Mindenki hallotta, látta Őt, fotóit, vagy csak a nevét. Mindenki tudja hogy ki az a Perme, de csak nagyon kevesen ismerik Őt valójában. Nyíregyháza a szíve csücske, számtalan rendezvényen jelen van, évek óta írja napi szinten a blogját, amiben nem akar megfelelni senkinek, amit gondol, azt le is írja. Már gyerekként megfertőződött a fotózás szépségeivel, ezt a hobbiját pedig nem adta fel, mai napig aktív, és mindenkit ellát fotókkal. Decemberi hősünk a város egyik jellegzetes arca, Perme!
Kezdjük rögtön az elején. Akármikor, akárkivel találkozol mindig mindenki csak Permének szólít. Mit jelent az, hogy Perme és miért pont Perme?
Lehet hogy te fiatal vagy ahhoz, hogy emlékezz a régi chat-es időszakra, de ott volt egy olyan kód hogy perjel, és angolul ’me’ ( /me ). És innen maradt meg azt hogy, Perme. Akárhányszor akárkinek elmesélem ezt a sztorit mindig mindenki ugyanígy fogja a fejét, mint most Te. Eddig egyetlen egy ember volt aki megfejtette, az egyik informatikus kollégám.
A többi részed egyébként miért titkos? Gondolok itt arra, hogy facebook-on is csak Permeként vagy fent.
Nem titkos csak úgy gondolom hogy nem számít. Névileg nem fontos, hogy ki vagyok. Amikor valakinek bemutatkozom akkor természetesen a saját nevemet mondom, rám néznek, és megkérdezik, hogy nem Te vagy a Perme? A valódi nevemet úgyis mindig elfelejtik. Egyébként a honlapom regisztrációjánál meg van adva a teljes név, tehát annyira nem titkos dolog ez, csak én nem tartom kellően fontosnak. Szerintem nem az a fontos hogy én ki vagyok, hanem hogy mit csinálok. Vagyis hogy mondjam… Az, hogy ki vagyok, az nem titkos, a nevem meg nem számít, de csak a Te kedvedért: Dohos Ferenc. Tényleg a chat-es dologból nőtte ki magát ez az egész. Eleinte nem is nagyon tudták, hogy ez az oldal létezik. Az egyik kereskedelmi tv-nek volt egy ingyen használható weboldala, mármint ahol saját blogot lehetett írni. Megvoltak a saját sablonjai, de kezdetben el lehetett térni ezektől, be lehetett állítani saját háttérképet és hasonlók. Próbaképpen kezdtem el csinálni ezt az egészet. Ám mivel kereskedelmi oldalról volt szó egyszer csak úgy döntöttek, hogy majd ők megmondják mindenkinek, hogy hogyan nézzen ki. Én ekkor töröltem a regisztrációmat onnan. Az már nem én lettem volna.
Na de még mielőtt eljutunk a blogodig, nézzünk vissza kicsit a gyerekkorodhoz is. Szüleid mivel foglalkoznak, mennyire befolyásoltak Téged abban, hogy a fotózás felé vedd az irányt?
Anyukám nyugdíjas, apukám meghalt amikor nyolcadikos voltam, mellette ismertem meg az analóg fotózás világát, ő a filmes technikával dolgozott, és sokszor együtt végeztük el az utómunkákat. Fürdőszoba besötétítve, pokróc az ablakra, fürdőkád, és kész is volt a labor. Zöld lámpa felkapcsolva, és már dolgoztunk is a 2×2-es kis helyiségben. Ennek aztán több okból is vége szakadt, majd középiskolás koromban volt Nyíregyházán egy nagyon jól működő fotós klub, aminek én is a tagja lehettem. Az akkori tagok közül egyébként sokan még most is fotóznak. Illetve az akkori középiskolás barátaimmal fotózgattunk, jártuk a világot és pályázatokon indultunk. Kellemes emlékek ezek.
