Márton Patrícia – lovasoktató

Imádja a lovakat, ráadásul még ért is a nyelvükön! Korán megtanult dolgozni velük, és olyan magabiztossággal kezeli őket, hogy a nem létező félelem érzetem is elszállt, amikor felültetett engem Forte hátára. Határozott, erős és sportcipős a lovak közt; magas sarkús, csajos és laza a barátok közt. Most külföldre készül fogtechnikusként, de a lovakat nem szeretné sokáig a háttérbe szorítani, hiszen velük nőtt fel. Júniusban Márton Patrícia lett a kiválasztott hős!

 

Honnan jött a lovak szeretete?

Az egész család „ló-fan”. Igazából a nővérem által jött, mert kicsi korunkban ő kezdeményezte, hogy apukánk vigyen el minket lovagolni és onnantól nem volt megállás, gyakorlatilag megfertőzött minket a lovak szeretete. Kezdődött a legnagyobbal, a nővéremmel, aztán engem is elkapott és a húgomat is. Mindenkinek megvolt a saját lova, amin szeretett ülni, és amihez hozzászokott.

 

Mindig Nyíregyháza közelében, lovakkal laktatok?

Tulajdonképpen igen. Apukámék és a nővéremék most is tanyán laknak, én viszont már a városban.

 

Hol jobb lakni? Nagyváros közepén, vagy elszigetelve egy tanyán?

Mindkettőnek megvan a maga előnye. Tanyán csönd van, nincs szomszéd, akkor kel fel az ember nyugodtságban, amikor akar, és nem a mentőre, az utca zajára vagy a felettünk lakó szomszéd kopogására. Viszont a városban gyakorlatilag minden ott van a szádban, bármikor bárhova el tudsz menni. Itt nálunk, a tanyán, a legközelebbi bolt is legalább 5 km-re van, úgyhogy nagyon előre kell gondolkodni, hogy mi kell majd egy főzéshez.

 

Az El-Vándorló lovastanyán vagyunk, itt dolgozol, ha lehet így mondani. Honnan ered a név?

Apukám nevezte el, de persze van háttér sztorija. Volt egy időszak, amikor nagyon szökősek voltak a lovaink. Volt pár nagyon leleményes és okos pónink, akik nem elégedtek meg azzal a hellyel, amit mi kigondoltunk nekik a karámban, hanem alkalom adtán, ha úgy gondolták, akkor 1-1 fát kitoltak a hátukkal, és szökdöstek. Gyakorlatilag innen ered a név.

 

Lovas túrákat is szoktatok szervezni?

Igen, szoktunk. Általában évente 2 nagyobb, tavasszal és ősszel. Ezekre tapasztalt lovasokkal szoktunk menni, hiszen ez egész napos túra. Reggelivel kezdjük a napot, felnyergel mindenki, bepakoljuk a kis motyónkat a nyeregtáskába, és elmegyünk Nagykállóig. Ott megebédelünk, és ha a lovak is kipihenték magukat, akkor indulunk vissza.

 

Van jogosítványod, szóval különbséget tudsz tenni 120 és 1 lóerő között. Melyikkel könnyebb?

Sokszor az autót könnyebb, hiszen a motor nem gondolkodik. Ha beteszed 2-esbe, akkor az úgy fog menni, de egy ló érez és gondolkodik. És ha olyan napja van, hogy ő egyáltalán nem akar dolgozni, akkor jöhetnek a problémák. Ilyenkor kicsit helyre kell tenni őket, de ezt semmiképpen sem agresszióval, sokkal inkább pozitív megerősítéssel. Ehhez azért hozzátartozik, hogy mi folyamatosan tréningezzük a lovainkat, hiszen a gyerekek alatt is nyugodtan és kezelhetően kell viselkedniük.

 

Kanyarodjunk vissza a történeted elejére. Mi volt az első lovas élményed?

