Dr. Bulyáki László – állatorvos

Ritka az olyan ember, aki már általános iskolás korában határozottan eldönti, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Ő ilyen. Eldöntötte, és tudatosan haladt az úton, amit kijelölt magának. Ennek talán jutalmaként 2015-ben elnyerte a Kedvencek Állatorvosa díjat, méghozzá második alkalommal. Fiatal korában úgy gondolta, egyedül fogja leélni az életét, ma már nem tudja elképzelni magát a családja nélkül. A legkülönfélébb állatok fordultak meg a keze alatt, kígyón is végzett császármetszést. Februári hősünk dr. Bulyáki László, a Barzó Állatgyógyászati Centrum állatorvosa.

 

Először is gratulálok a Kedvencek Állatorvosa Díjhoz, amit 2015 év végén (újra) Te nyertél el! Mesélj erről egy kicsit.

Köszönöm szépen! Ez egy országos szavazás eredménye. Az ügyfelek, kutya- és macskatartók online szavazhatnak a kedvenc állatorvosukra, és a szavazatok alapján kapunk egy pontszámot. Ezen felül ki kell töltetni egy pár kérdéses kérdőívet, az alapján is kapunk egy pontszámot, és az összesítés alapján ítélik oda a díjat, ami idén már második alkalommal hozzánk került. Hírlevélben, Facebook postban és a rendelőben igyekeztünk népszerűsíteni a szavazást, hiszen itt a szavazók is nyerhettek.

 

Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy Te nyertél?

Nagyon jó, mert nem számítottam rá. Főleg az elsőnél volt sokkhatás, de a másodikra is rácsodálkoztunk. A szavazás ideje alatt mi sem lájuk, hogy hogy áll a szavazás, egyszer csak hívnak, hogy „Gratulálunk!”. Természetesen nagyon jó érzés, hiszen ez egy pozitív visszajelzés.

 

Méghozzá egy különleges formája. Szoktál-e más módon visszajelzéseket kapni?

Szoktunk persze. Bár sajnos a negatív dolgok mindig jobban előtérbe kerülnek. Ha valami nem úgy sül el, arra mindig jobban figyelnek, ez tipikus emberi dolog. A legjobb visszajelzés pedig az elégedett ügyfél. Ezért dolgozunk nap, mint nap, és ez nagyon nehéz és kihívásokkal teli dolog, ráadásul egy igen lassú folyamat. De a szájról szájra terjedő jó hírnév nagyon sokat jelent.

 

Mátészalkán születtél. Hogyan vezetett az utad Nyíregyházáig?

A megye szülöttjeként mindig is itt szerettem volna maradni, és mindig mindent ide terveztem. Az Esze Tamás Gimnáziumba jártam biológia, kémia szakra, mert már akkor is tudtam, hogy állatorvos szeretnék majd lenni, ahhoz pedig ezek a felvételi tárgyak. Utána a Szent István Egyetem Állatorvos-Tudományi Karára jártam, de a gyakorlataimat mindig ide, a megyébe szerveztem, hogy minél jobban megismerjem a helyi viszonyokat.

 

 

Valamilyen szintű összehasonlítási alapod azért van más városokkal. Miket tapasztaltál?

Sok rendelőt meglátogattam, ha szabadságra jöttem, akkor is sokszor a rendelőkbe mentem tanulni és tapasztalni. Kicsit burokélet volt ez. Minden rendelőnek meg van a saját kis légköre és stílusa. „Ahány ház, annyi szokás.” – szokták mondani, ezért nem igazán érdemes összehasonlítani. A budapesti vonal egészen más, mint a vidéki. Az emberek alapvetően egyformák, mindenhol van mogorva, és kedves is. Inkább az határozza meg a hangulatot például egy rendelőnél, hogy mennyire támaszkodnak a tenyészetek ellátására, vagy mennyi állatvédő szervezettel vannak kapcsolatban. Mindenki más gondokkal küzd, másképp van leterhelve. Nagyon türelmesnek kell lenni ebben a szakmában, mert nagyon sokrétű elméleti és gyakorlati tudást igényel.

