A következő cikket 12 éven aluli olvasóink számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánljuk!
„A bűnügyi részleg számomra a rendőri lét csúcsa!” – állítja Ő, aki sok lemondással, életfogytig tartó tanulással, alázattal, tisztelettel és kíváncsisággal hősiesen állja a hullaszagot, az akasztott ember látványát, nyomon követi a technikai újításokat és a munkáját a hivatásának tekinti. Novemberben Somogyi Zsolt, rendőr mesél a helyszínelésről, és szakmájának velejáróiról.
Tősgyökeres nyíregyházi vagy, de gondolom a „rendőr szakmát” Pesten tanultad. Mielőtt idáig eljutunk, mesélj a gyerekkorodról. Fogadjunk mindig rendőröset játszottál.
Igen, nyíregyházi vagyok, de nem játszottam rendőröset. Fociztam, mászókáztam, homokvárat építettem. Szép gyerekkorom volt, és mivel kertes házban laktunk, minden szabadidőnket kint töltöttük az udvaron a barátokkal. Sokat bandáztunk, főleg a nyári időszakban, amikor jó időben lófrálhattunk össze vissza. Gyakorlatilag a lakásba csak azért mentünk be, hogy együnk egy keveset, aztán irány megint az udvar és a játszótér.
Szüleid mivel foglalkoznak, mennyire terelgettek Téged ebbe az irányba?
Már mindketten nyugdíjasok. Anyukám a Megyeházán dolgozott, apukám tűzoltó volt, és testvérem is a közigazgatásban helyezkedett el. Talán annyi volt a terelgetés, hogy a saját családomban láthattam, hogy mi nem szeretnék lenni. Szó szerint sosem mondták azt, hogy fiam, Te márpedig rendőr leszel. Ez nekem egyszerűen csak úgy jött.
Miért pont a rendőri pályát választottad?
Volt egy civil munkám, egy távközlési cégnél dolgoztam fél évet a saját szakmámban, távközlés technikai műszerészként, de ekkor már tudtam, hogy fölvettek a Budapesti Rendőr Szakközépiskolába. Egy évvel korábban már felvételiztem a Rendőrtiszti Főiskolára, akkor oda azonban nem vettek fel. Jártam az Államigazgatási Főiskolára, ahol igazgatásszervező lettem, illetve a Nyíregyházi Főiskolán személyügyi szervező. Szóval elég sokat tanultam, de az élet úgy hozta, hogy mégis csak a rendőri pálya a nekem való.
Hogyan teltek a közép- és főiskolás éveid?
A főiskolát már levelezőn jártam, miután befejeztem a középiskolát, így még az átlagostól is gyorsabban telt ez az idő. Egyébként meg természetesen eseménydúsan, ahogy általában szokott, amikor egy szabolcsi gyerek felkerül 18 évesen a fővárosba. Hirtelen annyi ember vett körül, hogy a sulin kívül is rengeteg új emberrel volt lehetőségem megismerkedni akár egy-egy buli alkalmával is. Így lett sok haverom, volt kollégák, és jelenlegi kollégák. Jó időszak volt ez, szívesen emlékszem vissza, szép évek voltak.
Utána rögtön visszakerültél Nyíregyházára?
Nem. Elkezdtem a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon dolgozni, már bűnügyi területen. Aztán megismerkedtem a feleségemmel, és akkor volt egy döntési helyzet, hogy vagy felköltözünk mindketten Budapestre, vagy én hazajövök Nyíregyházára. Ez utóbbi lett a megoldás.
A családod hogy viseli, hogy a családfőnek ilyen különleges foglalkozása van?
A család a feleségem, és a két gyermekem. Beleszoktak. Jó a családi háttér, a feleségem megadja az alapot, ha én nem is vagyok otthon, tud helyettesíteni. Vele egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg, bár valószínűleg már gyerekként is ismertük egymást, mert egymás melletti lépcsőházban laktunk. Ő jelenleg mérnökként dolgozik egy részvénytársaságnál. A fiam 15 éves lesz, a lányom pedig 11. A munkám érdekli őket, de nem annyira, hogy esetleg ők is ebbe az irányba tanuljanak tovább, nem szeretnének rendőrök lenni. A fiam jó matekos, de azzal sem akar komolyabban foglalkozni, most készül biosz-kémia felvételire. A lányom meg még képlékeny, belőle még nem tudom mi lesz. Elfogadják, hogyha később megyek haza, vagy ha nem úgy jut éppen időm rájuk.
Tulajdonképpen mivel is jár a Te szakmád?
Az én feladatom a helyszíni szemléken a nyomkutatás és -rögzítés, vegyszeres nyomkutatásokat végzek a vegyi laboratóriumban, és van, hogy szaktanácsadói és szakértői vélemények készítek. Összetett feladatsorok, ezért sok lemondással jár. Nagyon nagy tolerancia kell az emberekhez, meg egy jó családi háttér. Ezek nélkül nem megy. Türelem sem ártana, de én nem igazán vagyok türelmes ember, gyorsan fel tudom húzni magam egy hosszabb sorban álláson. A törvénytisztelet gyerekkoromban is bennem volt, és ez csak fokozódott az igazságérzetemmel együtt. Talán ezek a tulajdonságaim fejlődtek a legtöbbet.
Kronológiailag ott jártunk, hogy visszaköltöztél Nyíregyházára.
A Szabolcs megyei Rendőrfőkapitányságon kezdtem dolgozni. Először nem is erre a területre szerettem volna jönni igazából, viszont csak itt volt hely. Már egyébként a suliban is érdekelt a kriminalisztika, ráadásul az időbeosztás is nagyon jó volt: 24 órás munka után 72 óra, vagyis 3 nap szabad. Ez fiatalon elég imponáló volt. Átbeszéltük a feleségemmel a dolgot, aztán úgy döntöttünk, hogy jó lesz, és belevágtam. Bűnügyi technikusnak jöttem ide 1999 április elsején. Sokan kérdezték, hogy minek, hiszen itt sok a hulla, meg a vér, és ilyen „gusztustalan” dolgok. Engem ezek nem tántorítottak el, ráadásul ahogy elkezdtem dolgozni, menet közben még inkább érdekesnek találtam ezt a szakterületet, mert nincs két ugyanolyan nap. Rá egy évre elkezdtem a szakértői iskolát Dunakeszin, azt másfél év alatt befejeztem, úgyhogy most nyomszakértői képesítésem van.
Mennyivel másabb bűnügyi részlegen dolgozni, mint járőrözni?
Mi munkában is civil ruhában járunk, ők pedig egyenruhában. Na persze a kolléganők nem tűsarkú és miniszoknya kombinációjában járnak helyszínelni, főleg hogy a mi megyénkben jelenleg nem dolgoznak nők bűnügyi helyszínelőként. Van aki megkülönbözteti a rendőröket, én nem. Kolléga mindenki, a rendőrvicceket ugyanúgy szeretjük, ugyanúgy nem vesszük magunkra. A járőrök munkája is nagyon fontos, tőlük kapjuk az információkat. Annyiban másabb, hogy náluk az erőszak megnyilvánulása konkrét, magával a folyamattal találkoznak, mi pedig az „eredménnyel” szembesülünk, ami az erőszak vége. Egy családon belüli nézeteltérés helyszínelését el lehet rendezni fél óra alatt, de egy emberölésnél azért 24-48 órát tart ez a folyamat. Nem úgy megy, mint a filmeken, hogy fél óra alatt megoldunk mindent, és még koccintunk is a sikerre. Nyilván mi is tartunk pihenőket, de alapvetően ez hosszú folyamat.
Mi volt a legdurvább, vagy legkülönlegesebb eset, amihez ki kellett menned?
Minden eset durva. Emberöléseknél nincs olyan, hogy nem durva, ez a nyomozás csúcsa. Nyilván az is tragikus, ha valakinek ellopják 5 tyúkját, de az emberölés mégis más. Ettől súlyosabb bűncselekmény nincs, ez pedig a büntetési tételekben is megnyilvánul. Legszokatlanabb? Pár évvel ezelőtt volt, hogy egy vadászgép gyakorló pilótája leesett az oktatójával együtt egy Albatrosz géppel, de volt olyan is, hogy felrobbant egy víztorony.
Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
Minden egyes jó nyomrögzítés egy kis siker. A legnagyobb nyilván az elkövető elfogása. Ez persze nem azonnal történik meg, hanem később, amikor a lábbeli nyom és ujjlenyomat bizonyítékként szolgál a bírósági tárgyaláson, és erre kapják a büntetést.
Kudarcélményed is volt már?
Volt, igen. Ha nem sikerül egy elkövető nyomára jutnunk, azt mindig kudarcként éli meg az ember.
Hogyan néz ki egy komplett ügy megoldása? Úgy kezdődik, hogy érkezik egy bejelentés…
Így van. Érkezik egy bejelentés, hogy bűncselekmény történt. Ekkor kimennek a járőrkollégák, megbizonyosodnak arról, hogy tényleg bűncselekmény történt, és ha valóban olyan jellegű a dolog, akkor megkezdik a helyszín lezárását, visszajelentenek az ügyeletnek, majd a szemlebizottság is kimegy a helyszínre. Ez a bizottság vezetőből és a szükséges számú technikusból áll. Kimegyünk, tájékozódunk hogy mi történt, és megkezdjük a helyszínelést. A forrónyom többi tagja pedig megkezdi az elkövető felkutatását. Közben zajlik a helyszín fotózása, nyomok rögzítése, és ez egész addig tart, amíg mondjuk egy ház – ha abban történt az eset – összes helyisége át nem lett vizsgálva. Bonyolult és összetett feladat, nagy koncentrációt igényel, ugyanakkor érdekes is, hiszen mindig más szituációval találkozunk, nincs két egyforma eset.
Vége a helyszíni szemlének, behozzátok az adatokat. Hogyan tovább?
Átadjuk a nyomokat, amiket a helyszínen rögzítettünk a nyomozókollégáknak, és megkezdődik a szakértőkkel való értékelés. Automatikus ujjlenyomatazonosító rendszerünk van, a többi nyomra pedig szakértőket kell kirendelni. Közben az adatgyűjtés továbbra is zajlik, hiszen ez nem úgy megy, mint a filmekben, sajnos egyikünk sem Columbo, hogy egymaga áll a hulla felett, nézegeti, szivarozik, és egyszercsak rájön mindenre; itt külön csapat dolgozik minden ügyön, majd együtt értékelünk a végén.
Itt már elméletben megvan, hogy ki az elkövető?
Így van. Miután megvan esetleg az elkövető személye, az illetőt őrizetbe veszik, a nála lévő eszközöket lefoglalják, például számítógépet, fényképezőgépet, lábbelit, ruházatot, stb. Ezeket újabb szakértőkhöz küldjük, majd összevetésre kerül a korábbi nyomokkal, és ekkor derül ki, hogy jól dolgoztunk-e.
A bírósági eljárás során nektek még van feladatotok?
Persze. Meg szoktak idézni minket, a bíró rákérdez, hogy például az ablakpárkány alatt talált nyomokat hogyan találtuk, milyen eszközöket és módszereket használtunk a rögzítésre. A helyszínen készült kép- és videófelvételeket megnézi és elemezteti.
Egy átlagos gyilkossági eset megoldása mennyi ideig tart?
Ideális esetben 24 órán belül ha megvan az elkövető akkor az már nagyon jó, de általában azért a 72 óra szükséges. A nyomozati munka ez után már az adatok feltárására irányul. Az emberölés súlyos bűncselekmény, itt ha őrizetbe kerülésről van szó, akkor a nyomozati szakasz 2 hónapon belül lezárul. Ha bonyolultabb az ügy, akkor akár 2 évig is elhúzódhat. Hogy a bírósági eljárások meddig folynak, az már nem ránk tartozik.
Hány ember vesz részt egy ilyen ügyben?
Ez változó. Az 5-10 főtől több embert is igényelhet. Ha bonyolult az ügy, sok nyomozási cselekményt kell végrehajtani, több kihallgatásra van szükség, akkor 15 fő is részt vehet az ügyben.
Milyen eszközöket szoktatok bevetni?
A nyomrögzítési eszközök palettája nagyon széles. Magyarország ebből a szempontból nagyon jó helyen áll, nem vagyunk lemaradva a nyugati országokhoz képest. Kriminalisztikai megvilágító eszközök, amiket a helyszínen használunk, gyakorlatilag speciális lámpák, amikkel vérnyomokat, látens lábnyomokat kutatunk fel; a központi nyomozóegységeinknek mostmár van 3D-s helyiségscanner. Ez egy olyan kütyü, amit csak be kell tenni a helyiségbe és 3D-s képeket és felvételeket készít, amiken utána mindenféle méréseket lehet végezni. Vannak vegyi eszközeink is. Gyakorlatilag amit a CSI sorozatokban látsz, hogy használnak, az megvan nálunk is, és használjuk.
Milyennek látod Nyíregyháza helyzetét bűnügyi szempontból?
A hasonló méretű városokkal összevetve Nyíregyháza biztonságos. Ugyanez elmondható a megyéről is. Ahhoz az állapothoz képest, amikor én ide kerültem dolgozni, jóval visszaesett a helyszínek és az esetek száma is, tehát úgy gondolom, nyugodt megyének mondható. Ráadásul nagy területről beszélünk, schengeni külső határ is vagyunk. Itt van nálunk az ukrán és román határ egy része, ami egy belső megyénél szintén nincs. Ilyen szempontból tehát bonyolultabb a mi megyénk helyzete, mégis országos vagy nemzetközi viszonylatban nincs szégyenkezni valónk.
Ha van egy kis szabadidőt, mivel töltöd az idődet, mi a hobbid?
Egyfajta kötetlen munkaidő az enyém. Ezt úgy kell érteni, hogy egy időpont biztos, hogy mikor kell bejönni. Hogy mikor van vége, azt nem lehet előre tudni, ráadásul a telefon egyébként bármikor csöröghet. Emiatt egy kicsit nehezebb szabadidőt szervezni, de mindent meg lehet oldani. Amikor időm van, akkor a gyerekekkel foglalkozom, és futok. 2009-ben kezdtem el futni, a tavalyi évtől ezt egy kicsit komolyabban veszem, olyannyira, hogy idén sikerült lefutnom a Maratont, most pedig még hosszabb távokra gyúrok, tehát elég komoly hobbi lett. Általában hajnal 4-kor felkelek, és mondjuk 6 órára befejezem az edzést, így nem a családdal töltött időből veszek el.
A jövőre vonatkozólag mik a terveid?
Magánemberként, nyilván mint mindenkinek, hogy lássam a gyerekek előrehaladását, és a jelenlegi családi körülmények fenntartása a cél. Szakmailag pedig azon túl, hogy minden ügyet megoldunk, talán az, hogy az utódoknak nagyon jó alapot tudjunk átadni. Minden nap új nap, ez egy életfogytig tartó tanulási folyamat nekünk is. Mindig jelennek meg újabb eszközök, azokkal tartani kell a lépést. Azokat az alapokat, amiket egyszer már megtanultam, én újra elő szoktam venni, minden évben újra átolvasom a munkámmal összefüggő anyagokat, jogszabályokat. Ez a folyamatos fejlődés fenntartásának alapja.
A Te szakterületeden mennyire van szükség újoncokra?
Nincs túl sok újonc, ez egy elég speciális terület. Ha az ember ide jön dolgozni, akkor elég sokáig ez is marad a munkahelye, a mi osztályunkon nem túl nagy a fluktuáció. A régi kollégáim közül most is sokkal dolgozom együtt. Az átlag dolgozói kor nálunk 40 év, kevesen vannak ettől fiatalabbak, de ők sem a 20 éves korosztály. Ez egyfajta megszállottságot igényel.
Lelkileg hogy lehet ezt bírni? Hogyan lehet a brutális látottakat feldolgozni?
Csakis úgy, ha az ember elvonatkoztat. Nálunk nem csak emberölés van, ún. rendkívüli halálesetekkel is foglalkozunk, amikor nem egyértelműen bűncselekmény következtében történik a halál. Ha gyerekekről van szó, még nehezebb a dolog. Ezt azért fel kell tudni dolgozni, ezért a munkahely biztosítja a pszichológust nekünk. Ha valakinek ez a feldolgozás nem megy, akkor hosszabb elbeszélgetés következik, esetleg rekreációs szabadság. Rajtam például nem látszik, és nem mutatom ki, de nyilván engem is nagyon meg tud visel egy-egy ilyen eset. Az újoncokat egyébként korán bevisszük a hullaházba, hogy lássuk mennyire bírják a látványt és a szagokat. Vannak sokan, akik itt „el is véreznek”. Szakmailag és emberileg is nagy kihívás ez.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik erre a szakterületre vágynak?
Azért érdemes idejönni, mert soha nem lesz unalmas az életük, hiszen ez egy nagyon változatos munka. Aki szereti a kihívásokat, annak csak ajánlani tudom. Meg persze nem árt, ha bírja a látni-, hallani- és szagolnivalókat.
Mit mondanál az átlag, köznapi polgároknak, akik sokszor lenézik a rendőröket, vagy épp negatív véleménnyel vannak róluk?
Mi az adófizetők pénzéből dolgozunk, és én azt gondolom, hogy jól dolgozunk! Minden testületben vannak kevésbé lelkes emberek, vagy olyanok, akik miatt negatív érzés keletkezhet bennük, de ez csak 1-1 embert jelent, miattuk szokták lenézni az egész testületet, vagy épp sztereotípiákat fogalmaznak meg. Ezeknek szerintem nincs alapja, mert itt mindenki azért dolgozik, hogy nyugodt hétköznapokat, és jó közbiztonságot teremtsen az embereknek!
És zárásként mit üzennél az elkövetőknek?
Ne aludjanak nyugodtan, mert a nyomukban vagyunk!