Azt hiszem az, amikor 2 évesen, először lóra ültem. Nagyon jó érzés volt már akkor is. Itt a közelben volt egy lovarda, ahol apukámék elkezdtek lovagolni. Oda elmentünk, és egyszerűen feltettek a lóra szőrén, vezettek egy pár kört, és utána már nem volt megállás. Erről természetesen fotó készült, és a mai napig otthon ki van rakva.

 

És azóta megállíthatatlanul lovagolsz. Minden nap felülsz?

Nem. Volt olyan időszak, amikor igen, szinte minden nap. Aztán inkább hétvégenként. Most pedig már a munka miatt sajnos van, hogy hétvégén sem jut rá időm, ugyanis most költöztem át Hegyeshalomra, mert fogtechnikusként Ausztriában szeretnék dolgozni, a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. A lovaglás mindig is hobbi volt igazából, és ez most kicsit háttérbe szorul. Mivel ezzel nőttem fel, nagyon fog hiányozni, úgyhogy biztos, hogy majd ott is megtalálom a módját, hogy lóra ülhessek.

 

Hobbiként említed, de azért képesített oktató vagy. Hol lehet ezt tanulni?

Nagyon összetett dolog ez. Az, hogy olyan oktató legyen valaki, aki tudja is a szakmáját, fel tud ülni a lóra, és át tudja adni a tudást, az a nehéz. Az elméleti részét nagyon sok iskola tanítja Pesten vagy Kecskeméten például. Ahhoz hogy valaki tapasztalt lovas legyen, nagyon sokat kell lóra ülni, tapasztalni és tanulni. A lovaglás tényleg olyan sport, ahol mindig tudsz tanulni. És ugye pedagógusi képzés, és rátermettség is kell hogy legyen az emberben, mert a tudást nagyon nehéz átadni úgy, hogy a másik ember meg is értse.

 

Te hova jártál suliba?

Általánosba a Móricz Zsigmondba jártam itt Nyíregyházán, utána a Zrínyi Ilona Gimnáziumban végeztem, majd felmentem Pestre tanulni a fogtechnikát, utána fogászati asszisztenst és most a dentálhigénikusit csinálom. A lovas történetet is Pesten, a fogtechnika közben kezdtem el, amibe belecsúszott aztán a fogászati asszisztens is, tehát gyakorlatilag három suliba jártam egyszerre úgy, hogy közben elkezdtem dolgozni, és amikor hétvégén hazajöttem, akkor itt oktattam.

 

Egy ilyen lovas iskola hogy néz ki? Miket tanultál? Rendesen volt matek meg töri óra?

Neeem, persze hogy nem. Növénytan volt például, hogy mit eszik a ló, mi milyen hatással van rá. Technikai dolgokat is tanultunk, nyilván volt lovaglás óra, ahol nekem azt mondták, hogy „Köszönjük Patrícia, vizsgán jelenj meg!”. Tehát ez nem volt akkora nagy feladat nekem. Egy ilyen képzés változó, most már azt hiszem 2 év, nekem akkor egy fél év volt, ráadásul pár hónappal később csatlakoztam a csoporthoz, szóval nekem az nagyon rövid időszak volt.

 

Hányszor dobott már le ló?

Igazi tévhit az embernél, hogy ha leesett valaki, akkor őt ledobott a ló. Nem feltétlenül. Persze, estem már le én is, ha 6 kezem és 5 lábam lenne, azon sem tudnám megszámolni hányszor. Benne van a pakliban. Biciklivel is felborul az ember, amikor tanul. Nem vettem zokon ezeket az eséseket, mindig rögtön visszaültem. Soha fel sem merült bennem még az esések után sem, hogy ezt abbahagyjam. Mindig, amikor hazamentem, mondtam anyukámnak, hogy megint leestem, és még ő sem mondta soha, egyetlen egy alkalomra sem emlékszem, hogy hagyjam abba. Pedig volt, amikor az ügyeletről úgy jöttem ki, hogy a bal kezem válltól csuklóig volt begipszelve, a jobb kezemen az ujjaimon pedig két sín volt, mert ennyire rosszul estem. Még ekkor is, amint levették rólam ezeket, első dolgom volt, hogy visszaültem a lóra.

 

Egy hős vagy! Milyen trükköket tanítottál már lónak?

Nagyon sok lovunk tud ülni és feküdni. Mikor gyerekek voltunk, akkor a csikós programot azt nagyon kentük-vágtuk, ott szőrén ültük meg a lovat, és nagyon sokukat megtanítottuk ülni meg feküdni, és ez a mai napig megvan bennük. Nem trükk, de futószáron dolgozva szóra tudják a vezényszavakat: lép, üget, vágta és áll. Ezeket mindegyikük tudja.

 

Mi a különbség kutya és ló tanítása között?

Egészen más. A kutya intelligensebb, mint a ló. A ló nem ragaszkodik annyira a gazdájához, nem véletlenül mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. A ló is rengeteg pozitív élményt és érzést tud adni, gondolkodik ő is, de azért nincs olyan okos, mint egy kutya.

 

Most hány lovatok van, és mennyit tudtok velük foglalkozni?

Jelenleg 15 saját és 5 bértartott ló van nálunk. Nem egyszerű, mert ahhoz, hogy okosak, nyugodtak és engedelmesek legyenek, nagyon sokat kell velük dolgozni. Nálunk nincs olyan, hogy egy ló csak áll a karámban, minden nap foglalkozunk velük, mindegyik aktív. És hozzáteszem, mindegyik levizsgázott iskola ló! A húgom, a nővérem, és én, valamint két segédoktató, tehát 5-en dolgozunk velük.

 

Van lovas példaképed?

Nincs. Sok edzővel dolgoztam már, de példakép nincs. Maradandó élményt az első lovas edzőm adott, akivel olyan 8 éves koromban dolgoztam komolyabban. Tudott a gyerekek nyelvén beszélni, és ez volt a legfontosabb! Olyan, akire azt mondanám, hogy „Hú, én úgy szeretnék lovagolni, mint Ő!”, olyan nincs. Én magamnak akarok megfelelni.

 

Mi volt a legnagyobb sikered?

Igazából nem tudom. Nagyon régen, általános iskolás és gimis koromban versenyeztem, és 2006-ban megyei bajnok voltam. Anno a póni klubozást kezdtük el csinálni, és ott általában dobogós helyeket szereztünk meg a húgommal. A legnagyobb eredményem – ha lehet így mondani – szintén póni klubos történet, egy országos 5. hely. Rendeztek egy selejtezőt, aminek a segítségével kiválasztották az ország 12 legjobbját. Ők megmérettettek, és az első 4 helyezett mehetett Franciaországba. És ezen a versenyen lettem én 5. Ez siker és kicsit csalódás is egyben, de én sose arra mentem, hogy díjakat zsebeljek be. Mi tényleg azért kezdtünk el lovagolni, hogy élményt adjon. Kikapcsolódtunk hétvégén, iskola után bejártunk mindent. Oktatóként a siker az, ha látom, hogy a „diákjaim” fejlődnek és szeretnek lovagolni. Jó érzés visszahallani, hogy valaki egy nyaralás alkalmával például elmegy lovagolni, és ott látják rajta, hogy nem ma kezdte. Sokan így jutnak el hozzánk is, hogy ezt vagy azt látták lovagolni, és hallották, hogy itt tanultak, és mennyire szeretik. Magánemberként pedig inkább úgy mondanám, hogy most hajtok a sikerre a külföldi munkával. Nagyon családcentrikus vagyok, szóval a babázást sem akarom nagyon későre tolni. Magamnak szeretnék mindent megteremteni, és sajnos erre külföldön nagyobb az esély.

 

Ha kint fogsz dolgozni, akkor lakni is kint fogsz gondolom. Mi az elképzelés? Belváros, vagy valahol kintebb?