 

Te mennyire vagy türelmes?

Nem vagyok az. Nem úgy nézek ki, tudom, de nem vagyok az, főleg nem magammal. Szeretek haladni. Van egy feladat, amit minél gyorsabban és jobban meg kell oldani. Sokat fejlődtem egyébként. A gyermekem születése után kezdődött nekem ez az iskola. Kemény volt, de látom az eredményt. Főként azokkal vagyok türelmes, akiknél látom a befogadást. Akik nem csak jönnek, hogy segítsek, de meg is hallgatják, amit mondok, esetleg még meg is fogadják. Nehéz, mert a kutya nem tudja elmondani, hogy mi a baja, a gazdikra vagyok hagyatkozva, de ha ő nem mond el dolgokat, vagy akarva – akaratlanul félre vezet, akkor nem fogok tudni segíteni, és ez súrlódásokat tud okozni. Na, ide kell a türelem.

 

Volt valaha komoly konfliktus?

Nem igazán. Mindig a probléma megoldásán fáradozunk és nem a probléma elől menekülünk. Igyekszünk emberi hangon megtalálni a megoldást.

 

Családod, szüleid mivel foglalkoznak?

A szüleim elváltak 5 éves koromban, anyukám a megyei kórházban aneszteziológus szakasszisztens, altatós nővér. Édestestvérem nincs, két féltestvérem van. Az egyikről szinte semmit nem tudok, a másik nálunk dolgozik.

 

Hogyan élted meg a válást?

Kicsiként sehogy. Egy gyerek még nem biztos, hogy tudja hova tenni ezt a helyzetet. Meg ha úgy nő fel, hogy nem találkozik az apjával, akkor talán könnyebb. Később komoly gondjaim voltak emiatt, első sorban lelkileg. Nagyon kell az apa, hogy utat mutasson, főleg egy fiúnak. Ennek a hiányát éreztem. Ráadásul mi nagyon szegények voltunk, már általános iskolás koromban napszámra kellett járnom dolgozni, és ott tanították meg, hogy a kitartó, szorgalmas és lelkiismeretes munkának van csak helye.

 

Amikor saját családot alapítottál mennyire volt benne a gondolataidban, hogy Te apa nélkül nőttél fel?

Annyira, hogy én nem akartam családot. Szent meggyőződésem volt, hogy egyedül fogom leélni az életemet. Két dolog vezényelt: a szakma és hogy edzés legyen. Aztán rájöttem, hogy ez nem így megy. Az idő változik, és az ember változik vele együtt. 20-25 évesen eszembe nem jutott, hogy nekem valaha gyerekem legyen. Ennyire rányomta a bélyegét a gyerekkor az életemre. Aztán megfordult a dolog, és most nem tudom család nélkül elképzelni az életet. Az egyetlen olyan örömforrás, ahol nem érdekkapcsolatok vannak, csak a puszta szeretet. Ezt érdemes kipróbálni.

 

Most milyen állatok vannak a családban?

Én vagyok a legnagyobb állat. Mellettem pedig van egy szálkás szőrű tacskó kutyánk, és 2 macskánk. Az egyik egy befogadott, mentett macska, a másik egy fajtatiszta Brit macska.

 

Mikor került először kutya a családba?

Gyerekként 40 pár négyzetméteren laktunk, ahol természetesen nem lehetett kutyázni. Mikor felkerültem egyetemre, akkor volt igazából először lehetőségem kutyákkal foglalkozni. Ott a kiképzésvezetői vizsgát is megcsináltam. Mindig más kutyájával foglalkoztam egyébként. Idősek kutyáját sétáltattam, meg játszottam velük, de saját kutyám csak felnőttként lett.

 

Mikor fordult meg először a fejedben tudatosan az, hogy Te állatorvos leszel?