Ezek szerint tényleg már gyerekként megfertőződtél ezzel a szenvedéllyel, és ez a mai napig is kitart nálad.
Igen, de azért voltak megszakítások. Amikor az embernek változik az élete, többen lesznek a családban, jönnek más dolgok, amikkel foglalkozni kell. Például a gyereknevelés, vagy a katonaság. Ilyen időszakokban sajnos muszáj voltam szüneteltetni a dolgot.
Egyébként hivatalosan Neked mi a végzettséged, hova jártál középiskolába? Főiskolára, egyetemre is jártál?
Krúdyba jártam finomtechnikai műszerész végzettséget szerezve. Furcsa sztori ez is. Mai napig Krúdysnak vallom magam annak ellenére, hogy az osztályunk az utolsó évét már nem a Krúdyban töltötte, hanem a Kossuth-ban. Akkor is voltak emberek, akik úgy gondolták, hogy az oktatáshoz gyorsan hozzá kell nyúlni. Nem várták meg, hogy befejezzük a negyedik évet, és utána szüntessék meg a szakközepet, hanem már akkor azonnal intézkedni kellett. A lényeg, hogy elvégeztük, bár a tabló dologgal volt egy kis botrány. Nem szerepelhetett rajta ugyanis a Krúdy felirat, de mi leleményesek voltunk. Csináltunk hátteret a tablónak, ami akkor hirtelen senkinek nem tűnt fel. A tabló elkészült, és 80 cm magas betűkből ott volt a háttérben a Krúdy felirat, amit gyakorlatilag a Kossuth tér bármelyik pontjáról lehetett látni. A főiskola és az egyetem kimaradt az életemből, munka mellett programozói képesítést szereztem. Ez után dolgoztam valahol, ahol csináltam valamit, amit kapcsolódott ehhez. Szerencsére minden munkahelyemen jó volt a csapat, néhol még a főnök is.
És ettől kezdve a számítástechnika világában dolgozol?
Tulajdonképpen igen. Amikor először összekerültem egy Commodore géppel, azt se tudtam melyik oldalára kell leülni. Kaptunk segítséget persze egy német nyelvű leírás formájában. Ezt egy német tanár lefordította nekünk, csak mondta, hogy volt benne pár nagyon fura kifejezés, ami valószínűleg angol, de azért azt is lefordította. Innentől kezdve még nehezebben boldogultunk a géppel. Persze szépen lassan kitanultuk a dolgokat, és jöttek sorra a sikerélmények. Jelenleg is ezzel foglalkozom Debrecenben.
Egyébként pedig Nyíregyházán laksz. Ez a napi szintű oda-vissza ingázás nem terhel meg?
De. 2007 óta járok át, reggel megyek, este jövök. Kezdetben vonatoztam, ez elég sok időt elvett, és fárasztó is volt. Most már ugyanezt autóval oldom meg így azért gyorsabb és kényelmesebb. A blogomban ez azért meglátszódott. 2007 nyara egy elég kesergős időszak volt, de az utána következő vonatozós részt azóta is sokan hiányolják. Erre a vonatozásra külön kategóriát hoztam létre. Azóta is mondják, hogy az mennyire jó időszak volt. Erre szoktam azt mondani, hogy olvasni esetleg, átélni már kevésbé.
Kanyarodjunk vissza a fotózáshoz, hiszen mint fotós vagy Te most a hősünk. Ugye az analóg technikával kezdted, most pedig a szupercsúcs digitális világban élünk. Mennyivel másabb? Jobb vagy rosszabb?
Fú, nagyon más. A digitális világ pazarlóvá teszi az embert. Igazán sose engedhettem meg magamnak, hogy sokat költsek a fotózásra. Most sem, de az analóg időkben még úgy sem. Igyekeztek megtanítani az embert a takarékosságra. Amikor megkaptam az első digitális gépemet… Na az gyönyörű volt, ráadásul előtte pont kihagytam pár évet. Szóval kezembe vettem a fényképezőgépet, és mindent amit megláttam, lefotóztam. 100 képből 80 azonnal a kukában landolt. Élveztem, hogy bármit megtehetek és gyakorlatilag nem kerül semmibe.