Inkább belváros, mert az kényelmesebb családi szempontból is, és egy fiatalnak is jobb, mert azért néha el kell menni moziba vagy egy-egy buliba. Ezt a tanyasi életet akkor élveztem nagyon, amikor Pestre jártam iskolába, és ott egész héten tényleg olyan tömeg volt, hogy a mozgólépcsőn nem tudtam felmenni, mert még az öreg mama is lelökött, úgy szaladt mindenki. És hétvégén hazajöttem, szombaton kijöttem, és az iszonyú megnyugvás volt. Nincs zaj, nincs tömeg, nincs mozgólépcső, nincs metró. Nagyon megnyugtató érzés volt.

 

Volt, amit kudarcként éltél meg?

Nyilván megél az ember kudarcokat, de én nem úgy élem meg, hogy úristen, most jaj mi lesz, hanem egyszerűen megtörtént, semmi baj, felállok, és megyek tovább, csinálom a dolgomat. Lehet, hogy annak akkor úgy kellett történnie, és majd lesz egy másik út, ami könnyebb lesz, vagy olyan közeg, ahol jobban fogom magam érezni. Szerencsére suliban sem volt gond. Fogtechnikára is felvételiztek ezer valahány százan, akik közül 30-at vettek fel állami képzésre, amiben én benne voltam. Szóval inkább úgy mondanám, hogy nem élem meg hatalmas kudarcként a problémákat. Úgy van belénk nevelve, hogy menni kell és csinálni a dolgunkat.

 

Ez ilyen tipikus lovas mentalitás?

Inkább a Márton mentalitás.

 

Gondolom nem sok szabadidőd marad. Ami van, azt mivel szoktad tölteni?

Szeretek sportolni. A lovaglás mellett azért más mozgás is kell a szervezetnek főleg így, hogy erre egyre kevesebb időm jut. Szeretek például thaibox-olni. Mondjuk nem csoportosan, vagy úgy hogy összeraknak egy másik lánnyal, és kezdhetitek a harcot. Nem az összeverés a lényeg nálam, hanem hogy egy edzőteremben egy edzővel dolgozom, aki megtanít technikásan sportolni, és kidühönghetem magam. Gyerekkoromban ebből például volt rossz élményem. Elmentem, és mondták hogy milyen ügyes meg erős vagy – már csak a lovaglás miatt is – és összeállítottak valakivel, és az volt az első, hogy a rutinosabb ellenfelem összeverte a fejem. Az első boxórámról is úgy jöttem ki, hogy beverték az orrom, és vérzett.

 

Mi a helyzet a pasikkal? A Te mesédben nem is a szőke herceg jön fehér lovon, hanem Te mész elé lóháton?

Nagyon nem. Én olyan típus vagyok, hogy soha nem mennék oda senkihez. Most van egy stabil kapcsolatom, nemrég össze is költöztünk. Szóval ilyen téren minden rendben van, de azért neki is küzdeni kellett. Nem vagyok egy olyan lány, aki könnyen odaadja magát, jó párszor el is utasítottam. Voltak azért nehézségek, mert ő kint dolgozott Németországban, és csak azért jött haza, hogy találkozzon velem. Volt hogy 1,5 – 2 hónapot is külön voltunk, és Skype-on tartottuk a kapcsolatot, de mindig megoldottunk mindent, hol ő jött haza, hol én mentem ki hozzá. Az elmúlt egy évben ültem annyit repülőn, mint egy nagykövet…

 

Mik szoktak lenni a reakciók, amikor kiderül, hogy lovakkal foglalkozol?

Meglepődnek, és jönnek a kérdések, hogy mióta, hol, hogy lehet elkezdeni, stb. A párom például annyit mondott rá: „Hmm… Lovaglás… Mi az!?” – és legyintett egyet. „Ráülsz, vagy épp állsz a pálya közepén és magyarázol.” – gondolta ő… Aztán kihoztam, nézze meg, hogy dolgozok. Egy nap átszerelek 50-szer egy lovat, tudni kell fejből, hogy melyik gyereknek milyen felszerelés kell, milyen szinten tart, az utolsó órát hol hagyta abba. Ezt 30-40 lovasnál megjegyezni nem kis agymunka, és hatalmas felelősség. Bánni kell egy 500 kilós lóval, és közben kommunikálni az emberrel is, összhangba hozni őket úgy, hogy mindkettejüknek pozitív élmény maradjon. Aztán fel is ültettem a párom egy lóra… Egy fél óra futószárazás után megmutattam neki hogy mi az az izomláz. A második nap olyan szinten előjött neki, hogy egy hétig alig tudott járni. Konkrétan úgy ment, mint akinek a lába között maradt a ló. Nem tudta eldönteni, hogy felfelé vagy lefelé rosszabb lépcsőn menni. Azóta tanulja a lovaglást, és ha itthon vagyunk, ő szokta mondani, hogy jöjjünk ki lovagolni.