Általános iskolás koromban, de fogalmam sincs honnan jött az ötlet. Középiskolás koromban is eljártam már állatorvos mellé, hogy lássam, akarom-e én ezt. Gyakorlatilag minden napomat ott töltöttem iskola mellet, nagyon sokat asszisztáltam, nem volt „B” alternatíva. Egyetem alatt egy párszor azért megingott az elhatározás. Főleg mikor az ember már látja a munkás oldalát is, hogyan, milyen áron jut el A-ból B-be, akkor már azt mondja, ez egy borzasztóan kemény feladat. De ha valamit teljes vállszélességgel csinál az ember, akkor vállalnia kell az árnyoldalát is. Meg ugye „zsebre dugott kézzel nehéz megmászni a létrát”.

Emlékszel az első sikeres műtétedre?

Igen. Sok mindent műtöttem már előtte, de ez megmaradt, mert a diagnózistól a műtétig mindent én csináltam, ráadásul elég nehéz eset volt. Egy palotapincsi 6 hete hányt, és nem tudták, hogy miért. Ultrahangon láttam, hogy van valami a gyomrában. Megröntgeneztük, látszott, hogy valami idegen test. Megműtöttük, kivettem, és a mai napig meg van. Egy gumijátéknak a fejét rágta le. A műtét sikeres volt, a kutyus azóta is él és jól van, bár nagyon meg van már öregedve.

 

Párhuzamos kérdés: az első sikertelen műtét?

Mi a sikertelen? Olyan műtét nem volt, amit nem tudtunk megcsinálni. Olyan volt, hogy műtét közben meghalt az állat. Amit nem tudok megcsinálni, abba bele sem kezdek, mert nem tartom korrektnek, hogy bárki kutyáján, macskáján kísérletezgessek. Mindig azért voltam rosszul az ilyen – ahogy Te fogalmaztál – sikertelen műtéteknél, mert azt kívántam, bárcsak lett volna egy felsőbb kéz, ami megmutatja, hogy mit csinálok rosszul, hogy később tudjak belőle tanulni. A hibakeresés a gyötrelmes, és az, amikor közölni kell a rossz hírt a gazdival. Volt egy érdekes eset. Bármilyen rendelőbe bementem, és megkérdeztem, hogy volt-e náluk baleset, azt mondták, hogy náluk nincs. Én meg mondom, hogy az lehetetlen. Nálunk is volt, és értetlenül álltam előtte. Behoztak egy 1 éves kutyát egy sima ivartalanításra, semmi extra. Megvizsgáltuk, minden szuper volt, egészséges kutyus. Megkapta az altatót, és meghalt. Ilyenkor mi van? Előtte nem tudom hány ezer állatot altattunk, tizenéveseket is, és semmi gond. Ezt így közölni a gazdával… Borzasztó. Más az, amikor életmentő műtétről van szó, és fel van készülve az ember a legrosszabbra is. Ebből is látszik, hogy rutinműtét nincs. Ezt a kutyust elküldték igazságügyire is, mert nyilván konfliktus volt belőle, és kiderült, hogy volt egy rejtett szívelégtelensége, egy fejlődési probléma, ami nem látható. Viszont amikor bealtatjuk, akkor egy más állapotba kerül, és pont ennyi kellett, hogy összehulljon a keringése, és meghalt. El se kezdtük a műtétet…

 

Ez mennyire gyötört Téged utána?

Nagyon. Mai napig emlékszem az összes ilyenre. Az ilyen megmagyarázhatatlan miértek borzasztóak. Amikor tudom, hogy mi történt, akkor az más. De az ilyenekkel nem tudok mit kezdeni, egy hétig nem aludtam utána.

 

Ez a legszomorúbb eset, amivel találkoztál a pályafutásod során?

