Hamarabb tanult meg énekelni, mint járni. – tartja a mondás. Ez nála is elmondható, és az éneklésnél már csak zongorázni tanult meg korábban. Lételeme a zene, szinte minden zenei stílusban megtalálja önmagát. A színpadon mindig a legjobb formáját hozza, és a benne lévő érzéseket megpróbálja maradéktalanul átadni közönségének. Már többször bizonyított zenekarával, a következő lépcsőjük pedig a VIDOR nagyszínpad! Szeptember embere, Cserepánya Miroszláv.
Kezdjük a legkézenfekvőbb kérdéssel, ami a nevedből adódik. Mikor és hogyan keveredtél Magyarországra?
Nekem az őseim Magyarországról származnak, én egyébként Kárpátalján születtem, Ungváron 1985. március 9-én. A rendszerváltozás után a családomból szépen lassan mindenki elkezdett kiszállingózni. Az első indíttatás a visszatelepülésre az volt, hogy ott kint nem volt megfelelő az általános- és középiskolai képzés. A szüleim is és én is úgy gondoltuk 11-12 éves koromban, hogy itt megfelelő színvonalon tudom majd folytatni tanulmányaimat, és könnyebben fogok boldogulni.
Magyarul beszélni itt kellett megtanulnod, vagy Kárpátalján?
Én 100%-ig, színtiszta magyar vagyok, a nagyszüleim se tudtak egy árva kukkot sem oroszul, sem ukránul, talán nagyapám egy alap szinten. Én egy pici faluban nevelkedtem, ahol a lakosság 90%-a magyar volt, így természetesen én is magyarul szólaltam meg. Az már csak egy járulékos dolog, hogy az akkori rendszerben, ha bementem egy boltba, három különböző nyelven is kérhettem azt a kiló kenyeret, így megtanultam perfekt oroszul is.
Azt tudod hogy a nevednek van-e magyar megfelelője?
Nagyon sokat nyomoztam utána, hogy mikor van a valódi névnapom, mert sokáig nem tudtam. 2003-ban találtam egy kibővített naptárt, ott pedig a július 3-át, tehát a Miroszláv a magyar Kornélnak felel meg, de az életben nem fogom megváltoztatni a nevem! Tükörfordításban ilyen békeszerető, béketűrő embert jelent. Meg azt is tudom, hogy Csehországban, Lengyelországban, minden országban más-más napra esik.
A zenével mikor és hogyan kerültél kapcsolatba?
Gyakorlatilag kisgyerekkoromban, 2-3 évesen. Anyukámék azt mesélték, hogy aktívan szólt Jackson-nak a Thriller albuma, én pedig arra ráztam a fenekemet. 4 évesen már templomban énekeltem szólistaként. Mélyen vallásosak voltak a nagyszüleim, ezt örököltem, így kerültem a templomba, és kezdődött el gyakorlatilag az egész.
És hogyan folytatódott?
Harmadikos általános sulis koromban költöztünk egy nagyobb városba, és mivel engem nagyon érdekelt a zongora, meg alapvetően a zene, és megvoltak a lehetőségek, hogy ebben az irányban tanuljak, a szüleim beírattak egy ilyen iskolába. Szóba került a hegedű is, a tangóharmónika is, de én azt mondtam, hogy nem, csak és kifejezetten a zongora az, ami vonz.
Szülők, testvérek mennyire támogattak ebben?
Testvérek nem, mivel egyke vagyok, abból is az irigyebb fajta. Nem adok a csokimból, nem adok a banánból, semmiből nem adok. A szüleim és a keresztszüleim viszont 100%-osan támogattak, beleértve az unokatestvéreimet. Megvolt a zongora, megvolt az elektromos billentyűzetem, otthon bármikor gyakorolhattam, senki nem szabott gátat. Olyannyira nem, hogy 8 évesen már egy stadion előtt játszhattam. Egy határ melletti kisváros futballstadionjában tartották mindig a zeneiskola nyárzáró gáláit, és én ott kaptam szerepet. Egyébként a szüleimnek is volt némi kapcsolatuk a zenével. Édesapámnak volt próbálkozása, ilyen tipikus garázszenekar formájában, nagyapám viszont nagyon jól énekelte a magyar nótákat, nagymamám templomi kórusban énekelt.
Ilyenkor általában azt szokták mondani a szülők, hogy gyerekem, zenéből nem lehet megélni. Neked nem mondták, hogy keress valami rendes szakmát?
Nem, mivel rögtön az elején kiderült, hogy az átlagtól sokkal komolyabban veszem a zenét, és egész kis koromban komoly céljaim voltak. Volt, akinek az volt a célja, hogy este lemenjen focizni. Nekem az volt a célom, hogy másodikosként negyedikes darabokat játsszak, negyedikesként pedig nyolcadikosakat. Gyakorlatilag lételemem lett, hogy zenéljek.
Szóval beköltöztetek Nyíregyházára, és…?
A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban tanultam. Kárpátalján is úgy nézett ki, hogy jártam egy középiskolába és mellette még külön zeneiskolába. Itt is így történt, a gimi mellett a Vikár Sándor Zeneiskolában tanultam tovább 4 évig. Majd irány a főiskola. A 8 osztályos gimi időszaka alatt lett egy mentorom, akit a mai napig nagyon szeretek és tisztelek, ő Vargáné Belinszki Etelka, ének-matek tanár a Kossuth Gimiben. 2003-ig, amíg – hála neki – juniorban indultam profi népdaléneklési versenyeken, mindent megnyertem. Országos versenyeket is, és tulajdonképpen itt kezdődött az éneklés része, amikor már nem csak egy zongora mögé bújtam. Később a klasszikus zenét abbahagytam, többféle ok miatt. Éreztem, hogy ez keretek közé szorít. Ez volt később a népzenével is. Úgy éreztem önmagában már nem tud újat adni. 2001-ben kerestek meg a Kossuth Gimiben, hogy játsszak egy zenés daljátékban. Ez bejött annyira, hogy 19 éves koromig ilyen zenés daljátékokban játszottam. 2005-ben kezdtem el foglalkozni a könnyűzenével úgy igazából és így lett egy új igazi mentorom, Kazár Paja.
Jelenleg hány zenekar tagja vagy?
Folkfusion Band, amivel a VIDOR Fesztiválon találkozhatnak legközelebb; a Cool Company, ami régebben Dimenzió zenekar néven futott; illetve van egy másik, ami kifejezetten a saját kedvtelésemre játszik funky, soul, r’n’b dalokat, tehát ez a tipikus feka stílus húzható rá, ez pedig a the Ziller’s Stuff.
Ezek közül melyiket érzed leginkább a sajátodnak?
Nekem is megvan a saját stílusom. Egy nagyon jó zenész kollégám évek óta külföldön dolgozik, ő mondott egyszer egy nagy életigazságot: „Egy művész nem akkor igazán művész, ha mosolyogva és jókedvvel előadja azt amit szeret, hanem akkor igazán művész, ha ugyanígy, profizmussal adja elő azt is, amit nem szeret.” Vannak ezekben a zenekarokban átfedések, de ami a leginkább közel áll hozzám, az a Folkfusion és a Ziller’s Stuff.
Hogyan születnek a dalok? Maradjunk a Folkfusion Band-nél.
Az első koncepció az volt, ami a nevében is benne van. Folk és Fusion. Tehát van valamilyen népzene, és beleépítünk valamilyen mai groove-ot, például funkyt, rock stimmt és még sorolhatnám. Később rájöttünk, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő mód, ezért elkezdtünk dalszövegeket írni. Hangulatfüggő egyébként. Ha én írtam valamit, akkor először volt meg a dal, aztán építettem rá a szöveget. És persze mindig úgy próbáljuk, hogy azért legyen valami mondanivalója is a szövegnek.
Van olyan zenekar, amelyik inspirál Téged, esetleg valaki, aki példaképnek mondható?
Példakép? Jackson. Legeslegnagyobb! Ezt a fajta érzést inkább a Ziller’s-ben tudom igazán kiélni, ez teljesen másfajta irányvonal. A Folkfusion összetettebb, ezért nem emberekre vagy zenekarokra szedném szét, inkább stílusirányzatokra. Belefűzöm az amerikai underground rappet, rythm groove-okat például, és minden olyan mást is, amit úgy látok, hogy jó, és passzol az én stílusomhoz (is).
Jelenleg van kedvenc dalod, ami most nagyon benne van a füledben?
Ez furin fog hangzani, mert ettől a stílustól teljesen eltérő dalok vannak a fejemben. Mr. Probz – Waves például, mert az egy dolog, hogy tuc-tuc muzsika, de én ilyenkor megkeresem azt az énekest, aki előadja, és úgy megint más hallgatni. Aki nagy ikon még nálam, Justin Timbarlake évek óta. Az ének- és tánctudása, a zenekara, a zenéi, az, hogy több hangszeren játszik, hogy mindig jól néz ki. Megköveteli magától és maga körül a profizmust. Vagy mondhatnám most Sam Smith-t is, Rudimental vagy Prodigy, ők mind-mind vérprofik.
Elég összetett ízlés. Gyakorlatilag bármit meghallgatsz.
Egy kivétel azért van.
Kitalálhatom? Mulatós zene!?
Talált! Nem vagyok érte odáig. Felsőbb szinten szabályoznám, hogy ne lehessen játszani. Ez nem autentikus népzene, és senki nem tudja nekem megmagyarázni, hogy abból származik. Van Parno Graszt, Ternipe, vagy Csík zenekar vagy a 100%-os tisztaságú cigányzene. Ezek autentikusak, ezeket szívesen meghallgatom, de mulatóst, ha lelőnek se! Óriási szakadék van a két irányzat között.
Gondolom nem csak abból élsz, hogy énekes és zenész vagy. Polgári foglalkozásod van?
Természetesen van. Emberekkel foglalkozom. Én azt vallom, akkor lehetek igazán ember, ha művész is és polgár is vagyok egyben, és ezt a kettőt ötvözöm. Mindkét részében emberekkel foglalkozom. Az egyikben érzelmeket közvetítek, a másikban igyekszem segíteni nekik. Mondjuk úgy, adminisztrációs munka. A zenélés egyébként nem a munkám, a hivatásomnak tekintem. „Nehéz kenyér, de szép szakma.”
Vége a munkádnak, ki kell kapcsolódni egy kicsit. Nálad ez hogyan történik?
Két nagy hobbim van. Több évvel ezelőtt én 60 kg voltam, egy ilyen valódi egyszálbél kölyök. Aztán jött egy fordulópont, és azóta egy másik életérzésem az edzés, ezzel tudok igazán kikapcsolódni. A másik hobbim pedig a számítógépes játékok. Igen, bevallom, „kocka” vagyok, és imádok az lenni! Valaki drogra, piára meg nőkre költi a pénzét. Én inkább táplálék kiegészítőkre és elektronikára. Mondjuk sorozatokat is szeretek nézni, az már lehet, hogy inkább függőség. Nagy kedvenc az Odaát vagy például a Vámpírnaplók. Szeretem a misztikus dolgokat.
Mi a legnagyobb siker, amit úgy gondolod, hogy eddig elértél az életedben?
Lengyelországban 2010 januárjában egy segélykoncerten 11 ezer ember előtt léptem fel a Folkfusion-nel. Hatalmas élmény volt. Nagy siker még, hogy 2012-ben nulláról kb ezer főre töltöttük meg a MR2 színpad nézőterét a Hegyalja Fesztivál utolsó napján, 10-ből 9-es kritikát kaptunk. Mészáros Árpád Zsoltnak nagyon sok koncertjén közreműködtem, ezek mind teltházasak voltak. És persze vannak kisebb sikerek, de hogy melyik a legnagyobb? Hmmm… Nagyon jó kérdés… Legyen a tavalyi VIDOR Fesztivál. Amikor csak megálltunk a téren játszani, és pillanatok alatt feltöltődött a tér emberekkel. Na az nagyon feltöltő élmény volt, és ott éreztem, hogy na igen, értékes, amit csinálunk!
Ha ekkora sikerek vannak, akkor lennie kellet kudarcnak is.
Voltak, igen, hiszen ez nagyon komoly árnyoldallal rendelkezik. A legnagyobb az volt, amikor 2009-ben egy MÁZS koncerten nagyot akartam alakítani, beleadtam mindent, és egy neves honlap fórum oldalán nagyon lehúztak, hogy mit keresek én ott, meg belerondítottam a koncertbe. Ekkor jött a fordulópont. Rosszfiút akartok? Megkapjátok. Szakállt növesztettem, izomzatot építettem, és jobb lett a kiállásom. Ez volt a mélypont. Mérges voltam és csalódott, igazságtalannak éreztem.
Evezzünk vissza kellemesebb vizekre. Hogyan kerültetek idén a VIDOR nagyszínpadára?
Ez egy hosszú érési folyamat, ezért nagyon megtisztelve érzem magam. 2007-ben a kisszínpad még a Krúdy Mozi parkjában volt, először ott léptünk fel. Az a kiállás, meg a mostani, ég és föld. 2008-ban megint kisszínpadra kerültünk, de még az is más elképzelések alapján valósult meg, egyik sem volt az igazi. Szóval ebben az ideiben benne van 7 év munkája, hogy minőségileg is be tudjuk vállalni a Nagyszínpadot. Mikor megtudtam, nem is öröm volt bennem, inkább megnyugvás, hogy végre! Beértünk! Egyébként nem tudom, hogy mi alapján választják ki a nagyszínpados fellépőket.
Hogyan készültök? Mennyire izgulsz?
9 éve mondhatom magam idézőjelben profi zenésznek úgy, hogy profikkal vagyok körülvéve, profi színpadokon állhattam. Most még annyira nincs nagy izgulás, majd ott, mielőtt felmegyek a színpadra, 5 percig, míg megindulok, és felérek. Ennyi kell. Akiben ennyi sincs, azt nem érdekli, hogy mit csinál a színpadon. Engem érdekel, én nagyon akarom élvezni majd azt, ami ott történik. Szinte minden nap próbálunk, amit azért nem könnyű összeegyeztetni, hiszen senkinek sem csak ez van az életében. Ezek általában hibakereső próbák. Ilyen-olyan apróbb hibákat kijavítunk, visszajátszunk, megint megnézzük, ötletelünk min lehetne még javítani.
Tervek a jövőre vonatkozólag?
Zeneileg egy Sziget Fesztivál, majd külföld. Mi önerőből építkezünk, így sokkal nehezebb bármit is elérni, viszont ha eléred, jobban értékeled, és tartósabb az eredmény. Persze vannak ugródeszkák, például egy tehetségkutató, de én nem látom értelmét, nem észszerű eladni magunkat. Magánemberként terv pedig a család, gyerek. Van egy gyönyörű szép menyasszonyom, vele már tervezzük az esküvőt, a gyereket, de ezek távlati tervek. A párom is művész, táncos, tehát nálunk nincsenek súrlódások, nincs féltékenykedés, tudja, hogy ez mivel jár. Most érzem magam stabilnak.
Volt valamilyen extrém koncert utáni élmény? Teszem azt, valaki a talpát akarta aláíratni?
Vannak dolgok, persze. A Margit szigeten kordonok közt kellett haladnunk, és szóltak a biztonsági őrök, hogy még véletlenül se nézzünk oldalra sem, csak egyenesen előre! Ó gondoltam én csak a zenész vagyok, mit dumál, alig aludtam. Egy pillanatra kibillentem, gyakorlatilag, ha nem fog meg, lecibálják rólam a pólóm. Vagy van, hogy plüssállatokat dobálnak fel, vagy hülyeségeket ordibálnak a színpad előtt és azt bírd ki röhögés nélkül. Intelligensen kell ezeket is kezelni.
Volt olyan, hogy elfelejtetted a dalszöveget?
Sokszor. El is szoktam mondani koncerteken, hogy van a Szerelem című szám, aminek olyan a szövege, hogy most már nagyon tudom, de az elején sokat kellett puskáznom. Volt, hogy részeket hagytam ki, szöveget cseréltem fel, versszakokat, sorokat. De ez a művészi szabadság! Imádom a művészi szabadságot. A lényeg hogy nagy hülyeséget ne mondjak.
Új lemez?
Hamarosan! Dolgozunk rajta. Zűr az űrben címmel. A többi titok.
Nagyon sejtelmes. VIDOR-on hallhatunk belőle új dalokat?
Természetesen! Ha már nagyszínpad, akkor kell, hogy legyen benne egy kis újítás. Persze vannak régebbi dalok, amikhez ragaszkodunk, például „Mikor legény voltam”, „Anglia”, stb. Még ha van aki azt mondja, hogy elcsépelt, akkor is játsszuk, mert ezeket már ismerik, és nekünk is ad valamiféle plusz töltést.
Miért éri meg zenésznek lenni? Akik most feltörekvők, miért ne adják fel?
Nemrég egy jó barátommal beszélgettem pont erről. Ha csinálod, akkor teljes erőbedobással csináld. Legyen része a napodnak, a kapcsolataidnak, az életednek, a lelkednek! Ha befejezed, és szimbolikusan lerakod a mikrofont, akkor tudd, hogy a lelkedből leszakítasz egy részt. És azt az ürességet, amit ott érzel, semmivel nem fogod tudni kitölteni. Egy zenész csak a zenével, egy táncos csak a tánccal, egy fotós csak a fényképezéssel, egy író csak a tollával vagy billentyűzetével. A lelkünk része! Aki feladja, az saját magát teszi tönkre, mert azt az űrt semmivel nem tudja pótolni.
Ez tökéletes végszónak! Két rövid kérdés azonban még felmerült bennem. Profinak tartod magad?
Igazból nem tudom manapság mit jelent az, hogy profi. Amikor kiállok a színpadra, profi módon oldom meg a rám bízott feladatot, hiteles akarok lenni, és ha ebből indulok ki, akkor igen, profi vagyok a magam nemében. Végigjártam a ranglétrát, és még most is járom. Ez lehet, hogy kicsit beképzeltségnek tűnhet, de hogy kívülről mit gondolnak az emberek, az egy dolog. Nálam sokkal önteltebb emberek vannak tizedannyi tehetséggel és hozzáértéssel és én soha nem szólom le őket, mert nincs jogom és nem az én dolgom, hogy ítélkezzek mások felett. Egy operaszínházban nem állnám meg a helyem, mert nem azt tanultam, az nem én vagyok. Mindenki a saját műfajában lehet és legyen profi. Én már több helyen letettem a névjegyemet, léptem fel sok ezer ember előtt. Már nem félek felmenni a színpadra. Volt amikor úgy mentem fel, hogy kiálltam, és remegett a kezemben a mikrofon, de ezt is felvállalom. Így épül fel a dolog.
Boldog vagy?
Az ember boldogsága sok pici örömből épül fel. Ha ezeket összerakom, akkor igen, az vagyok. Elégedett nem, mert soha nem vagyok elégedett magammal, maximalista vagyok. És pont ez hajt előre. Hogy még, még, még! Ha elégedett lennék magammal, na akkor lennék beképzelt.
Csak így tovább! Találkozunk a VIDOR Fesztivál Nagyszínpadán szeptember 3-án 19 órától!