 

Így kell kiharcolni a tiszteletet! Gratulálok! Újabban az egyik kedvenc kérdésem, hogy mi volt a jeled az oviban?

Szívecske.

 

Reméltem hogy ló.

Nem, sajnos nem. Olyan nem is volt senkinek. Nem én választottam, ezt kaptam. Lehet hogy azért, mert nagyon társasági ember vagyok!? Szeretek mindenféle állatot, és szeretem, ha barátok vesznek körül. Szükségem is van rá, hogy emberek vegyenek körül, mert nagyon beszélős típus vagyok, és nem szeretek otthon ülni. Jó persze, néha otthon is meg lehet nézni egy-egy filmet, de inkább az éjjel-nappal csavargás a jellemző rám.

 

Na! Merre szoktatok csavarogni?

Szeretünk éttermekbe járni és a legkülönlegesebb kajákat megkóstolni. Nagy evők vagyunk, és én nagyon szeretem például a tengeri herkentyűket. Szeretünk moziba járni. Bulizni azt annyira már nem, a nővérem miatt elég hamar kibuliztam magam, mert 15 évesen már mentem velük. Most már inkább a kirándulás vonz Tokajba vagy akár külföldre.

 

Mennyire vagy tűsarkús típus?

Nagyon! Rettenetesen! Itt nyilván nem látnak engem tűsarkúban, de amikor találkozok egy lovassal a városban, 99%-ban magas sarkút hordok, és abból sem az 5, hanem a 10-15 centis változatokat, és meg sem ismernek. Csodálkoznak, hogy „Jé, Neked így néz ki a városi éned!?”. Nagyon cipőmániás vagyok, most azt hiszem 68 párnál járok. Szeretek sminkelni is, szóval a hétköznapokban elég csajos vagyok, de itt nem ez a lényeg, hanem hogy át tudjam adni azt a tudást, amiért jönnek.

 

Láttam, hogy bal kezes vagy. Ez mennyire jelent gondot?

Lovaglás szempontjából nem igazán, hiszen szimmetrikusan ülök a lovon. Amikor oktattak, vagy amikor én oktatok, akkor viszont mindent át kell fordítani. Illetve a fogászati szakmában nehéz, hiszen minden szék és eszköz alapvetően jobbkezesekre van tervezve.

 

Visszatérve még picit a lovagláshoz… Lovakkal kapcsolatban mik a hosszú távú terveid?

Most a lovaglás egy kicsit háttérbe fog szorul a külföldi munka miatt, de a jövőben mindenképpen szeretnék lovat tudni a közelemben, akár sajátként, akár csak eljárni valahova. A lovaglás az egy olyan dolog, ami soha nem fog kimaradni az életemben. Mindig velem lesz! Ez 100%!

 

Mit tanultál Te a lovaktól?

Türelmet, kitartást és kommunikációt. Ők ugye nem beszélnek, mégis kommunikálni kell velük! Alkalmazkodást, hiszen ülök egy ló hátán, és egymáshoz kell tudni alkalmazkodni. És ezeket nem csak a lovaknál lehet „hasznosítani”, hanem az embereknél is. Mondjuk nekem a barátkozás sose jelentett gondot, van olyan barátnőm, akivel 17 éve vagyunk barátnők.

 

Miért jó lovagolni?

Mert olyan szabadságérzetet ad, amit mindenkinek meg kellene tapasztalni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük