentenie. Újabban rákapott az olvasásra, érdeklődik a fotózás és a mozgóképek világa iránt, és most volt a diplomaosztója. Egy igazán jó beszélgetőpartner lett a júliusi hős, a nyárra való tekintettel aktuális témával. Volt évfolyamtársam, Tompa Dávid, vízimentő.

 

Csak így bele a lecsóba: mikor határoztad el, hogy vízimentő leszel?

14 évesen fordult meg először a fejemben, amikor a strandon elkezdtem dolgozni. Tizenévesen ugye kellett a pénz, hogy el tudjak menni bulizni, szórakozni, és én erre nem akartam a szüleimtől kérni, hanem már akkor megpróbáltam a saját lábamon állni. Így kerültem a strandra dolgozni.

 

Mint micsoda?

Az elején a legalja munkát kezdtem el, mondhatni bejártam a ranglétrát. Takarítottam az ablakot, ahol – mutatom – ekkora pókok voltak a pókhálóban. Utána elkezdtem csinálni a jogsimat, ahol is az oktatóm fia a vízilabdás csapattársam volt. Tőle jött az ötlet és a lehetőség, hogy van egy vízimentő tanfolyam, érdekel-e!? Mondtam hogy mindenképpen, és a következő nyáron már mint vízimentő / úszómester mentem a strandra dolgozni.

 

Ha már így felhoztad… Mi a különbség a vízimentő és az úszómester között?

A gyakorlati vizsga ugyanaz, az úszómesternek uszodatechnikai vizsga is van. Ugyanazok a mentési technikák természetesen, csak az úszómesternek ismerni kell az uszoda gépészeti jellegét. Tulajdonképpen ennyi a különbség.

 

Hol lehet jelentkezni ilyen tanfolyamra?

Igazából már a föld alatt is vízimentők bujkálnak, ha lehet ezt mondani. Nem kell mondanom, nyilvánvalóan felkapott diákmunka, hogy mindenki a strandon szeretne dolgozni. Rengeteg lehetőség van, most talán a legtöbben Újteleki Mihálynál végzik a tanfolyamot.

 

Mikor tanultál meg úszni? Gondolom tudsz…

Nyilván… Ha jól emlékszem 6-7 éves koromban tanultam meg. Ami érdekes, hogy én eleinte rettegtem a mély víztől. Amíg úszásoktatásra jártunk, 1 évig nem is mertem mély vízbe menni. Amikor végül bemerészkedtem, az úszásoktatóm rögtön ajánlotta, hogy menjek úszóedzésekre az Arany János Gimibe. El is mentem, és innentől egyenes út vezetett az úszás szeretetéhez, majd a vízilabdához.

 

Azt hittem kisebb korodtól lételemed a víz, és mondjuk már az oviban is vízcsepp volt a jeled.

Nem. Katicabogár volt, és én választottam magamnak, mert aranyos volt a képe. Tetszett, amikor elém rakták. Nem is biztos hogy felfogtam mit választottam.

 

Az óvoda után milyen iskolákba jártál?

A Móra Ferenc Általános Iskolában kezdtem, ahol „D”-s, angolos osztályba jártam. Ez is érdekes, mert 2.-ban úgy működött nálunk, hogy megírtunk egy felmérőt, és az alapján besoroltak minket, hogy általános, angolos vagy számítástechnikai osztályban folytatjuk. Én az angolosba akartam menni, bár a matekom jobban sikerült és a számtechesbe akartak tenni. Akkor most egy volt osztálytársaddal csinálnád az interjút. Középiskolába felvettek volna a Zrínyibe is angol tagozatra, de nem szerettem volna oda menni, mert az ottani társaság valahogy nem nagyon tetszett, az Eötvös sokkal családiasabbnak tűnt, így végül oda mentem. Aztán gondolkodtam, hogy pénzüggyel vagy mérnökséggel foglalkozzak, és mérnöki pályára kerültem, amit idén nyáron a Debreceni Egyetemen el is végeztem, most volt a diplomaosztóm.

 

Végülis miért nem a pénzügyi vonalat választottad?

Nem akartam pénzzel foglalkozni, és pénzt számolgatni, valami kreatívabb, változatosabb dologra vágytam. Nem tudtam volna azt elképzelni, hogy egész nap számolok és bért fejtek, eldöntöm, hogy ki mennyit keressen, vagy hogy tudunk a pénzből pénzt csinálni. Szerintem kicsit etikátlan, vagyis nekem nem lenne lelkem hozzá. Ezen túl, szeretem az agyamat használni, lekötni, gondolkozni, újítani és tervezgetni. Ehhez jobban passzolt a mérnöki munka.

 

Akkor kis korodban sokat legóztál gondolom.

Rengeteget! Imádtam a legót, és a mai napig megvan, és bár titok, de neked elárulom, néha előveszem. Megvettünk ilyen-olyan legókat, összeborítottuk, és a nagy egészből kezdtünk építeni robotokat, autókat, mikor mit. Szerettem ezzel játszani, és szerintem egész jól is sikerültek az építmények. Testvérem szintén ilyen volt, neki néhány kreációja ma is otthon, egyben van.

 

Szüleid mivel foglalkoznak? Mit szóltak, hogy Te vízimentő leszel?

Édesapám csőszerelő és hibaelhárító egy helyi cégnél. Édesanyám pedig adminisztrátorként dolgozik, iktatásokat végez. Neki is van egy főiskolája, itt végzett a Nyíregyházi Főiskolán Gazdálkodási és menedzsment szakon. Mit szóltak hozzá? Igazából ekkor már egy jó ideje a strandon dolgoztam, ahova bekerülni nehéz, és kikerülni is. Nagyon sok mindent kell csinálni, hogy elküldjenek. Örültek neki egyébként, főleg annak, hogy saját lábon igyekeztem megállni. Volt egyébként egy év, amikor kihagytam ezt a nyári munkát. Akkor elgondolkodtam, hogy ez azért igen nagy felelősség. Rád bíznak egy egész medencét, és ha ott valaki ne adj Isten belefullad, akkor azért Te vagy a felelős. Szóval pihentem egy évet, hogy benőjön a fejem lágya.

 

Most ha jól tudom, van barátnőd. Ő hogy viseli, hogy a párja egész nyáron bikinis lányokat néz?

Persze, ez elhangzik nálunk is elég sokszor, de nem csinál belőle túl nagy ügyet szerencsére. Tudja, hogy hűséges típus vagyok, és soha nem csinálnék semmi olyasmit, amiből akármilyen gond lenne. Szóval nálunk ebből nincs probléma.

 

Jellemző a vízimentőkre, hogy jó pasik, kidolgozott testtel. Ez előírás? Mert azért Te sem mindig így néztél ki…

Most amúgy nagyon elhíztam. Az elején egyébként nem törődtem ezzel, aztán az egyik munkatársammal úgy döntöttünk, hogy jó, akkor nézzünk ki úgy, ahogy a filmekben. Aztán 2-3 éven keresztül ezért edzettünk, hogy minden nyáron jól nézzünk ki. Voltak olyan diákmunkás kollégák, akik mondták, hogy más strandokon ez abszolút nincs így. Máshol nem olyan jóképű, jó testű vízimentők vannak, mint nálunk. Ezt nem nagyképűségből akarom mondani, félre ne érts. Mi tettünk, és igyekszünk tenni azért, hogy ez így legyen.

 

Mennyire kell levakarni magatokról a fiatal lányokat?

Annyira nem jelent ez gondot. Vannak éjszakai fürdőzések, ahol a lányok isznak, és hát… tudjuk hogy megy ez. Volt 1-2 olyan alkalom, hogy ölelgettek, fényképeztek volna, de alapvetően megvan a lányok tartása is. Meg régebben hallottuk a tipikus szituációkat, hogy ötletelnek, hogy vajon mit kell tenniük, hogy a vízimentő beugorjon értük. Ezeket tudjuk kezelni.

 

Mi volt a legnagyobb sikered?

Volt egy húzós szituáció, amit nem tudom, hogy elmondhatok-e. Annyi volt a lényeg, hogy előző este buli volt, és kicsit másnaposan mentem el dolgozni. Ha valakinek ismerős az Olasz medence, tudja, hogy ott van egy kék csúszda, ami nem egy nagyon életveszélyes csúszda. Ez a helyszín. Úgy kezdődött a napom ugye, hogy bementem, félig aludtam, félig ébren. Fent voltam a hídon, ahol sütött a nap, és ettől eléggé rosszul lettem. Mondta a munkatársam, hogy üljek le az árnyékba a kék csúszda mellé, ahol picit elbóbiskoltam. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy érkezik valaki a csúszdán. A következő pillanatban mikor emeltem a szemhéjam – egy pislogásból szinte – már ugranom kellett a hölgy után. Nyilván a körülmények miatt volt ez siker, ha lehet így mondani. Szintén ennél a csúszdánál volt, amikor egy apukát és a fiát kellet menteni.

 

Egyszerre kettőt!? Itt mi volt a szituáció?

Fogta a gyerekét… Ugye amikor valaki elkezd fuldokolni, akkor bepánikol. Apuka beérkezett a medencébe a fiával az ölében. A medence alja csúszik, és pont úgy érkeztek, hogy megcsúsztak, és víz alá kerültek. Apuka feltolta a fiát, de akkor ő került víz alá. Ahogy feljött, a gyerek került le. Szóval így oda-vissza vagy 4 alkalommal váltották egymást, de addigra odaértem, a hóna alá nyúltam és lábra állítottam. Aztán 10 percig ültek a medence szélén maguk elé bámulva.

 

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Bele nem fulladt vízbe senki, szóval ha ilyen kudarcra gondolsz, nem volt! Ha az ember elveszti a türelmét, és az érkező vendégeket ki kell tessékelni a medencéből, akkor az rossz párosítás. Volt 1-2 alkalom, amikor nem úgy szóltam nekik, ahogy kellett volna. Az ilyen kommunikációbeli dolgokat megbántam. Volt egy vicces eset, ami után kaptunk fejmosást is. A vendégekkel vízipisztolyoztunk, és játszottunk. Ez egy munkahely, itt ilyet nem lehet, fegyelem van! Ez nem vízimentői szemmel kudarc, inkább arra vonatkozólag, hogy hogyan végzem a munkám. Vízimentőként nem volt különösebb kudarc, legalábbis én nem könyveltem el magamban semmit annak.

 

Volt már olyan, hogy effektíve életet kellett mentened?

Élet-halál helyzetre gondolsz? Nem volt. Első sorban a baleset-megelőzés a feladat. Ezért van nálunk síp, ezért kiabálunk, vagy ordítunk a strandolókra néha. Ez lehet, hogy a vendégeknek nem tetszik, hiszen elmennek pihenni, és mi rájuk szólunk. Nem kellemes érzés egyikünknek sem, de inkább ránk haragudjanak, minthogy kitörjék a nyakukat, vagy mentőt kelljen hívni.

 

Aktuális kérdés, sokan mennek vízpartra nyaralni, mik a szabályok? Mikre kell odafigyelni?

Minden medencénél más szabályok vannak. A legtöbb gond nálunk azzal szokott lenni, hogy vízbe érkezés után nem hagyják el azonnal az érkező medencét, pedig már jön a következő csúszó. Erre jó lenne odafigyelni. A nagyobb gond, amikor valaki megiszik egy jó hideg sört. Vagy kettőt. Vagy még többet. Ez kombinálódik a meleggel, és akkor vagy a nem megfelelő viselkedés jelent gondot, vagy a rosszullét. Szabadtéri vizek esetén teljesen mások a „szabályok”. Veszélyesebbek, mert nem látni a víz alját és hirtelen mélyül. Ott, ha a fuldoklásra utaló legapróbb jelet látjuk, azonnal menni kell.

 

Mit szeretsz ebben az egészben a legjobban?

Jó dolog kint lenni strandon, de az embernek egy idő után elege tud lenni mindenből, így ebből is. A legjobb talán a társaság. Nagy strand, így lehetőségünk volt igazi nagycsaláddá kovácsolódni, mert minden nyáron tényleg ugyanazokkal az emberekkel találkoztam. És itt mindenkit értek, a takarítótól kezdve a büfében dolgozókon át a vendégekig.

 

Mit csinálsz, amikor nem ezt?

Mostanában rászoktam arra, hogy rengeteget olvasok, főleg olyanokat, ami kapcsolódik a fantasy-hoz. Könyvek, képregények, kalandregények. Tanulok, amikor tanulni kell, és imádok biciklizni. Illetve mindenféle mozgóképet megnézek, legyen az film, reklám, videóklip, vagy bármi.

 

És nem csak a mozgóképek érdekelnek, hanem a fotózás is. Legalábbis az interjú előtt erről is beszélgettünk.

Így van. Szerintem nincs nagy szakadék a mozgó- és az állókép között, bár Te ebben jobban benne vagy, jobban értesz hozzá. Volt egy időszak, amikor terveztük az egyik barátommal, hogy házi készítésű filmet forgatunk. Témája a nagy semmi, ugyanakkor minden. 1-2 tizenéves gondolatairól és sztorijairól szólt volna. Elmélkedés, hogyan látják és élik meg ők a mai világot. Aztán az iskola miatt ebből végülis nem lett semmi, meg ugye ennek van egyfajta költségvonzata is, pénzünk sem volt rá.

 

Mi az amit még esetleg szerettél volna kipróbálni?

Nagyon jó kérdés… Kiskoromban kukásautó-vezető szerettem volna lenni. Dolgoztam éjszakai bárban pultosként, fiatalként az nagyon vonzott. Mást nagyon nem akartam, mert a vízimentős munkával elégedett voltam. Jó volt az angolom, ezért az is megfordult a fejemben, hogy esetleg ezzel kezdjek valamit, és fordítónak álljak például, de akkoriban volt egy negatív kialakult képem az olvasásról, így nem igazán tudott volna lekötni.

 

És most mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék gépészmérnökként minél jobban helytállni. Nagyon szeretem ezt a szakmát. Ami a csövön a kifér! Egy elismert mérnök szeretnék lenni, és megteszek mindent azért, hogy azt mondják majd rám, hogy „Igen, ő a Tompa Dávid!”. Ezért szeretném most minden lehetőségből a maximumot kihozni. Gépjárműtechnikai szakirányon végeztem, sokáig az Audinál vagy a Mercedes-nél szerettem volna elhelyezkedni, de már rájöttem, hogy ezeken kívül is van élet, ami érdekes lehet.

 

És a vízimentősködéssel mi lesz?

Ezt nem lehet elfelejteni. Az, hogy Sóstón tudtam dolgozni, egy eszméletlen nagy plusz az én életemben. Az egyik munkatársammal tervben volt, hogy magunkra tetováltatjuk Sóstó irányítószámát. 10 évet dolgoztam ott, a versenyúszói és vízilabda edzések is itt voltak, tehát gyakorlatilag a fél életemet eddig itt éltem. Nyilván ha meglátok majd egy fuldokló embert bárhol, bármikor, akkor tenni fogom a dolgom, és elő tudom hozni a bennem szunnyadó vízimentőt. Még az oktatóm mondta anno, hogy vízimentőként kötelesek vagyunk figyelni és segíteni mindenkinek munkán kívül is!

Mennyire szokott eleged lenni a vízből?

A vízből nem. Víz nélkül nem tudok meglenni. Az hogy én elmenjek nyaraláson strandolni, az felejtős. Esélytelen… A vízpartot szeretem nagyon, de ha a társaság azt kívánja, akkor nyilván elmegyek strandra is, viszont azt élvezni nem igazán fogom.

 

Jut eszembe. Női vízimentők vannak?

Igen! És meglepően ügyesek. Most van olyan kolleginám a strandon, aki férjes, 35 éves, és vízimentőként dolgozik. És nagyon profi.

 

Csak egy szót mondok. Baywatch.

Rengetegszer megkapom. Amikor meglátják az embert piros gatyában, félcsupaszon, napszemüvegben csajokat bámulni síppal a nyakában, akkor kikerülhetetlen a szóhasználat. Már csak a piros bója hiányzik. A filmet, a csajokat megnéztem, de sose voltam rajongó.

 

Nem foglalt el akkora helyet a szívedben, mint Sóstó…

Hát nem. És ha egyszer gyerekem lesz, bárhol legyek is, külföldön, vagy a Dunán-túlon, elhozom ide, és megmutatom, hogy „Apád itt dolgozott!”. Jó ide visszajönni!