Nemrég megint technikát váltottál. Olympus helyett Nikon lettél. Ennek mi volt az oka?
Ez is egy érdekes sztori, majdnem olyan volt, mint amikor analógról váltottam digitálisra. Az új eszköz rendelve volt, (de persze előtte a nagy áruházban, ahol minden gépet meg lehet fogdosni, ott megnéztem, hogy mit is fogok megrendelni) meg is érkezett délben, este pedig mentem koncertre fotózni, ráadásul minden fordítva volt rajta, mint az előző gépen. Így járt a kezem folyamatosan… Ja, ne mutogassak, mert nem tudod belerajzolni a cikkbe!? Szóval tekergettem mindent jobbra balra folyamatosan. Így itt is majdnem a 100-ból 80 kuka arány élt. A váltás oka igazából annyi volt, hogy nagyon régi volt a technika, nem lehetett lépést tartani vele a mai eseményekkel. Sok koncertet fotózok, ahol ugye nem arról szól a történet, hogy fényárban úszik a téma. Folyamatosan cserélgetni kellett volna az Olympusnál mindent, és úgy gondoltam, gazdaságosabb, ha veszek egy fiatalabb technikát.
Egy kicsit szakmai kérdés: miért Nikon?
Na… Kit haragítsak magamra? Az Olympusnak volt egy színvilága, amihez a Nikon közelebb állt. Egyébként a Samsung színvilága is közelebb áll hozzá, mint a Canon-é. Igazából ennyi volt a döntés oka.
Az első analóg géped megvan még? És az első digitális?
Az első analóg gépem egy Zenit volt, amit a saját kis pénzemből vásároltam. Ez már nincs meg, de a mai napig őrzöm apukám Werra típusú gépét. A többi analóg cuccomtól már megváltam, amit egy kicsit bánok, mert némelyikkel a mai digitális vázakon elég érdekes dolgokat lehetne alkotni. Az első digitális gépemet egy nyomtatóhoz adták ajándékba, körülbelül használhatatlan volt. Amint tudtam, túl is adtam rajta.
Ezeket a fotókat pedig rendszeresen közzé is teszed a blogodban. Ez mikor, hogyan, és miért indult?
2004-ben indult. Egy fél évig ugye a már említett kereskedelmi egység oldalán. Aztán kicsit elkeseredtem, hogy azt meg kellett szűntetni, viszont akkoriban volt pár egész jó ingyenes tárhely, én pedig úgy döntöttem, hogy valahol akkor folytatom. És ha már csinálok valamit, akkor az legyen jó, kezdődjön év közepén és 13-ával. Aztán végülis nem indult el aznap, mert én azt hittem, hogy értek ezekhez a dolgokhoz, aztán kiderült hogy abszolút nem. Elkezdtem barkácsolni. Egy éjszakán keresztül szenvedtem, aminek az eredménye végül másnap hajnalban nyilvános is lett. Azóta is előfordult többször, hogy elterveztem valamit, ami aztán nem úgy sült el ahogy vártam. Aztán az akkori szolgáltató egyszercsak úgy gondolta, hogy ő fizetős lesz. Volt egy hetem a váltásig, úgyhogy gőzerővel elkezdtem lementeni amit tudtam. A „helyreállítás” folyamata pedig mai napig tart. Majd talán nyugdíjas koromban utolérem magam.
Tulajdonképpen miért írod Te ezt a blogot?
Mert engem szórakoztat. És néha meglepődök, hogy mennyien olvassák.
Milyen gyakran kérnek fel, hogy fotózz 1-1 eseményt?
Nem szoktak. Egyszer egy esküvőre akartak hívni fotósnak, de mondtam hogy sajnos ehhez nem értek. Nem az én amatőr szintemhez való, ráadásul a felszerelésem sem megfelelő hozzá, az egy külön világ.
Nyíregyháza Neked a szíved csücske. Van kedvenc állandó rendezvényed?
Kedvenc helyszínt mondok inkább, de azt úgyis tudod, hogy melyik: Múzeumfalu. A régebbi VIDOR fesztiválok nagyon jók voltak, azokat nagyon szerettem. Most olyan irányba változik, ami nekem nem annyira tetszik.
Mi a véleményed a város rendezvényeinek szervezettségéről?
Hú, most elásom magam. Többféle szervezés létezik. Van aki hobbiból csinálja, ezek általában sikeres rendezvények. Van akinek ez a munkája, ezek változóan sikeresek. Persze itt is van, aki lelkesen, szívét lelkét beleadva csinálja, másnak ha lejár a munkaideje, abbahagy mindent. Ezt egyszer a közösségi oldalon nagyon megbeszéltük pont olyannal, aki szervezéssel is foglalkozik, ütköztettük a véleményünket, de harag nem lett belőle.
Miért nem foglalkozol rendezvényszervezéssel?
Mert nem értek hozzá.
Szókimondó vagy a valóságban is, facebook-on is, és a blogodon is leírsz mindent, amit gondolsz. Volt ebből valaha komolyabb konfliktus?
Nem szerencsére. Nem azért írom le, hogy az legyen belőle, hanem mert az az adott véleményem. Amikor esetleg konfliktus lehet belőle, akkor mindig kihangsúlyozom, hogy ez csupán egy szubjektív vélemény. Ilyenből tehát nem volt gond. Egyszer, mikor magát a fotót készítettem, amikor még nem volt a jelenlegi törvényi szabályozás, akkor odajött egy úriember, és közölte, hogyha ez a kép fölkerül, akkor annak jogi következményei lesznek. Így az a kép maga nem került fel, de a történetet leírtam. Egy másik esetnél nem a kép miatt volt gond, hanem a véleményem miatt, de azt is sikerült megbeszélni. Pedig igyekszem mindig úgy írni, hogy ne bántsak meg vele lehetőleg senkit, ezért sokszor nem az jelenik meg, amit először leírtam, hanem csak a harmadik vagy negyedik átfogalmazás.
Mi a kedvenc témád, amit a legjobban szeretsz fotózni?
Események, történések. Nem úgy szeretek fényképezni, hogy megállok, és „csinálj már rólunk egy képet légyszi”. Ha nagyon muszáj, akkor persze megcsinálom, de ezek nem az igaziak, jobban szeretem az elkapott pillanatokat. Van hogy gondolok valamit, hogy ebből a képből ez lesz, aztán mikor szerkesztésre kerül a sor, akkor látok meg benne valami teljesen másat, és másképp vágom, mint eredetileg gondoltam. Meg szokták kérdezni ilyenkor, hogy ezt hogy láttad meg? Ilyenkor vagy elmondom, hogy nem is ezt akartam, vagy nem. A modellfotózás viszont nagyon nem az én asztalom, a retusálást nagy büntetésnek tartom.
A családod mennyire tolerálja, hogy ennyire a hobbidnak élsz?
Szerintem elég jól. Nem jelent ütközési pontot az, hogy én fotózok. A feldolgozás az, ami inkább sok időt elvisz. Viszont ha sikerül túllenni rajta, akkor jó végignézni.
Nem sok szabadidőd marad e mellett. Ha mégis, akkor van egyéb hobbid?
A számítástechnika, de az egyben a munkám is. Több hobbit nem is lehet fenntartani anyagilag sem. Miután nekem ebből nincs semmilyen bevételem, így aztán elég költséges hobbi a fotózás önmagában is.
A városunkban egyre többen és többen „foglalkoznak” fotózással. Mi a véleményed róluk? Mennyire van telítve ez a szakág?
Miután nekem ez hobbi, nem gondolom, hogy bárkinek oka lenne rá, hogy haragudjon azért, hogy én fényképezek. Mindig igyekszem úgy „dolgozni”, hogy ne hátráltassam, és ne akadályozzam azokat, akik ebből élnek. Legfeljebb nem lesz képem róla, de az emlék attól megmarad. Van a városban pár fotós, igen, és nagyon jó ehhez a társasághoz ismeretség szinten tartozni. Ha rendezvény van, akkor találkozunk, beszélgetünk, de úgy gondolom ma már senkinek nincs arra ideje, hogy aktív klubélet szinten foglalkozzon a fotózással. Egyébként örülök hogy ilyen sokan vagyunk, mert ha valaki munka szinten űzi ezt a dolgot, annak elismerésem, ha valakinek hobbi, akkor egyszerűen egyfajta önmegvalósítás, ami kell hogy legyen az embernek. Mindenki tiszteli annyira a másikat, hogy elfogadja a munkáját.
Mit szeretsz a legjobban a fotózásban?
A fotózást. Amikor ott vagyok, és nem csak az eseményt élvezem, hanem azt is, hogy a hobbimnak élhetek. Oda megyek, ahova akarok, akkor megyek amikor akarok, és addig vagyok ott, ameddig akarok. És pont ezért szeretném, ha a fotózás mindig hobbi maradhatna a számomra.
Mi volt a legnagyobb bakid, amit fotósként elkövettél?
Ó nagyon sok volt. Nekem fontos, hogy mielőtt odaérek egy eseményre, megfelelően felkészüljek és ráhangolódjak. Tavaly a Múzeumok éjszakájára nem így érkeztem, és az a fotósorozat nem tetszett. Nagyon nem. De mondhatnám azt is, hogy ugye a régi időkben drága volt a színes technika, általában fekete-fehérben fotóztunk, néha mindenféle színes szűrőket használtunk. Egyik nagy élményem, hogy egy pécsi kirándulás után mentem az egyik fotós boltba a diákért és az ott dolgozó ismerősöm kérdezte, hogy szeretek-e olvasni!? Mondtam hogy igen, de viszonylag kevés időm van rá, de ez miért lényeges? És mondta, hogy gyönyörű könyvjelzőim lesznek. Nem értettem hogy miért. Aztán kiderült, hogy az akkori Zenit gépemen rajta maradt egy sárga szűrő és így fotóztam végig a kirándulást színesben. És a plusz poén, hogy tényleg könyvjelzőket csináltam belőle, néhányat el is ajándékoztam.
Mi volt a legnagyobb sikered?
Hmm… Nem gondoltam, hogy tőlem is meg fogod ezt kérdezni. Sok jó pillanat volt. A legjobb talán az volt, amikor az egyik városi rendezvényen készítettem egy képet a táncosokról. Sok képet készítettem persze, de volt egy, ami nagyon kilógott a sorból. Úgy mondanám, hogy volt 99 fénykép és 1 fotó. Ezt a képet föltettem, és annyit írtam hozzá, hogy ezért az egy képért érdemes volt felmenni a rendezvényre. Nem ismertük egymást egyébként, de egyszer, rá körülbelül egy évre lent voltam az egyik szórakozóhelyen, és a pár odajött hozzám, és mondták, hogy eljegyezték egymást. Ez nem biztos hogy siker, valószínűleg nem a fotó váltotta ki belőlük azt, hogy ők házasodni akarnak, de nagyon jól esett.
Kudarc élményed is volt?
Egy Prognózis koncert volt a Kossuth téren. Azt hittem, hogy felkészülve megyek, de nem. Megtelt a tér, de nekem sikerült előreverekedni magam a 3. sorba. Oldaltáskával azért nem egyszerű egy olyan helyen, ahol az emberek így állnak… Ja, még mindig nem tudsz belerajzolni. Szóval ilyen madártartásban állnak, és mozdulni sem lehet. A lényeg, hogy előre jutottam, a táskámból előkotortam a gépet, felemeltem, exponáltam, majd a gép közölte, hogy elem vége, és kikapcsolt. Elpakoltam a felszerelést, és a 3. sorból végignéztem a koncertet. Az az egy kép jelent meg az eseményről. Azóta is ha találkozok az ismerősömmel, aki ezt látta, mindig ez az első kérdése, hogy van-e tartalék aksim.
A fotók feldolgozása hogyan zajlik nálad?
Attól függ mennyire voltam felkészült. Általában a szelektálást jelenti a feldolgozás, és a vágást. Kevés olyan képem van, ami a hagyományos 4:3-as képarányú. Mindig azt tanítják, hogy az ember komponálja meg a képet, na nálam ez nem így megy. Ha muszáj, akkor a fényekbe, élességbe, fehéregyensúlyba maximum, ha belenyúlok. Általában ingyenes programokat használok, és ha mód van rá, akkor valamilyen támogatást nyújtok a készítőknek.
Rendezvényekre sokszor bemehetnél, mint „sajtó”, Te mégis magánemberként, belépőjegyet megvásárolva mész. Miért?
Van, amikor vagy a szervező, vagy a fellépő megtisztel azzal, hogy „Gyere be nyugodtan”. Két oka van, hogy én jegyet vásárolok. Nem érzem, hogy befolyásolná az írásomat, vagy a kép minőségét az, hogyha ingyen jutnék be. Ha valaki engem meghív, nem érzem, hogy korrekt lenne ezek után esetleg valami negatívat írni, amivel megbánthatom. Persze van amikor jól esik, hogy „Gyere és nézd meg!”. Illetve van olyan koncert, amikor azt mondom, hogy megéri. Például az előadó a szívét lelkét beleteszi, és megkapja érte a bevétel felét. Volt egy zenekar, akik megkérdezték, hogy miért adom én oda nekik ingyen a képeket? Mondtam hogy azért, mert Ti játszottatok, nekem ez tetszett, ezen részt vehettem, jól éreztem magam, és ennyivel szeretném megköszönni. Így kiegyenlítődik a dolog.
Nyíregyházi vagy, és nagyon sok idődet itt töltöd, de azért sok helyen fotóztál már.
Ahol járok, ott fotózok. Inkább belföldön szokás ez, a blogomon nyilván lehet követni, hogy mikor hol jártam. Nem tartom fontosnak, hogy elmenjek Egyiptomba és ott lefotózzak egy piramist, mert szép. Mondjuk egyszer szeretnék oda eljutni, amikor nagyon hideg van. Van még néhány hely, ahova szeretnék még eljutni, mert amikor legutóbb voltam, nem tudtam éppen fotózni, és most így visszamennék ezekre a helyekre.
Jövőbeli tervek?
Pár évvel ezelőtt gondolkodtam, hogy csináljam-e tovább, változtak a körülmények, és úgy döntöttem, hogy folytatom. Ezt többször le is írtam, nagy elkeseredettségemben, hiszen ahhoz, hogy ez ilyen formában működhessen, ahhoz kell egyfajta hangulat, és ha ez nincs meg, akkor esetleg olyanokat bánthatok meg, akiket nagyon nem szeretnék.
Fotósként hová szeretnél eljutni? Nem feltétlenül földrajzilag gondolom.
Sok szabadidőt szeretnék a fotózáshoz úgy, hogy legyen valamiféle háttér, amiből ezt tudom finanszírozni.
És a záró kérdésem, hogy mióta növeszted a bajuszod?
Nem tudom hogy mióta. Mindig vágok le belőle nyilván. Egyszer így maradt, kipróbáltam hogy milyen, és azóta ilyen. Valószínűleg sokan megijednének, ha levágnám. Meg hát erről ismernek meg. Meg arról, hogy kiakasztom a táskámra a logómat.
