Egy pszichológusnak ilyennek kell lennie! Ahogy beléptem mosolygott, kedves volt és közvetlen. Pillanatok alatt sikerült feloldódnom, és a beszélgetés során többször a fejemhez kellett kapnom, mert elfelejtettem, hogy mint riporter vagyok ott, nem páciensként. Ő olyan személy, akivel az ember szívesen leül beszélgetni. Sok témában tud segíteni, praxisa során több érdekes esettel találkozott. Amit az emberek fejébe szeretnénk vésni, hogy aki ilyen helyre jár, nem feltétlenül beteg, nem kell szégyellni! Májusban Pető Edit, pszichológussal beszélgettem hosszasan.
Miért lesz valaki pszichológus?
A legritkább eset, ami elő szokott fordulni, hogy valaki gyermekkorában kitűzi magának, hogy ő pszichológus szeretne lenni. A leggyakoribb, hogy korán tudja azt, hogy embereken szeretne segíteni, és ez irányba indul tanulmányait és munkáit illetően. Eközben óhatatlanul találkozik a pszichológia tudományával, és ha megérinti, akkor ebbe az irányba megy tovább, mert tudja, hogy így szeretne segíteni másokon.
Konkrétan nálad mi volt az indok? Te miért lettél pszichológus?
Én alapvetően egészségügyi pályán indultam el, és amikor megtapasztaltam a főiskolai gyakorlataim kapcsán, hogy szeretem ezt a munkát, szeretek emberekkel foglalkozni, és hogy egy jó szó mennyit segíthet másoknak, akkor kezdett igazán körvonalazódni bennem, hogy ez a pálya nekem való, és ezt szeretném csinálni!
Mindig volt türelmed az emberekhez?
Igen. Nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy foglalkozzak az emberek lelkével már akkor is, mikor még nem voltam pszichológus. Jó hallgatóság és jó beszélgetőtárs voltam, tehát az alap adottságok megvoltak. Főleg általános iskola felső tagozatában, a barátságaimban látszódott ez igazán. Megbízhattak bennem, és bármilyen problémával tudtak és mertek hozzám fordulni. Középiskolában pedig ez tovább erősödött.
Legutóbb egy óvónővel készítettem interjút, akkor eldöntöttem, rá fogok kérdezni az óvodai jelekre. Mi volt a jeled az oviban?
Házikó.
Ennek lehet köze ahhoz, hogy mi lettél? Milyen pszichológiai jelentése lehet?
Alapvetően az emberek fogalomtárában a ház, az otthon egyfajta nyugalmat és biztonságot, stabilitást jelent. A mélylélektanban a ház szimbolikája a személyiséget, és annak mélységeit tükrözi.
Te milyen voltál? Aki ha feladat van, azonnal jelentkezik, és majd Ő megcsinálja, vagy a háttérben meghúzódó típus?
Az utóbbi. Viszont ezeket a háttérmunkákat mindig flottul, precízen megcsináltam, és magam körül mindig mindent rendben tartottam.
Ez számomra kicsit érdekes kettősség. Mi a csillagjegyed?
Kos.
Nem feltétlenül erre tippeltem volna. Apropó. Az ember csillagjegye tényleg ennyire egyértelmű? Mit gondolsz az asztrológiáról?
Nem értek hozzá, de azt gondolom, ott egy nagyon tág leírás van, és ha pár pontban magunkra ismerünk, akkor hajlamosak vagyunk az egészet elfogadni, hogy ez bizony tényleg így van, és akár tudat alatt a többi jellemzőt is „kifejleszteni” magunkban. Bár az gyakoribb, amikor elolvasom, és elhiszem ha jót ír. Ha nem, akkor „hülyeségnek” titulálom.
Én pont fordítva gondoltam volna, hogy ha negatív, akkor hajlamosak elhinni. Ezek szerint mégsem annyira „beteg” a magyar társadalom?
Sajnos mentális egészségünk szempontjából igencsak sereghajtóak vagyunk. Nem azt mondanám, hogy betegek vagyunk, inkább a mentalitással vannak gondok, hogy mindenhez túl negatívan állunk hozzá. Talán egy kicsit úgymond történelmi örökség is ez a szomorkodás. Nem véletlen a mondás sem, hogy sírva vigad a magyar. Sokszor, ha lenne rá lehetőségünk, akkor sem vagyunk elég optimisták, nem úgy, mint a nyugat-európai társadalmak többsége. Ők sokkal derűlátóbbak.
Ha már Nyugat-Európát említetted. Hozzájuk képest a magyar embereknek mennyire van nagyobb szükségük pszichológusokra?
Inkább azt mondanám, hogy mennyire lenne… Itt sajnos nem bevett dolog, hogy valaki szakemberhez forduljon, mert azt mondják, hogy „Én nem vagyok hülye!”. Holott erről szó sincs. A magyar embereknek sokkal nagyobb szüksége lenne ilyen irányú segítségre. Akár tartósabban, akár csak időnként.
Tulajdonképpen, aki pszichológushoz megy, az akkor nem beteg. Vagy igen!?
Nem feltétlenül. Vannak olyanok, akiknél diagnosztizáltak valamilyen pszichiátriai betegséget, nekik javasolhatnak pszichiátriai terápiát, hogy hatásosabb legyen a kezelés, és gyorsabb a gyógyulás. Ők betegek. Akik csak valamilyen élethelyzeti nehézséggel küzdenek, krízissel, válsággal, elakadnak, nem tudnak tovább lépni, kimerülnek az energiatartalékaik, ők nem betegek. Sőt, van aki csak időnként jön el, szinte csak beszélgetni.
Mennyivel másabb egy pszichológus, mint egy közeli baráti kör tanácsa?
Alapvető különbség, hogy a pszichológus mindig objektív, a problémát úgy látja, ahogy az valójában van. Ezáltal hatékonyabban tud segíteni, de azért a szociális kapcsolatok jelentőségét se becsüljük le. Elmondják, hogy ők hogy gondolják, ami vagy működik a segítségkérő egyénnél, vagy nem. Viszont már az a tudat, hogy a barátok velem vannak, és meghallgatnak, már az óriási segítség tud lenni. Ugyanakkor egy mély krízisből egy barát nem fog tudni segíteni kimozdulni, mert sokszor elfogult, és beleviszi a saját tapasztalatait, érzéseit. Egy objektív szakember türelemmel és rengeteg empátiával saját megoldásokat kibontakoztatva nagyon sokat tud segíteni nagyon rövid idő alatt.
Az lehetséges, hogy egy hosszabb kezelés alatt a pszichológus is nagyon bevonódik érzelmileg?
Elméletileg lehetséges, de nem szabad ilyen hibát elkövetni. Észre kell venni magunkon, és ilyenkor kollégához tudunk fordulni, illetve egy idő után, bizonyos gyakorlatokkal saját magunkban is észrevesszük, és helyre tudjuk tenni.
Említetted, hogy a kulcsszó az, hogy objektív. Egy gyásznál ez egyértelmű. De mi a helyzet egy párkapcsolati problémánál, ahol két félről van szó?
Ha a másik fél is motivált a probléma megoldásában, akkor őt is meghallgatom legalább egy alkalommal, és akkor könnyű dolgom van. Ha ez nem így működik, akkor csak az egyik felet hallgatom meg, de az általa elmondottakból is viszonylag gyorsan kibontakozik előttem a probléma egésze. Olvasok a sorok között. Természetesen a saját szemszögéből mondja el, ugyanakkor rengeteg mindent elmond az egész jelenséggel kapcsolatban is, amiből egy jó szakember tud következtetni.
Milyen problémákkal fordulnak hozzád a leggyakrabban?
A stresszhez társuló problémákkal első sorban. Sok a pánikbeteg, akik valamilyen szorongással küzdenek, vagy épp depresszióval. Olyan testi vagy egészségügyi problémákkal, aminek eddig nem sikerült kideríteni az okát, vagy azt találták, hogy nincs szervi háttere. Ezek a pszichoszomatikus betegségek. Jönnek krízisekkel, és traumákkal is. Nagyon széles a skála.
Mennyire szokták megfogadni azokat a tanácsokat, amiket gyakorlatilag Te mondatsz ki velük?
Nyilván egy részletes problémafeltárással indul minden, majd összeáll a kép. Problémafüggően természetesen célirányos tanácsokat én is szoktam adni, hogy mitől lehetne jobb az állapota vagy a kedve, mit tehet, hogy a szociális kapcsolatai erősödjenek. Ezek az illetőnek jót tesznek, tehát meg szokták fogadni. Nagyon ritka az az eset, amikor tiltakozik a tanácsok ellen. Aki eljut odáig, hogy elmegy egy pszichológushoz, az már nyitott, hogy az ott kapott tanácsokat befogadja és alkalmazza. Ráadásul tudatosul bennük, hogy amit megbeszélünk, az nekik lesz jó.
Ha valakinek problémája van, pszichológushoz megy. Mi van akkor, ha egy pszichológusnak van valami problémája? Neked például, ha van, kihez fordulsz?
Egyszer fordult elő, hogy egy kollégámhoz jártam, mert tényleg olyan súlyos élethelyzeti problémával kellett szembenéztem, amivel kapcsolatban láttam, hogy kell egy szaksegítség. Ekkor kellett nekem segítséget kérnem, de alapvetően én önmagam szoktam a lelki bajaimat kezelgetni. Kicsit nehéz, mert hiába van elméleti tudás, ha önmagamról van szó, már nem tudok annyira objektív lenni. Nem lehetetlen, én szoktam alkalmazni önmagamon.
Azt elmondod, hogy mi volt ez az élethelyzeti probléma?
Igen. A válásommal kapcsolatban. Akkor ott úgy éreztem, hogy összedőlt az életem. Nem csak érzelmileg, hanem minden lehetséges szempontból. Váratlanul ért és nagy csapásként értékeltem. Ekkor gondoltam úgy, hogy sokkal gyorsabban és könnyebben lábalok ki ebből a helyzetből, ha van egy szaksegítségem.
Mennyire tudod a rendelőben hagyni a pszichológust?
Nem mindig egyszerű. A legtöbbször azonban sikerül, hogy ha becsukom az ajtót, gyorsan változtatok egyet a gondolatmenetemen, és már nem az itteni dolgokra gondolok, hanem a kislányaimra, a saját hivatalos ügyeim intézésére. Néhány perc alatt sikerül átállni. Társaságban azonban sajnos többször előfordul, hogy kiöntik a lelküket olyankor, amikor én csak szórakozni szeretnék, vagy kikapcsolódni. Ilyenkor nyilván nem mondhatom azt, hogy hagyjál békén. Vagy amikor bemutatnak valahol, és kiderül, hogy mivel foglalkozom, akkor már nincs is más téma, csak az aktuális problémák. Ezekkel nekem meg kell küzdeni.
Van olyan, hogy lehetetlen eset?
Szerintem nincs. Olyat már mondtam, hogy én nem tudok segíteni, de rögtön mondtam, hogy ki igen, ki az, aki az adott terápiás eljárásban jártas. Ahogy a példaképem mondja, Csernus: „Mindig van kiút! Mindig!”
Mi volt a legextrémebb probléma, amivel találkoztál?
Na ezen kicsit gondolkodnom kell… Emlékszem egy esetre! Egy férfi páciens jelentkezett azzal a panasszal, hogy párkapcsolati gondjai vannak, bizonytalan, és a döntéshozatalban kellene tanácsot adnom. Adtam neki egy időpontot, és kiderült, hogy az illetőnek egyszerre 10 működtetett párkapcsolata van, és ezekből kellett volna kisilabizálnom, hogy melyik maradjon meg egyetlennek. Később kiderült, hogy a családon belül ilyesmi már előfordult, tehát neki ez egy rossz példa volt. Mondtam, hogy lehet ezen változtatni, de hosszú és időnként kemény időszak lesz. Egy darabig járt is hozzám, aztán önszántából megszakította velem a kapcsolatot, mert úgy érezte, hogy neki ez nem fog menni, és kényelmesebb a régi élete.
Ez esetleg a 10-es szám miatt lehet extrém, mert alapvetően előfordul, hogy egy ember két párkapcsolat között hezitál. Látom még van extrém példád.
Igen. Szorongásos zavarral jelentkezett be egy férfi beteg, amit nem akart jobban kifejteni. Amikor megjelent, és feloldódott, akkor elmondta, hogy a szorongása hátterében a korábbi börtönbüntetés, és a hozzá kapcsolódó történések állnak. Ő megdöbbentő dolgokat mesélt magáról is, és a börtönéveiről is. Én nem ítélkezem, ha valaki bejelentkezik, akkor a problémát akarom megoldani, és pont. Illetve volt egy másik betegem, egy hölgy, poszttraumás stressz-szindrómával jelentkezett. Kiderült hogy évekkel ezelőtt egy hölgy rokonát különös kegyetlenséggel ölték meg. Nem fejtem ki jobban, bármilyen horrorfilmben helyt állna. És erről az esetről a hölgy tudomást szerzett, és a terhét nem bírta el.
Ezek elég negatív esetek. Van olyan, amikor valaki nem ennyire negatív dolgokkal érkezik?
Egy-két eset mindig van, amikor valaki összegyűjti a mondandóját, kétségeit, dilemmáit, és időnként bejelentkezik. Nem jár rendszeresen, csak néha eljön beszélgetni egy szakemberrel, aki esetleg rámutat arra is, ha az illető téved. Ilyenek előfordulnak. Illetve pozitívnak értékelem azt is, amikor valaki észrevesz magán valamilyen hiányosságot, és a teljesebb élet reményében eljön, hogy fejlesszük a személyiségét például. Ezek pozitív munkák.
Mi volt a legnagyobb sikered?
Egy nő beteg olyan fokú többszörös szorongásos zavarral küszködött, hogy nemhogy a házból nem mert kilépni, hanem az ágyából sem mert kikelni. Irracionális félelmek között élte az életét. Az első alkalomra kísérettel jött úgy, hogy kísérőjének egy darabig bent kellett maradnia, míg a hölgy megnyugszik. Egy év múlva visszakapta az életét. Tudta folytatni a hivatását, párkapcsolatra talált, ami már évek óta nem volt az életében. Ezt, hogy „visszakapta az életét” ő maga mondta az utolsó találkozásunkkor, amitől nagyon boldog voltam.
És mi volt a legnagyobb kudarc?
Egy párkapcsolati probléma volt, ahol nagyon szerettem volna segíteni a feleknek egyénileg. Az általam kapott tanácsokat pedig felhasználták egymás ellen… Egy fura játszmába kezdtek, ahol bántották egymást, és kisarkítva az általam elmondottakat, azok bizonyos részleteit arra használták fel, hogy egymást bántsák és megalázzák első sorban mások előtt. Ez totálisan letaglózott. Hatalmas pofonként értékeltem. Megdöbbentő, hogy a segítő szándékot ártásként használták fel.
Sok a tapasztalat. Mennyire lettél jó emberismerő?
Erre azt szoktam mondani, hogy nem vagyok vak. Ha látok egy szituációt, látom azt is, hogy hogyan kellett volna helyesen megoldani. Pár mondat után egy emberről is tudom, ha problémák vannak. Viszont ezeket soha nem kommunikálom, megtartom magamnak. És egyébként is igyekszem ezeket kihagyni az életemből. Nem szabad, hogy egy pszichológusnak arról szóljon az élete, hogy másokat analizál.
Mások problémái akkor semmilyen hatással nincsenek a Te saját hétköznapjaidra?
De. Azért sajnos előfordul, főleg ha nagyon traumatikus dolgokat hallok. Otthon is gondolkodom, hogy vajon mi lehet az illetővel, nincs-e bajban. Öngyilkossági gondolatok esetén például, sajnos hazaviszem, és gondolok arra, hogy remélem nincs baj. Ilyenkor biztosítom őket arról, hogy bármikor, akár éjszaka is hívhatnak. Ezeket kénytelen vagyok hazavinni, de szerencsére ezek nem mindennaposak.
Mondtad hogy nagy példaképed Dr. Csernus Imre. Mi az, amit esetleg tőle megtanultál?
Ő nem titkolja, hogy megjárta a poklot. A saját erejéből jött ki olyan mélységekből, amiből mások segítséggel sem nagyon tudnak. Ezért példaértékű számomra az is, amit önmagáért tett és a szaktudása is, ahogy az emberekhez viszonyul, figyelemmel és törődéssel. Szakmailag és az életútja is példaértékű számomra.
Személyesen is találkoztál vele?
Igen! Nagyon kedves embernek ismertem meg. Egyszer találkoztam vele személyesen a Budai Egészségügyi Központban volt magánrendelése, én pedig akkor egy egészségügyi alkalmassági vizsgára mentem ugyanide. A „véletlen” műve. Rendkívül udvarias és kedves, nem olyan, mint aki annakidején a médiában szerepelt.
Szerinted mennyire lettek elfogadottak a pszichológusok, vagy mennyire változott a megítélésük az ilyen emberek hatására, mint például Csernus?
Szerintem a médiában a közismert pszichológusok nyilatkozatai azért jó hatásúak, mert elfogadhatóbbá teszik azt, amit most még sokan szégyellnek. Más megítélés alá esik az egész.
Mit szeretnél elérni pszichológusként és magánemberként?
A pszichoszomatikus tünetek és betegségek érdekelnek, távlati célok között szerepel, hogy ebből írjak egy disszertációt, ezzel szeretnék nagyon komolyan foglalkozni, ugyanis egyre több van belőlük, amire nem mindig jók a gyógyszeres kezelések például, mert csak a tünetet kezelik, nem a problémát. Magánemberként pedig a cél, hogy boldog legyek.
Mi az, amit esetleg a pácienseidtől megtanultál?
Mindenkitől tanulok valamit, nagy általánosságokat nem tudok megfogalmazni. Ahogy feltárul az életük, a személyiségük, úgy mondanám, hogy mindig mindenkitől kapok valamit. Amit eltárolok, és ha szükségem van rá, előveszem. Ha negatív dolgot kapok, ami szerencsére ritkán fordul elő, akkor tartok egy önvizsgálatot, tanulok belőle, és kidobom. Semmiképpen sem tárolom. És másoknak is ezt szoktam javasolni. Ne rakjunk el negatív dolgokat, csak azok pozitív hozadékát!
Mi volt a legpozitívabb, amit kaptál?
Egy több oldalas köszönőlevél egy fiatal női páciensemtől, aki részletesen leírta nekem, hogy nem csak az én segítségnyújtásom ideje alatt, hanem hónapokkal, évekkel később is, a gondolataim, mondataim és tanácsaim az életét olyan szinten tudták menedzselni, olyan mértékben tudott boldog lenni, amiért a háláját nem győzte kifejezni. Ez óriási dolog volt a számomra, mai napig, ha mélyponton vagyok, el szoktam olvasni.
Mennyi szabadidőd van amellett, hogy pszichológusként „üzemelsz” éjjel-nappal?
Nem túl sok, mert van két kislányom, 5 és 8 évesek, akiket egyedül nevelek, és imádok velük lenni. Ők töltik ki a szabadidőm nagy részét. Néha egy kis szórakozásként pedig koncertre megyek, vagy kirándulok. Azok a programok, amikre effektív el is tudok jutni, azok a városban megrendezett események. Alapvetően pedig a magyar együtteseket szeretem nagyon. Annak idején szerettem a Republic-ot, Tankcsapdát, Kis Pál és a borz, de ki vagyok békülve a mai slágeres, populáris előadókkal is. Hobbim így nem is nagyon marad, ha van időm, akkor olvasok. Régen sokat utaztam, most már erre nem nagyon van időm. Nagyon szeretek új helyeket felfedezni, amik nincsenek felkapva, talán eldugott is, de megvan a maga szépsége.
Milyen romantikus beállítottságú vagy. Mit mondanál, miért érdemes bárkinek egy pszichológust felkeresni?
Van, akinek eleve javasolt a terápia, akkor egyértelmű. Ha valaki úgy érzi, hogy bizonyos pontokon megrekedt az élete, és hosszabb ideje nem tud ebben előre lépni, akkor érdemes egy szaksegítséget igénybe venni. Tragédia vagy trauma után is ajánlatos. Nem kell feltétlenül tönkremennie egy kapcsolatnak, időben segítséget lehet kérni! Ne a problémáinkban éljünk, lépjünk ki belőlük!