Ez szomorú, és lelkileg fájdalmas nekem is, de vannak szituációk, amik kimondottan szomorúak. Nagyon sok embernél ki fogom verni most a biztosítékot. Amikor tudom, hogy meg tudnám menteni az állatot, de a gazdának nincs rá pénze. Az ilyen szituáció patt helyzet. Nincs alternatív megoldást, és nincs rá pénze. Persze megpróbálunk segíteni, körbekérdezünk menhelyeket, alapítványokat, de nem mindig tudnak segíteni ők sem. És még ettől is szomorúbb az, amikor azt mondja a gazdi, hogy nem is akarja megmenteni. Ott állunk, előttünk egy élet, amit meg lehetne menteni. Állatvédők ilyenkor leharapják az ember fejét, hogy milyen szemét az állatorvos, de azt nem feltétlenül látják, hogy milyen számlákat fizetünk ki, hogy tudjunk dolgozni. Muszáj profitot is szerezni, mert abból van a fizetése az embereknek. Viszont nézz meg bármilyen állatorvosi rendelőt, hogy milyen akciókat tud csinálni tápból!? 5-10%-os kedvezményeket tudnak adni. Bemegyünk egy plázába, 50-70%-os akciók. Házi feladat mindenkinek: honnan kell indítani az árrést (és mi az az árrés), hogy ilyen akciókat lehessen csinálni. Olcsóbb szerrel pedig nem dolgozom, mert az útszéli kutya ugyanazt a csúcsminőségű varróanyagot érdemli, mint aki nem tudom milyen full gazdag helyről jön be. Ahhoz hogy minél több esetben tudjunk segíteni rengeteg pénzt kell befektetni eszközökbe.

 

Mi volt a legextrémebb eset, amivel találkoztál?

Kinek mi az extrém. A lenyelt gumijáték nálunk nem az. Óriáskígyón végeztünk már császármetszést. 7 kg-os, 4 méteres kígyót képzelj el, amit ugyanúgy altatógépre teszünk, persze meghosszabbított műtőasztalon. És sikeres volt a műtét. Érdekes dolgokat nyelnek le az állatok, mint például tűpárna tűvel együtt, villanykörte vagy plüssállatok egyben. Műtöttünk papagáj lábtörést és törpehörcsög combcsonttörést is. Volt olyan eset, hogy egy teknős páncéljából egy dog kiharapott egy nagyobb darabot, és a hiányzó páncélt az egyik preparátumból pótoltuk.

 

Mi fut át az agyadon, amikor meglátod az állatban az egészben lenyelt villanykörtét?

Az látszik a röntgenen. Amikor nem látszik, hogy mi az, csak tudjuk, hogy valami, akkor fogadásokat szoktunk kötni. Van a falon néhány ilyen „emléktárgy”: focilabda belső, húgykövek vagy például vadászfegyver lövedéke.

 

Mi volt a legtanulságosabb eseted?

Nem tudom ismered-e az „AHA” élményt. Amikor a rajzfilmfigura fölött kirajzolódik a villanykörte. A megvilágosodás. Macskaivartalanításnál vezettünk be egy új technikát, aminél egy csepp vérzés sincs. Nem tanultam senkitől, hullán, meg madzagon gyakoroltam a csomózási technikát, aminek köszönhetően kb fél perc most már az ivartalanítás. Na de az odavezető út… Hogy már térden állva próbálkoztam, meg kivert a víz… És amikor végre sikerült! Az csodálatos és tanulságos élmény volt.

 

Ez mondható sikernek? Vagy Te mit gondolsz a saját sikerednek?

Erre nem tudok válaszolni. Ha megcsinálok egy bármilyen műtétet, és 1-2 óra múlva a kutya úgy ébred, hogy farkcsóválva megy a gazdihoz, az siker. Amikor úgy jönnek vissza varratszedésre, hogy szép a hasa, pedig nem is használunk antibiotikumot rá, az is siker. Ha elégedett az ügyfél, és az állat, amihez hozzányúlunk, rendben van, az is siker.

 

Mondtad, hogy mindennek van árnyoldala. Mi a kudarc nálad?

Például egy ilyen altatásos történet. Évente 600 ilyen műtétet csinálunk, amiből ha 1 érthetetlen eset történik, akkor az kudarc. Nem tudom őket elfelejteni. Talán ezért sem tudnék emberorvos lenni.

 

Mennyire hiszel az alternatív gyógyászatban?

Vannak ügyfelek, akik csak ebben hisznek, és nem is kérnek gyógyszert. Van, hogy szteroidot javaslunk, de ő nagyon ellene van, akkor keresünk más megoldást. Ami nem árt, azt ki kell próbálni. Van, amiben hiszek, van, amiben nem. Én például kemoterápia ellenes vagyok, de ha a gazdi meg akarja próbálni, akkor elmondom, hogy hova kell menni, hogyan kell kezelni, segítünk beszervezni. Ugyanilyen fenntartásaim vannak a homeopátiával is. Nem mondom, hogy nem működik, de nekem kicsit idegen.

 

Sok időt töltesz itt bent, a rendelőben, de azért nyilván van szabadidőd is.

Nem, az nincs. Sportolni nagyon szeretek. Mondjuk mostanában nem jött össze, de alapvetően a sport a hobbim, főleg az erősportok, nagy kedvenc a TRX, nyáron pedig wakeboardozni szeretek. Sok mindent szeretnék még, de már az is nagy csoda, ha edzésre eljutok.

 

Mit szeretnél még?

Bejárni a világot! Szívesen búvárkodnék, snowboardoznék. Kipróbálnék mindenféle sportot. Nem szeretnék tönkremenni abban, hogy reggeltől estig csak a munka. A családnak és a sportnak (is) akarok élni.

 

Van kedvenc kutyafajtád?

Nálam a magyar vizsla A KUTYA. Tökéletes méretben, gyönyörű, magyar és nem beteges, igazi hungarikum. A staffik meg az erő oldala miatt a szívem csücskei. Félelmetesek, mert halálra tudnak nyalni! Ennyire vadak.

 

Melyik a legbetegesebb kutyafajta?

A fehér szőrű és fehér bőrű kutyáknál szoktam óva inteni a gazdikat. Nagyon érzékenyek, nagyon kényes a bőrűk, mindenre allergiás reakcióval válaszolnak. Nagyon sok samponozást, orvosi felügyeletet és táplálék kiegészítőt igényelnek. Ha egy kutya jó helyről származik, nem egy zugtenyésztőtől, akkor nagyságrendileg kevesebb gond van általában velük.

 

Milyen sérüléseket szereztél a pácienseidtől?

Nagyon súlyos sérülésem nem volt. Egyszer egy görény harapta ketté az ujjam. Egyszer pedig a saját ujjamat szúrtam át, mert megugrott a kutya. Az érdekes látvány volt. A karmolások azok mindennaposak, de azok sem feltétlenül a támadások jelei, csak meg akar ölelni a macska, vagy csak megfogja a kezem.

 

Mennyire bírod gyomorral? Sose volt olyan, hogy megláttál egy tátongó sebet, és rosszul lettél?

Nem. Ha ilyen lennék, nem tudnám ezt a munkát csinálni. Én a feladatot látom, és hogy minél hamarabb rendbe teszem, annál hamarabb jó lesz az állatnak. Volt, amikor a szagok elgondolkoztattak, hogy vajon mire vártak eddig!? De más nem volt.

 

Mennyire tudsz együtt érezni a kutyák vagy a gazdik lelkével?

Inkább a kutyákéval. Néhány kutyának azt kívánom, bárcsak gazdát tudna cserélni… És nem feltétlenül azért, mert rossz gazdik, inkább mert túlzásba esnek és nem kutyaként bánnak az állattal, és nem tudják koordinálni a kutya életét. Többször tapasztaltam, hogy egy Border Collie okoz nehézségeket a habitusával. Velük rengeteget kell foglalkozni, és nem csak a testükkel, az agyukkal is.

 

Milyen állatok fordultak már meg itt, a Barzóban?

Kutya, macska, madár, teknős, kígyó, leguán, sün, bagoly, gólya. Halat is akartak műttetni, de az kivitelezhetetlen volt.

 

Mi a legszebb dolog az állatorvosi szakmában?

Az, hogy nekem van a legtöbb kutyám és macskám!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük